Társoldalunk:
Hírlevél

Megfér-e egymás mellett az F1 és a Forma-E?

2022.04.19. 12:52

A globális autóipar egyik legnagyobb alakja kifejtette véleményét mindkét sorozatról. Carlos Tavares emellett elmondta, lát-e arra esélyt, hogy a jövőben is egyszerre láthassuk az első számú benzines és a legfőbb elektromos autóverseny-sorozatot.

Azok után, hogy januárban a Forma-E vezérigazgatója, Alejandro Agag kijelentette, hogy szerinte egyesülnie kéne a szervezetének a Forma-1-gyel, most egy pártatlanabb, ám legalább annyira befolyásos ember is megszólalt a témában. Carlos Tavares a világ negyedik legnagyobb autógyártójának, a Stellantis nevű óriásvállalatnak a vezérigazgatója, amely cég összesen 16 márkát működtet. A portugál szakember az elektromos sorozat római versenyhétvégéje alatt elárulta, hogy a közelmúltban megduplázta a vállalatának részesedését a Forma-E-ben (a jelenleg is versenyző DS után a Maserati is csatlakozni fog a sorozathoz 2023-tól), mert az FE a legkomolyabb növekedési potenciállal rendelkezik.

A Mercedes tavaly nemcsak az F1-ben remekelt, ugyanis a Forma-E-ben is megszerezték az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet isForrás: Daimler AG

Kifejtette álláspontját, miszerint a két sorozat a jövőben nem létezhet egymás mellett, egymástól függetlenül, hiszen a közvélemény egyre inkább az elektromos járműveket támogatja a belső égésű motorosok helyett, valamint a törvényi szabályozások is abba az irányba haladnak, hogy a benzines és dízeles autók iránt megszűnik a kereslet.

„Itt [az FE-ben] is megjelentek már a nagy autógyártók, akik harcolni és versenyezni próbálnak egymással – mondta Tavares a The Race-nek. – A Forma-E-ben nagy lehetőség rejlik a fejlődésre, azaz egyszer eljön az idő, hogy feltegyük a kérdést: Formula-1 vagy Formula-E?"

A Stellantis első számú embere szerint az átlagpolgárok fognak a száguldó cirkusz ellen fordulni, mert a társadalom első számú problémáját, a globális felmelegedést orvosolni kell, ennek érdekében pedig a közönség is előbb-utóbb fel fog lázadni az üzemanyagot használó autókat alkalmazó sorozat(ok) ellen.

El fog jönni az a pillanat, amikor a Forma-1 már nem tud tovább versenyezni a belső égésű motorjaival, mert az emberek nem fogják már elfogadni – folytatta Tavares. – Olyan nagy lesz a társadalmi nyomás, hogy az F1-nek ki kell lépnie ebből a technológiából, akkor pedig a két sorozatnak egyeztetnie kell az FIA-val arról, hogy milyen irányban haladjanak tovább."

Carlos Tavares nem ül tétlenül a Stellantis élén, komoly céljai vannak az elektromos meghajtású járművek terénForrás: AFP/Bertrand Guay

A Forma-E-nek 2039-ig szól a szerződése olyan kizárólagossági záradékkal, amely garantálja, hogy az első számú elektromos világbajnokság lesz, így Tavares nem a semmibe beszél. A Stellantis 2025-ig legalább 35,5 milliárd dollárt (12,3 billió forintot) tervez a járművei villamosításába fektetni, és csak Európa és az Egyesült Államok számára összesen 40 elektromos és 15 plug-in hibrid modellt tervez gyártani. Ezek a hatalmas számok azt mutatják, hogy az amszterdami székhelyű vállalat vezérigazgatója komolyan gondolja az elképzeléseit.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK