Vágólapra másolva!
Nem véletlen, hogy egyesek a Super Bowlhoz hasonlítják a hét végi Forma-1-es nagydíjat, amelyet először rendeznek meg a floridai Miamiban. Mintha a pilóták is éreznék, hogy valami különleges történik velük. A Mercedes két versenyője, Lewis Hamilton és George Russel mindenesetre megadta a módját a felkészülésnek.

A Mercedes eddig eredményesebben szereplő pilótája, George Russel barátnőjével a Miami Heat NBA-meccsére látogatott ki. A sztárt azonnal kiszúrták, s egy óvatlan pillanatban a csarnok hatalmas kivetítőjén is megjelentek párjával.

Ennél is érdekesebb azonban az, hogy ki volt az a két nő, aki a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal együtt távozott egy éjszakai bárból New Yorkban. Hamilton szerdán este múlatta az időt az ismeretlen nőkkel.

Lewis Hamilton ezzel a két nővel lépett le az éjszakai bárból New Yorkban Forrás: Shutterstock

Hamilton az éjszakai mulatozás után Miamiba repült, hogy együtt golfozzon az NFL legnagyobb csillagával, Tom Bradyvel.

Lewis Hamilton és Tom Brady együtt golfoztak Miamiban Forrás: AFP/Giorgio Viera

A Miami GP pénteken kezdődik a floridai városban, a futamot magyar idő szerint vasárnap este 21.30-kor rendezik.