Vágólapra másolva!
A korábban az F1-ben versenyző, jelenleg szakértőként dolgozó Jolyon Palmer érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet. Max Verstappen a legutóbbi három futam biztonsági autós újraindításainál rendre próbálta akadályozni az előtte haladót az ideális kigyorsításban. A brit expilóta szerint a címvédő nem szabálytalan, de nem tartja kizártnak, hogy idővel szigorítanak az előírásokon.

A tavalyi szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjában, valamint az idei világbajnokság első két futamában legalább két közös pont található: mindháromra igaz, hogy a biztonsági autónak a pályára kellett mennie, valamint Max Verstappen mindhárom alkalommal a 2. pozícióból várta az újraindítást.

Verstappen többször is próbált trükközni az előző futamokon Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Ennek kapcsán Jolyon Palmer érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet a Szaúd-arábiai Nagydíj után. A 2016-ban és 2017-ben a Renault színeiben az F1-ben is megforduló, jelenleg az F1 TV szakértőjeként dolgozó egykori versenyző elmagyarázta,

hogyan próbálja megkeseríteni a címvédő az aktuális éllovas dolgát.

Az újraindításra vonatkozó szabályok egyike kimondja, hogy a Safety Car-vonal előtt nem lehet előzni, és Verstappen ezt nem is teszi meg, csak éppen bemegy riválisa mellé, amikor az még nem gyorsított fel versenytempóra. A holland versenyzőnek pont az lehetett a célja, hogy ellenfele ne gyorsíthasson ki ideálisan. A dzsiddai futamon ez remekül látszott, amikor az utolsó kanyar előtt bement Charles Leclerc mellé a külső ívre.

Leclerc mellett megy be az utolsó kanyarba, ami azt jelenti, hogy Max autójának pozíciója miatt Charles nem tud nyitni [a kormányon] – kezdte Palmer. – Szóval az utolsó kanyarhoz érve már nehezen lehet látni, hogy ki áll az élen, és ki a második, de Leclerc vezet. Ezen a ponton átnéz jobbra Max felé, mert ki akarja szorítani, hogy jól rá tudjon gyorsítani az egyenesre. Max végig csak utazik Charles mellett, nem előzi meg. Egyszerűen csak kellemetlenséget okoz az éllovasnak.”

Leclerc végül az utolsó pillanatban ki tudta szorítani Verstappent annyira, hogy a külső íven tudjon befordulni, bár hozzá kell tenni, hogy a két autó kis híján összeért. Verstappen ennélfogva nem tudott profitálni a manőveréből, ugyanakkor a tudatosság egyértelműnek tűnik, már csak azért is, mert már az egymást követő harmadik újraindítás során követett el hasonlót.

Igaz, az idénynyitó Bahreini Nagydíjon ez kifejezetten rosszul is elsülhetett volna számára.

Akkor nem a külső, hanem a belső íven ment be Leclerc mellé, így lényegében a saját kigyorsítását rontotta el, emiatt védekeznie kellett Carlos Sainz ellen. A tavalyi emlékezetes szezonzárón pedig Lewis Hamilton ellen próbálkozott hasonlóval, ám akkor a brit versenyző néhány kanyarral a vége előtt gyorsított fel, és a turbulens levegő miatt nem tudott hozzá annyira közel maradni, hogy azonnal támadást indíthasson ellene. Palmer ugyanakkor kiemelte, hogy Verstappen nem vétett az érvényben lévő előírások ellen.

Verstappen az emlékezetes szezonzárón is próbálkozott hasonlóval

Egyik versenyző sem panaszkodik emiatt – hangsúlyozta. – Zsinórban ez a harmadik futam, amelyen ezt csinálja, de nem hiszem, hogy bármi rosszat is tenne, ez egy igazán szürkezóna. Amikor a biztonsági autó kijön, a pilótáknak technikailag sorban kell maradniuk, és követniük kell a Safety Cart, majd az élen állót. Az ember azt mondaná, hogy Max nem marad a sorban, de ki tesz így ezen a ponton?”

A Renault egykori versenyzője hozzátette, a szabály nem mondja ki, hogy nem lehet bemenni a másik mellé, emellett ráadásul Verstappen egyik alkalommal sem szerzett előnyt, bár alighanem ez lett volna a célja. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy a riválisok mikor szúrnak szemet ezek a megmozdulások.

Kíváncsi vagyok, hogy valaki, mint például Charles Leclerc megemlíti-e ezt a következő versenyzői eligazításon, [ez esetben] megbeszélhetik, hogy ez elfogadható-e az újraindításoknál

– folytatta Palmer. – Max Verstappennek elméletileg előnyhöz kellene jutnia [a manőverrel], már csak azért is, mert olyan helyzetbe tudja kényszeríteni a futamot vezető versenyzőt, amelyben nem igazán akar lenni. Max kihasználja ezt, de úgy tűnik, jelenleg senki nem elégedetlenkedik. A jövőben [ugyanakkor] lehetséges, hogy szigorítják ezt a szabályt.”

A 31 éves expilóta ezzel együtt elmondta, önmagában az, hogy az újraindítás előtt valaki bemegy az előtte lévő mellé, nem újdonság, csak éppen eddig más szituációkban fordult elő. Jellemzően olyan pályákon, amelyek hosszú célegyenessel rendelkeznek. Ez történt például a 2020-as Toszkán Nagydíjon, de Bakuban is előfordult már ehhez hasonló.