Alonso elárulta, meddig tervez még az F1-ben versenyezni

Forma-1, Fernando Alonso, Alpine, Szaúd-arábiai Nagydíj 2022, futam
Alpine's Spanish driver Fernando Alonso drives during the 2022 Saudi Arabia Formula One Grand Prix at the Jeddah Corniche Circuit on March 27, 2022. (Photo by ANDREJ ISAKOVIC / AFP)
Vágólapra másolva!
Fernando Alonso egyelőre távol áll attól, hogy újra a világbajnoki címért harcoljon, de töretlenül hisz benne, hogy ő és az Alpine képes lehet felnőni a feladathoz. Szerinte ehhez akár még több évre is szükség lehet.

Két futam után mindössze két ponttal áll a Forma-1-be tavaly nem titkoltan azzal a céllal visszatérő Fernando Alonso, hogy az új szabályok jelentette lehetőségeket kihasználva ismét a világbajnoki címért küzdjön, és akár meg is nyerje azt. A 40 esztendős spanyol pilóta az idén aligha teljesíti ezt a célt, de mint Szaúd-Arábiában kijelentette, remélhetőleg nem ez lesz az utolsó szezonja.

Alonso bízik benne, hogy nem ez lesz az utolsó F1-es idénye Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Alonso egy plusz egy éves szerződést írt alá a visszatérésekor, az egy éves opciót pedig tavaly aktiválta a csapat, így a kétszeres világbajnok az idén is a mezőny tagja. Ám hogy jövőre is az lesz-e, az még nem dőlt el, mindenesetre most kijelentette, hogy szívesen maradna.

Még mindig sokat nyújthatok. Jelenleg igazán élvezem a Forma-1-et és a versenyzést, és mindent, ami ezzel jár,

mert az F1 nemcsak a pályán zajló dolgokról szól, hanem azon kívül is rengeteg a teendő, és ezeket is élvezem, úgyhogy remélem, hogy még két-három évig láthatnak errefelé” – nyilatkozta a DAZN
-nek.

Az idei Alpine két verseny után a középmezőny első felébe sorolható, de győzelmekre önerőből semmiképp nem képes, ráadásul a megbízhatóságán is van mit csiszolni. Alonso viszont töretlenül optimista azt illetően, hogy előbb-utóbb győztes csapatot tudnak faragni a francia istállóból.

Még kell négy-öt verseny az értékeléshez, hosszú még az út. A mentalitásunk sokat változott tavaly. A Renault az utóbbi években a középmezőnyben sínylődött, és úgy gondoljuk, hogy ideje ezen változtatni, és nagyot álmodni.”

Motiválnunk kell az embereket a csapatban.

Én az élet minden területén versengő alkat vagyok, úgyhogy amikor visszatértem, igyekeztem mindenkit arra sarkallni, hogy feszegesse a határait, mert tudom, hogy képesek vagyunk elvégezni a munkát. Én vagyok az, aki élteti a tüzet. Locsolunk rá egy kis benzint, amit mindenki örömmel vesz.”

Alonso az egész csapatot motiválja Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A mentalitásunknak meg kell változnia, és nagyot kell álmodnunk. Az új szabályok között ugyanannyit költhetünk, mint a többiek. Szerintem megvan a tehetségünk és a szervezetünk, úgyhogy idő kérdése. Nem tudjuk, hogy kettő, három, öt vagy hét éven belül történik-e meg, de remélhetőleg minél hamarabb, mert én sem versenyzem örökké. Mindent beleadunk, és meglátjuk, hogy mennyi időbe telik.”

Alonso a műszaki hiba miatti kieséssel végződő dzsiddai futam után elmondta, hogy szerinte két „remek versenyen” van túl, csak míg legutóbb a megbízhatósággal, addig Bahreinben a nem optimális stratégiával gyűlt meg a baja. „A tempónk kicsit jobbnak tűnik, mint amit az eredmények mutatnak, és ajándékoztunk néhány pontot a mögöttünk állóknak. Hosszú még a szezon, a szerencse pedig forgandó, és remélhetőleg a jövőben mi is kapunk ilyen ajándékokat.”

A teljesítménnyel elégedett vagyok, de mint mondtam, pontokat veszítettünk.

Szerintem lehetnék hatodik vagy hetedik a pontversenyben, de nem vagyok, és nem azért, mert nem érdemeljük meg, hanem azért, mert nem aknáztuk ki a lehetőségeinket.”