Társoldalunk:
Hírlevél

Az Aston Martin beugrója készen áll újabb feladatokra

2022.04.03. 15:07

Nico Hülkenberg nem bánná, ha szóhoz jutna még a Formula-1-ben, de nem ragaszkodik hozzá kétségbeesetten. A harmincnégy éves pilóta azonban örül annak, hogy már az eddigi két futamával is hozzájárult a tapasztalatgyűjtéshez, ami alapján elkezdhet fejlődni a csapat.

A német kétfutamos beugrására azok után volt szüksége az Aston Martinnak, hogy a szezonnyitót megelőző napokban a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel pozitív koronavírustesztet produkált, így kénytelen volt kihagyni a bahreini és a szaúd-arábiai hétvégét. Mivel azonban Vettel meggyógyult, a jövő heti Ausztrál Nagydíjon már ismét csak tartalékpilótaként számít Hülkenbergre a silverstone-i gárda.

Kérdés, hogy látjuk-e még Forma-1-es autóban versenyezni Nico HülkenbergetForrás: AFP/Ozan Kose

Annak ellenére, hogy 2020 óta nem versenyzett, ráadásul az idei, alapjaiban megújult autókkal nem volt lehetősége tesztelni, mindkét futamon célba ért, Dzsiddában ráadásul csapattársa, Lance Stroll előtt. Két évvel ezelőtt három hétvége erejéig szintén pótember volt a csapatnál, akkor Sergio Pérezt két, Strollt egy alkalommal helyettesítette. Hülkenberg a múlt hetivel együtt már 181 F1-es nagydíjon vett részt a karrierjében, amivel tovább növelte a legtöbb dobogó nélküli futam általa tartott rekordjának mennyiségét. A rutinos németnek már ez a két futam is visszahozta az F1-es harci kedvét, de nem lesz elkeseredve, ha ez volt az utolsó lehetősége a száguldó cirkuszban.

„Nyilván hiányzik a versenyzés, néha jobban, néha kevésbé, ez természetes. Szeretek versenyezni, de nem mindenáron. Ha már nem kapok lehetőséget, azt mentálisan akkor is el tudom fogadni – vallotta be az Autosportnak a német. – Ráadásul ki tudja, mit hoz még az év, hiszen 2020-ban és idén sem gondoltam volna, hogy sorra kerülök, de a koronavírus másként gondolta. Nehezen látom, hogy autóba ülök még, de ha adódik egy lehetőség, és szólnak, én ott leszek."

A Szaúd-Arábiai Nagydíj első szabadedzését megelőzően közzétett humoros Twitter-posztja alapján valóban mindenre fel van készülve:

A Williamsen kívül az Aston Martin az egyetlen, még pont nélkül álló csapat, miután sem Strollnak, sem Hülkenbergnek nem volt olyan a tempója, amivel akár csak a középmezőnnyel is felvehették volna a versenyt. Míg a rövid idő miatt csak a minél jobb eredményre törekedett a német, Hülkenberg szerint értékes lehet még az új autóval kapcsolatos tapasztalatszerzés, hiszen az Aston Martinnak minél hamarabb rá kell jönnie az AMR22 gyenge teljesítményének okára.

„Sok dolgunk van még, rengeteg javítanivaló van az autón, hiszen nagyon alacsony a versenytempónk – állapította meg. – Az viszont jó, hogy segíthettem a csapatnak az adatgyűjtésben, ami alapján elkezdhetünk dolgozni a további fejlesztéseken."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK