Társoldalunk:
Hírlevél

A peches Péreznek fáj, hogy elbukta a győzelmet, de elfogadja a történteket

2022.03.27. 22:26

Sergio Pérez csalódottan nyilatkozott, miután Nicholas Latifi balesete miatt nem volt esélye a győzelemre a Szaúd-arábiai Nagydíjon, de tudja, hogy az ilyemi benne van a pakliban. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke mindkét pilótáját méltatta, és úgy véli, óriási harcra van kilátás a Ferrarival.

A Red Bull tulajdonképpen ugyanazt az eredményt hozta a Szaúd-arábiai Nagydíjon, mint az időmérőn, hiszen az 1., illetve a 4. helyen zárták a futamot. Ugyanakkor a két versenyző sorrendje megcserélődött, hiszen Max Verstappen nyerte a viadalt, Sergio Pérez pedig peches módon lecsúszott a dobogóról. 

Pérezt vizsgálják, de ha szerencséje van, utólag dobogós lehetForrás: AFP/Andrej Isakovic

A mexikói pilótar a győzelemért is csatázhatott volna, sőt, az elején úgy tűnt, hogy megnyerheti a versenyt. Nicholas Latifi azonban pont azt követően törte össze az autóját, hogy kiállt kereket cserélni, így riválisai a virtuális Safety Car alatt kevesebb időt buktak.

Ilyen a versenyzés, főleg itt, tudtuk, hogy előfordulhat ilyen szituáció – értékelt a Sky Sportsnak. –Az elévágásra figyeltünk, és nagyon jól nézett ki a helyzetünk, de Latifi számomra rosszkor tette falba [az autót], ám ez a versenyzés. Egyszer megfordul a szerencsém, de most fáj, mert mindent megtettünk azért, hogy megnyerjük a versenyt a pole-ból.”

Péreznek akkor sem jött ki a lépés, amikor Sainz visszatért a kiállásáról. A 32 éves pilóta ugyan elment riválisa mellett, ám csapata úgy ítélte meg, hogy a Ferrari versenyzőjét illeti meg a pozíció, ezért arra utasították, hogy adja azt vissza neki. Később ismét közel került hozzá, de előzni már nem tudott.

A virtuális biztonsági autó után kicsit felgyorsultam, és közelebb kerültem, de az utolsó körben sárga zászló volt, így lelassítottam – számolt be a verseny utolsó köreiről Pérez. – Ennél nem tehettem sokkal többet.”

Bár csalódott, de Pérez hangsúlyozta, hogy csapatként a Red Bull kifejezetten jó hétvégét zárt. „Ez pozitív a csapatnak, és örülök Max [győzelmének – szögezte le. – Fantasztikusan versenyzett. A gyenge hétvégénk után jó újra látni egy Red Bullt az élen mind az időmérőn, mind a versenyen.”

Pérez vezette a versenyt, de Latifi balesete kibabrált veleForrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Mark Thompson

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szintén megdicsérte Pérezt. A brit szakember úgy véli, hogy pilótája mindent megtett, de a körülmények kibabráltak vele. „Checo borzasztóan balszerencsés volt: elvégezte a munkát a verseny elején, a Safety Car azonban rosszkor jött ki, ez ellen nem tehetett semmit – magyarázta. – Egész hétvégén nagyszerű volt, és magabiztosan vezetett. Megszerezte a pole pozíciót, és a versenytempója is remek volt, csupán a biztonsági autóval volt peches. Ahogyan mondani szokás, ez néha előfordul.”

Horner természetesen kitért az élen zajló küzdelemre is. Verstappen a futam utolsó köreiben előzte meg Charles Leclerc-t, ám a holland versenyzőnek taktikusan kellett versenyeznie, mivel nem volt mindegy, hogy a DRS-t melyikük használhatja.

„A DRS nagyon hatékony volt az egyenesben, láthattuk, hogy egyik pilóta sem akart elöl menni, és fékeztek, majd gyorsítottak a kanyar előtt – fogalmazott Horner. – Fantasztikus verseny volt! Az utolsó körök izgalmasan alakultak, de épp elégnek bizonyultunk ahhoz, hogy elhozzuk a győzelmet. Max nagyon türelmesen versenyzett. Megóvta a gumikat a futam végére, és az utolsó [virtuális] biztonsági autó után próbálkozott.

A Red Bull és a Ferrari eddig kettőből két versenyen vívott hatalmas küzdelmet a győzelemért, ami Horner szerint kifejezetten biztató lehet a semleges szurkolóknak. „A Ferrari nagyszerű autóval és pilótákkal rendelkezik, ma pedig kemény csata zajlott köztünk. Ha a szezon hátralévő részében is ez lesz, akkor az első két futam alapján remek idényünk lesz.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK