Kölcsönvehetné egy másik csapat Alonso lehetséges utódját

Oscar Piastri
Oscar Piastri from Australia of Prema Racing, portrait during Day Three of FIA Formula 2 Testing at Circuit de Barcelona - Catalunya on April 25, 2021 in Montmelo, Spain. (Photo by Xavier Bonilla/NurPhoto) (Photo by Xavier Bonilla / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Vágólapra másolva!
Valószínű, hogy a tehetséges Oscar Piastri jövőre sem versenyezhet az Alpine-nál, amelynek vezérigazgatója nem zárkózik el az ausztrál pilóta kölcsönadásától. Hosszú távon azonban mindenképp számít rá, szerinte világbajnok válhat belőle.

A Forma-2 legutóbbi bajnoka, az ausztrál Oscar Piastri szomorúan konstatálhatta, hogy neki nem jutott hely a Forma-1 mezőnyében, ellentétben a tabellán mögötte végző, a szintén az Alpine akadémiájához tartozó Csou Kuan-jüvel. Így jobb híján csak néhány szabadedzésen vezethet majd F1-es autót, ezt leszámítva meg kell elégednie a szimulátoros fejlesztőmunkával és a csapat munkájával való helyszíni ismerkedéssel.

Az Alpine vezérigazgatója mindenképp számít rá a jövőben, ezért nem szeretné úgy elengedni, ahogy a Red Bull tette Carlos Sainz vagy Alexander Albon esetében, a kölcsönadás lehetőségétől viszont nem zárkózik el. „Ha visszakaphatjuk később, elgondolkodnék egy ilyen megoldáson. Nem vagyok ellene" – idézte Laurent Rossit az Autosport, amikor erről az útról kérdezték.

Oscar Piastri 2021-ben, az F2-es szezonjában Forrás: NurPhoto via AFP/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Márpedig óhatatlannak tűnik ez az irány, mert

mindkét pilóta megfelelően teljesít, és Esteban Ocon szerződése a mostanin túl még két szezonig érvényes, ahogy a kétszeres világbajnokon, az idén 41 évessé váló Fernando Alonsón sem az látszik, hogy idén befejezné karrierjét.

Utóbbi vélhetően maga dönthet a sorsáról, és elsősorban az ő visszavonulása nyitna ajtót Piastrinak az Alpine-nál.

Kérdés, melyik istálló választaná az ausztrált, hiszen a vezetéi tudáson túl olyan egyéb szempontokat is figyelembe kell venni, mint hogy a motorszállító a saját utánpótlás-programjából szeretne-e delegálni valakit az autóba, eképp képezve saját tehetségét. Az Alpine ebből a szempontból hátrányban van, mert a Renault erőforrását csak ők használják.

Rossi mindenesetre hosszú távon számít pilótájára, akiben egy jövőbeli világbajnokot lát. Még korainak tartja, hogy a 2023-as felállásról beszéljenek az istállónál, egyelőre Piastri képzését hangsúlyozza.

Piastri egy F1-es teszten Forrás: Xpb / James Moy Photography Ltd

„Nem az a kérdés, hogy bekerül-e a Forma-1-be, hanem az, hogy mikor. Amikor ez eljön, minél inkább készen kell állnia rá. Számomra ez az egyetlen, ami számít" – mondta az Alpine vezérigazgatója.

„Fejleszteni akarjuk. Nem akarom, hogy örökre a kispadon üljön.."