A McLaren vezére és a monacói autóklub elnöke nem ért egyet a szerződéssel kapcsolatban

Forma-1, Zak Brown, Szaúd-arábiai Nagydíj 2022, szombat
McLaren F1 team principal Zak Brown arrives before the third practice session ahead of the 2022 Saudi Arabia Formula One Grand Prix at the Jeddah Corniche Circuit on March 26, 2022. (Photo by ANDREJ ISAKOVIC / AFP)
Vágólapra másolva!
A megjelenő új helyszínek és a Concorde-megállapodás együttesen azt jelenti, hogy a jelenlegi pályák közül néhánynak nem lesz helye a jövő évi versenynaptárban. Az ikonikus Monaco is a veszélyeztetett helyek között van, a helyi autóklub vezetője szerint azonban nem kell aggódni a nagydíj elvesztése miatt.

Ahogyan tegnap megírtuk,

öt jelenlegi helyszínnek nincsen még szerződése a 2023-as évre. Közülük is kiemelkedik az egyedisége és a történelmi jelentősége miatt a monacói pálya,

amely a csapatok és a nézők számára is az F1 koronaékszerét jelenti. Tegnap Pierre Gasly véleményét idéztük, az elmúlt napokban viszont mások is kifejtették álláspontjukat az ügyben.

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint az új helyszínek megjelenése nem feltétlenül jelenti azt, hogy Monaco veszélyben van, de a monte-carlóiaknak is meg kell tenniük a szükséges lépéseket a nagydíj megtartása érdekében.

„Monaco mindig is a Forma-1 egyik legcsodálatosabb helyszíne volt – nyilatkozta korábban az amerikai –, Las Vegas, Miami és Szingapúr megjelenése pedig ragyogó piacokat tesz hozzá [a versenyhez]. Ám Monacónak

Zak Brown kedveli Monacót, de szerinte a helyi szervezőknek is alkalmazkodnia kellene az F1 megújult világához Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A wokingiak vezére részletezte: ő is sajnálná, ha Monaco kikerülne a versenynaptárból, ám csupán azért, mert az egyik legnagyobb hagyományokat őrzi a helyszín, még nem jogosult arra, hogy mindenképpen része legyen a Forma-1-es szezonoknak.

„Figyelembe kell venni a történelmet, de azt is, hogy milyen futamok szoktak ott lenni. A pénznek nem szabadna meghatározni a döntéseinket, inkább csak segítenie kellene azokat; és inkább legyen Monaco, mint sem.

A monacói autóklub – és az FIA szenátusának – elnöke, Michel Boeri a társaság közgyűlésén reagált Brown (és a témában többeknek is a nemzetközi sajtóban megjelent) állításaira, visszautasítva annak a lehetőségét, hogy az ikonikus helyszín törlődhet a versenynaptárból.

„Több helyen megjelent, hogy a Liberty Media által követelt összegek túl magasak Monaco számára, ezért

– idézi a klubelnököt a L'Équipe. – Jelenleg is zajlik a tárgyalás, és arra számítunk, hogy megegyezünk és aláírjuk a szerződést. Nem tudom, hogy három vagy öt évről szólna a szerződés, de ez most mellékes."