Társoldalunk:
Hírlevél

Élvezik a vezetést, de szkeptikusak a pilóták a felújított pályát illetően

2022.04.08. 18:49

A megkérdezett versenyzőknek egytől egyig bejöttek a melbourne-i aszfaltcsíkon végrehajtott változtatások. Ami azonban az előzéseket illeti, akad, aki kétségesnek tartja, hogy az új nyomvonal meghozza a kívánt eredményt.

Ahogyan arról szokásos előzetesünkben mi is részletesen beszámoltunk, az Ausztrál Nagydíj, pontosabban az annak otthont adó Albert Park jó néhány változáson átesett, mielőtt két év szünet után visszatért a versenynaptárba. Többek között átvágták a jelenlegi 8-as és 9-es kanyar közötti sikánt, élesebbé tették a mostani 11-es kanyart, és kiszélesítették az 1-es, a 3-as, a 6-os, valamint a 13-as fordulót. 

Verstappen is élvezte a vezetést az új nyomvonalon - GalériaForrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Robert Cianflone

A Forma-1 mezőnye először próbálhatta ki a valóságban, hogy hogy sikerültek a változások, és egyelőre pozitívak a visszajelzések. Max Verstappen a jobb minőségű aszfaltot emelte ki, amit szintén lecseréltek.

Szerintem elég jó a pálya tapadása, a buckák határozottan javultak – nyilatkozta a Sky Sportsnak. –Úgy vélem, ez szebbé tette a pályát, mert most már jobban lehet támadni a kanyarokat, mivel egy kicsit simábbak. Jó munkát végeztek, élveztem a körözést.”

Bár eddig komoly autótörést nem láttunk, számos versenyző fékezte el magát a pálya valamely pontján. Lando Norris szerint ez nem véletlen, ugyanis a brit pilóta úgy véli, a helyszín és a versenygépek sem könnyítik meg a dolgukat a korábbiakhoz képest, legalábbis ezen a téren.

Gyors és izgalmas – idézi azAutosport a McLaren versenyzőjét. –Könnyű hibázni, és szerintem ezzel az autóval általánosságban is egyszerűbb rontani, mint a tavalyival. Talán többen fogják blokkolni a gumijaikat, és mennek a kavicságyba, szóval nehéz összerakni egy jó kört.”

Pierre Gasly csatlakozott Norrishoz ezen a téren, és leszögezte, kedveli az ilyen típusú pályákat. A francia pilóta annyiban egészítette ki kollégája mondandóját, hogy az egymásba fűződő kanyarok extra kihívást jelentenek nekik. 

Gasly kétségesnek tartja, hogy előzések terén javulni fog a helyzet a korábbi évekhez képestForrás: Getty Images/2022 Getty Images/Mark Thompson

„Minél gyorsabban megy az ember, annál kisebb a hibahatár, és ez olyasmi, amit szeretek – szögezte le. – Ilyen sebességnél nagyon hamar rosszra fordulhatnak a dolgok. Nagy a tempó, de rengeteg a kanyarkombináció, mint például a 3-as esetében. Mindig gondolni kell a következő kanyarra, és arra, hogy mi jön. Elég jónak tartom [a pályát].”

A módosítások nem titkolt célja az volt, hogy javítsák a versenyzés minőségét, miután az elmúlt évek nem hoztak izgalmas futamokat Melbourne-ben. Ebből a célból létrehoztak egy negyedik DRS-zónát is, ám Gasly így is kételkedik abban, hogy érdemi változást fognak tapasztalni.

Kicsit szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban – jelentette ki. – Nem tudom, hogy mennyivel lesz jobb, ha egyáltalán jobb lesz. Szerintem várnunk kell, hogy kiderüljön, [de] azt nem hiszem, hogy rosszabb lesz. A múltban nem volt itt túl sok előzés. Nem mondhatom száz százalékra, hogy ugyanolyan futamot fogunk látni, mint Szaúd-Arábiában, [mert] ezt nem hiszem, de remélhetőleg tévedek.”

A hazai szurkolók kedvence, Daniel Ricciardo szintén nem biztos benne, hogy szorosabb lesz a versenyzés, de szavai alapján egy fokkal optimistább, mint Gasly. Azt viszont ő is hangsúlyozta, hogy vezetési szempontból nincs gond.

[Erről] kérdezz meg vasárnap este! – reagált az erre vonatkozó felvetésre. – Szerintem javulni fog. Tízszer olyan jó lesz? Valószínűleg nem ilyen mértékben, de azt hiszem, pár fokkal jobb lesz. Úgy gondolom, hogy az újabb DRS-zónával, valamint az egymást könnyebben követő autókkal, ha nem is lesz több előzés, de legalább szorosabb versenyzést láthatunk majd. Szerintem szórakoztató lesz a vasárnap, de óvatos vagyok, mert nem akarok túlzásba esni, mivel nem tudom, mi lesz a valóság. A lényeg az, hogy ma élvezetes volt a vezetés.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK