Vágólapra másolva!
Sebastian Vettelt ötezer euró befizetésére kötelezték a sportfelügyelők, miután az első szabadedzés leintése után engedély nélkül hajtott vissza a bokszba az egyik pályabíró robogóján. A négyszeres világbajnok előtte igyekezett mérsékelni a károkat, miután autója meghibásodott.

A koronavírus-fertőzése után visszatérő Sebastian Vettel a többiekhez képest jóval kevesebb időt töltött a pályán az Ausztrál Nagydíj pénteki napján, sokaknál mégis elvitte a show-t. A közönség hatalmas üdvrivalgással jutalmazta, amikor a négyszeres világbajnok egy robogót vezetve hajtott vissza a bokszba, igaz, a sportfelügyelőknek már kevésbé tetszett a mutatvány.

A helyszíni nézőknek tetszett Vettel mutatványa

Az első gyakorlás vége felé a német pilóta Aston Martinja megadta magát, ő pedig annak rendje és módja szerint leparkolta azt. A 34 éves versenyző igyekezett mérsékelni a károkat, és előbb próbálta eloltani a tüzet, majd elkérte az imbuszkulcsot az egyik pályamunkástól, hogy levegye a karosszéria egy darabját, és alulról tudja hűteni az autót. Az akció sikerrel járt, és amire végzett vele, már vége volt a tréningnek, így már csak emiatt is vissza akart térni a garázsba.

– idézi az Autosport. –Az edzés addigra véget ért, és érdeklődtem, hogy jön-e [még] valaki. Azt mondták, hogy »igen, amint vége lesz«. Aztán jött egy srác egy robogóval, és kijelentette, hogy felpattanhatok mögé. Megkérdeztem, hogy vezethetem-e, mert jobban szeretek magam vezetni. Ezt követően átadta a robogót, mire mondtam, hogy »rendben«, ő közölte, hogy indulhatok, én pedig elmentem.”

Vettel a pályán keresztül hajtott be a bokszba, amit a közönség nem meglepő módon hatalmas ovációval jutalmazott. A négyszeres világbajnok a sisakját sem vette fel rendesen, így az arca is látszott. A nézőknek szinte folyamatosan integetett, egy pillanatra mindkét kezével elengedte a kormányt.

A sportfelügyelők tetszését azonban nem emiatt nem nyerte el a mutatvány, hanem azért, mert Vettel megszegte a sportszabályzat 26.7-es cikkelyét, miszerint a leintést követő 5 percben senki nem mehet ki a pályára engedély nélkül. Tekintve, hogy az 53-szoros futamgyőztes négy perccel a kockás zászló lengetését követően hajtott ki a pályára, még pont beleesett az időkeretbe, így a döntéshozók ötezer euró (közel kétmillió forint) befizetésére kötelezték.

Vettelt viszont aligha a bírság zavarja a legjobban a pénteki nap eseményei közül.

Azok után, hogy az első két hétvégét ki kellett hagynia, a meghibásodás miatt a második szabadedzésen egyáltalán nem tudott autóba ülni. A német versenyző szerint ez nem okoz neki súlyos problémát, de ettől még természetesen nem örül neki.

Vettel ismét rengeteg pályaidőt vesztett

Nyilván volt némi problémánk, [az autó] kicsit füstölt, én pedig erőt vesztettem, és le kellett állítani a kocsit a pályán – nyilatkozta a Sky Sportsnak. –Mindent megtettem, hogy mérsékeljem a károkat, és a lehető leghamarabb elhagyjam az aszfaltcsíkot. Mindez megszakította az etapunkat, ami fájdalmas volt, és sajnos délután sem tudtunk kimenni, ami nem ideális, tekintve, hogy egy ideje nem ültem az autóban, valamint a pálya is más [a korábbihoz képest]. Holnap rendben lesz, de jó lett volna több kört megtenni.”

Vettelt arról is kérdezték, hogy nem tart-e a motorcsere miatti büntetéstől, ami így akár a vártnál hamarabb is eljöhet neki, ám az Aston Martin pilótája ennek nem tulajdonított nagy jelentőséget az idény elején. Ami pedig a visszatérést illeti, szerinte könnyen visszarázódott a megszokott kerékvágásba.

Jó volt visszatérni az autóba, nagyjából ugyanolyan érzés volt [vezetni], mint amikor Bahreinben kiszálltam belőle

– fogalmazott. – Néhány alkatrész nyilván módosult, és rengeteg munka zajlott azóta. A pálya megváltozott, szóval a ritmust is újra fel kellett vennem, és hozzá kellett szoknom az új vonalvezetéshez, valamint az új aszfalthoz. Nem hiszem, hogy előbbi komoly problémát okoz, már hamar jól éreztem magam.”