Vágólapra másolva!
Elsősorban az autójának és nem Mick Schumachernek az állapota miatt dönthetett úgy a Haas, hogy nem indítja a Szaúd-arábiai Nagydíjon a szombati időmérő edzésen hatalmas balesetet szenvedő német pilótát, és inkább a két hét múlva következő Ausztrál Nagydíjra készíti fel a rommá tört kocsit.

Miután tegnap 270 km/h körüli tempónál elveszítette az uralmát az autója felett és a falnak csapódott, Mick Schumacher nem vesz részt a vasárnapi Szaúd-arábiai Nagydíjon. Ennek oka azonban csak részben az, hogy a 23 esztendős pilóta óriási becsapódást szenvedett el, és leginkább annak számlájára írható, hogy a Haas nem akarja kockáztatni a jó szereplést a két hét múlva esedékes Ausztrál Nagydíjon.

Schumacher sértetlenül megúszta a hatalmas bukást

„Hello, mindenki! Csak szólni akartam, hogy jól vagyok. Köszönöm a kedves üzeneteket! Az autó nagyszerű volt Haas F1 Team, erősebben fogunk visszatérni!" – posztolta tegnap este fél 11 előtt Schumacher a közösségi médiában egy fotó kíséretében.

Az időmérő második szakaszában balesetet szenvedő pilótát a Haas közlése szerint ekkor már ki is engedték a kórházból, ahová felülvizsgálatra vitték, így az éjszakát sem kellett ott töltenie.

Arról nincs információ, hogy az orvosok engedélyezték-e volna számára a részvételt a versenyen, de Günther Steiner a Haas médiabeszélgetésén elmondta, meg sem várják, hogy pilótájuk versenyzésre alkalmas állapotban lesz-e, mert „túl sok az ismeretlen azzal kapcsolatban, hogy miként fogja magát érezni reggel" és „semmit nem nyerünk azzal, ha elindítjuk őt a versenyen."

Nem kizárt, hogy Schumacher tudott volna versenyezni ma Forrás: Andy Hone / LAT Images/Motorsport Images

A csapatfőnök elmondta, hogy az autót teljesen újjá kellene építeniük, ami magában foglalja a pályán mindig rizikósabb szükséges ellenőrzéseket is, ezért úgy döntöttek, inkább az árpilis 8. és 10. közötti Ausztrál Nagydíjra készülnek.

Jelenleg abban a pozícióban vagyunk, hogy pontokat szerezhetünk, és szerintem jobb esélyünk van erre, ha Melbourne-re koncentrálunk."

„Innen mindent Melbourne-be kell utaztatnunk, nem utaztathatjuk vissza az Egyesült Királyságba. Az autón mindent le kell ellenőrizni. Nem lenne jó a boxutcából rajtolni, tudva, hogy úgysem szerezhetünk pontot, mert túl sok a jó csapat."

Ez maradt Schumacher autójából Forrás: Andy Hone / LAT Images/Motorsport Images

A Haas tehát egy autóval vesz részt a mai futamon, azzal pedig egyértelműen a pontszerzés lesz a célja, hiszen Kevin Magnussen a 10. helyről várhatja a rajtot. „Úgy, hogy pénteken nem gyakorolt sokat, Kevin szerintem fantasztikus munkát végzett azzal, hogy bejutott a Q3-ba. Az utolsó nekifutása nem a tervek szerint alakult, de ennek oka, hogy korábban nem töltött elég időt a pályán. Így is örülünk a Q3-nak és a tizedik helynek" – mondta róla Steiner, míg Magnussen beismerte, hogy nagyjából fél másodpercet hagyott a legjobb körében, úgyhogy az autó ennél jobb helyezésre is képes lett volna, csak nem hozott ki belőle mindent.