Társoldalunk:
Hírlevél

Alonso: 30 pontot is szerezhettem volna az elmúlt versenyeken, mégis csak kettő van

2022.04.26. 16:14

Fernando Alonso a szezonban másodjára kényszerült az Emilia Romagna Nagydíjon, rengeteg pontot bukott ismét, mint ami állítása szerint járna neki. A spanyol úgy véli, akár 30 pontot is szerezhetett volna a 2022-es szezon eddigi négy futama alatt, de ehelyett csak kettőt tudhat a magáénak.

A kétszeres világbajnok úgy érzi, már egy évnyi szerencsétlenség érte az elmúlt néhány hét alatt a versenyhétvégéken. Miután két pontot szerzett a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon, Alonso kénytelen volt kiállni Dzsiddában, majd Ausztráliában egy rosszul időzített Safety Car tette tönkre a versenyét.
Az Emilia Romagnai Nagydíjon pedig a rajtnál ütközött Mick Schumacherrel, így egy sérült autóval kellett folytatnia a versenyt, amíg a csapat véglegesen ki nem hívta a boxba az Alpine versenyzőjét.

A hétvégére visszatekintve Alonso így nyilatkozott: „Ez egy újabb szerencsétlen verseny volt számunkra ebben a szezonban. Jól kezdtünk, és feljöttünk a nyolcadik helyre, de túl sok sérülés keletkezett a padlólemez jobb oldalán és az oldalfalon, így nem volt más választásunk, mint feladni az imolai futamot. Szerencsétlenül jöttünk ki Mickkel a koccanásból, ami nem volt szándékos, mégis tönkretette az autónkat és a versenyünket is.Ausztrália után úgy érzem, 20 vagy 30 pontot szerezhettem volna a bajnokságban, de csak kettő pontom van. Igazán szerencsétlennek érzem magam eddig a szezonban." - mondta.

Alonso azonban reméli, hogy fordulni fog a kocka, és visszatalál hozzá és a csapathoz a szerencse, mert nagyon sok pontot veszítettek eddig, amit a 2022-es szezon további részében nem engedhetnek meg maguknak:
"Hosszú az idény szerencsére. Olyan értelemben is, hogy még rengeteg pontot kell szereznünk egyénileg, illetve csapatszinten is." - vélekedett Alonso az imolai hétvégét követően. 
Forrás

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK