Társoldalunk:
Hírlevél

Az F1-es pilóták bojkottja fenyegetheti a szaúdi futamot a rakétatámadás miatt

2022.03.26. 08:46

Hajnalig tartó, több órás tanácskozás zajlott a Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki második szabadedzését követően, miután a pilóták közül nem mindenkit győzött meg az F1 azon kijelentése, hogy nincs veszélyben a biztonságuk a pályától mindössze 8 kilóméterre történt rakétatámadás után. A jelek szerint a versenyzők végül a folytatás mellett döntöttek, de a helyzet közel sem ideális.

A Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki első szabadedzése alatt az Iránhoz köthető jemeni húti terroristák újabb rakétatámadást intéztek a nem mellesleg a Forma-1-et és az Aston Martint is főszponzorként támogató Aramco olajvállalat a pályától mindössze 8 kilométerre található egyik tárolója ellen.

A futam helyszínéről is jól látható füstfelhő sokakat aggodalommal töltött el és kérdéseket vetett fel a mezőny és a versenyre látogatók biztonságával kapcsolatban, Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója azonban mindenkit igyekezett megnyugtatni, hogy a helyi hatóságoktól biztosítékokat kaptak arra, hogy a nagydíj helyszínén ilyesmi nem fog megtörténni. A csapatfőnökök el is fogadták ezeket a biztosítékokat, a pilóták közül azonban nem mindenit győztek meg.

Az első szabadedzés alatt jól látható volt a háttérben az égő olajtároló füstje, amely azóta is beteríti az egetForrás: AFP/-

„Teljeskörű biztosítékokat kaptunk arról, hogy az ország számára a biztonság a legfontosabb, és helyzettől függetlenül ezt garantálni kell. A helyi hatóságok is a családjukkal vannak itt, mégpedig a pályán, úgyhogy minden rendszer a rendelkezésükre áll a terület, a város és az általunk látogatott helyek megvédéséhez. Magabiztosak vagyunk és bíznunk kell a helyi hatóságokban. Ennélfogva természetesen folytatjuk a versenyhétvégét" – nyilatkozta Domenicali a csapatfőnökökkel és a pálya képviselőivel a második szabadedzést követően folytatott tanácskozás után.

Csatlakozott hozzá Mohammed bin Szulajm, az FIA elnöke is, aki szerint azért vannak biztonságban, mert a húti terroristák nem vesznek célba civileket.

„Voltak találkozóink a biztonsági főnökkel, a csapatfőnökökkel és a pilótákkal. Kiket céloznak [a terroristák]? Az infrastruktúrát, azaz nem civileket és nem a pályát. Természetesen leellenőriztük a tényeket és biztosítékokat kaptunk, hogy ez biztonságos hely, az egész területet biztosítani fogják és menjünk versenyezni. Az ő családjuk is itt van. Csak előre tekintünk olyan biztosítékok birtokában, amelyek szerint semmi nem fog történni" – mondta az elnök.

A robbanás helyszíne madártávlatbólForrás: AFP/-

A pilótákat nem győzték meg a hallottak

Már a második szabadedzés előtti megbeszélésen is tudni lehetett, hogy az utolsó tréning után újabb tanácskozás lesz majd. Ez alapján a csapatfőnökök egyhangúlag elfogadták az F1 által nyújtott biztosítékokat (hogy ezek pontosan mik, azt senki nem közölte). Christian Horner, a Red Bull, illetve Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nyilatkozott a Sky Sportsnak.

„Szerintem a sportnak össze kell fognia. A terrorizmus semmilyen formáját nem lehet elnézni, a sportot pedig nem szabad olyan helyzetbe sodorni, hogy... egy ilyen szituáció egyszerűen elfogadhatatlan. Stefano és az FIA elnöke megbirkózik vele. A szervezők mindenféle biztosítékkal szolgáltak, mi pedig versenyezni fogunk" – mondta Horner.

„Jó megbeszélés volt, a pilóták pedig most a saját megbeszélésükön fognak egyeztetni. Minket, csapatfőnököket biztosítottak róla, hogy védve vagyunk, és jelenleg Szaúd-Arábiában alighanem ez a legbiztonságosabb hely. Ez az egyik oka, hogy versenyzünk" – csatlakozott kollégájához Wolff, akitől megkérdezték, hogy mindenki egyetértett-e abban, hogy folytatódjon a szezon második versenyhétvégéje. A csapatfőnökök között? Igen" – válaszolta, amiből már sejteni lehetett, hogy a pilóták között nem mindenki gondolja úgy, hogy jó ötlet Dzsiddában maradni.

A pilóták érkeznek a második szabadedzés után az F1-el és a csapatfőnökökkel folytatott másodikközös megbeszélésre

A második edzés után a csapatfőnökök és az F1 vezetőinek tanácskozásához csatlakoztak a versenyzők is, majd miután előbbiek távoztak, a pilóták a csapatmenedzserek/sportigazgatók társaságában folytatták az egyeztetést, mielőtt végül csak ők maradtak az üvegezett falú vendéglátóegységben. Ekkor már komolyan fennállt a lehetősége, hogy a pilóták bojkottálni fogják a versenyt (sajtóhírek szerint a koronavírusos Sebastian Vettel a pilótákat tömörítő szakszervezet, a GPDA egyik igazgatójaként telefonos kapcsolatban volt a versenyzőkkel, és aligha a nagydíj folytatása mellett érvelt), amivel az F1 vezetői is tisztában lehettek, ugyanis Domenicali Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatójának társaságában visszatért a versenyzők megbeszélésére, és hosszú ideig ott is maradt.

Az újabb csavart az jelentette, hogy miután Domenicali és Brawn távoztak, néhány csapatfőnök is visszatért a továbbra is tanácskozó pilótákhoz.

A megbeszélés végül négy órásra nyúlt és hajnali fél 3-kor ért véget

(az F1 helyi idő szerint 22:45-kor jelentette be, hogy folytatódni fog a versenyhétvége). Előbb a valamivel korábban távozó csapatfőnökök, majd a szintén GPDA-igazgató George Russell a versenyirányítás helyiségébe menve ezután tájékoztatta a döntésről az F1 irányítóit.

A versenyzők arcáról leolvasható volt, hogy nem a legmókásabb nyaralós történeteiket osztják meg éppen egymással

A RacingNews365.com szerint percekkel ezután mindenki visszatért a vendéglátó egységébe, és „látszólag megszületett a döntés", az F1 cikkünk írásáig azonban nem adott ki hivatalos közleményt a pilóták órákon át tartó megbeszélésének eredményéről, miként a versenyzők többsége sem nyilatkozott egyelőre, sőt, a közösségi médiában is gyanúsan nagy eddig a csend. Kivéve Sergio Pérez részéről, akinek a bejegyzéséből arra lehet következtetni, hogy végül a folytatás mellett döntöttek. „Készen állok és teljes mértékben a holnapi időmérőre koncentrálok!" – írta a mexikói pilóta a Twitteren.

Pierre Gasly a Canal+-nak a következőt nyilatkozta: „Fontos volt, hogy átbeszéljük a helyzetet, de egyelőre nem mondok többet – nyilatkozta az Alpha Tauri pilótája. – Szerintem mindenkinek fontos, hogy elmondja a véleményét. Mindannyian egy hullámhosszon vagyunk a szándékainkat illetően."

A mostani eset mindenesetre kísértetiesen hasonlít az 1982-es Dél-afrikai Nagydíj előtt történtekre. Akkor – noha nagyon más apropóból – a pilóták szintén kis híján meghiusították a verseny megrendezését, mert nem értettek egyet a superlicenc megszerzésének új feltételeivel.

FRISSÍTÉS: Minden megy tovább a tervek szerint

Az F1 és az FIA szombaton délelőtt végül reagált a hajnalig tartó megbeszélésre, és közleményben erősítette meg azt, amit Stefano Domenicali már pénteken este elmondott: azaz a kapott biztosítékok miatt a tervek szerint folytatják a Szaúd-arábiai Nagydíj hétvéjéjét.

„A Forma-1 és az FIA megerősíti, hogy az összes csapattal és pilótával folytatott megbeszéléseket követően a 2022-es Szaúd-arábiai Nagydíj a tervek szerint folytatódik. A széles körben elterjedt pénteki incidenst követően kiterjedt párbeszéd zajlott a résztvevők, a szaúdi kormányszervek és biztonsági ügynökségek között, akik teljeskörű és részletes biztosítékokkal szolgáltak arról, hogy az esemény biztosítva van. Minden féllel az a megállapodás született, hogy az esemény során és a jövőben is nyitott és világos párbeszédet folytatunk.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK