Az idén az Aston Martintól az Alpine-hoz szerződő Otmar Szafnauer elmondta, miért távozott előző munkahelyéről. Az immáron a francia istálló csapatfőnöke úgy érezte, hogy egy új vezető érkezése miatt már jóval kisebb szerepet töltött be Silverstone-ban.
Az Sebastian Vettelt is foglalkoztató Aston Martin januárban jelentette be, hogy Otmar Szafnauer távozik az istállótól, majd februárban már az is kiderült, hogy az 57 éves szakember a Fernando Alonsót is soraiban tudó Alpine-nál folytatja pályafutását, ahol előző munkahelyéhez hasonlóan csapatfőnökként tevékenykedik. Szafnauer összesen 13 évet töltött a csapatnál, ideértve a jogelődöket, vagyis a Force Indiát és a Racing Pointot is, és a 2020-as Szahíri Nagydíjon már a csapatfőnöki székből nézhette végig, ahogyan Sergio Pérez megszerzi a silverstone-i istálló első győzelmét Giancarlo Fisichella 2003-as, a Brazil Nagydíjon elért diadala óta.

A román származású amerikai szakember most beszámolt róla, hogy mi vezetett a távozásához. Szavai alapján a gondok ott kezdődtek, amikor kinevezték a McLaren egykori csapatfőnökét, Martin Whitmarsht az Aston Martin Performance Technologies élére, és az F1-es alakulat felvirágoztatása is az ő feladata. Ugyanakkor mindez azt jelentette, hogy Szafnauer fokozatosan háttérbe szorult.
Világossá vált, hogy Martin érkezésével olyan lesz a vezetőség felépítése, hogy nem fogok akkora befolyással rendelkezni, mint amekkorát szükségesnek tartottam” – nyilatkozta egy sajtóbeszélgetésen. Már tavaly ősszel is felmerült, hogy Szafnauer elhagyja az Aston Martint, de szavai alapján az utolsó csepp a pohárban ennél későbbre tehető.
„[Az Aston Martin] nagyon egyértelművé tette számomra, hogy nem kapom vissza a korábbi hatáskörömet – jelentette ki. – [Az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéjén] azt mondták nekem, hogy »régebben te irányíthattad a csapatot, de mostantól ez nem így lesz«. Volt szerződésem, szóval ha nem veszik el tőlem a hatáskörömet, maradtam volna.”
Végül az őszi pletykának az a része is valósággá vált, hogy Szafnauer az Alpine-nál folytatja, ahol elmondása szerint sokkal jobban megbecsülik. Mindez már akkor is érződött, amikor még nem is csaptak egymás tenyerébe a felek.

„Beszéltem a vezetőség tagjaival, akik azt mondták, hogy »nézd, azért akarjuk, hogy gyere, mert rengeteg tapasztalatot szereztél az F1-ben, és azt szeretnénk, ha ezt az Alpine-nál kamatoztatnád, és hozzásegítenél minket a célunkhoz, hogy futamokat nyerjünk – folytatta Szafnauer. – Amikor a társak, akik felveszik az embert, ezt mondják neki, akkor nagyon magabiztosnak érzi magát azt illetően, hogy ezért kezdik el alkalmazni. A tapasztalatát akarják, ezért döntöttem így.”