Társoldalunk:
Hírlevél

Új pozíciót keres az FIA a leváltott Masinak

2022.03.24. 19:14

Az FIA elnöke elmondta, hogy az F1 korábbi versenyigazgatóját szeretnék megtartani a szervezet kötelékében. Létrehoznak egy új munkakört is a szabályalkotás javítására.

Az új szezon nyitányán a Forma-1 még mindig igen sokat foglalkozott a tavalyi eseményekkel, mert az FIA pont a Bahreini Nagydíjra időzítette a 2021-es Abu-dzabi Nagydíj eseményeit boncoló jelentés közzétételét. Ebben elismerték, hogy az azóta leváltott Michael Masi versenyigazgató hibái vezettek a Max Verstappennek kedvező, Lewis Hamiltont hátrányba hozó, a vb-cím sorsát lényegében eldöntő döntésekhez.

A szövetség új elnöke, Mohammed bin Szulajm elárulta, hogy az ausztrál szakembertől nem kívánnak teljesen megválni, valamelyik területen szívesen számítanának a tudására.

Michael MasiForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

„Hálásak vagyunk a velünk töltött három évéért. Természetesen tárgyalunk vele, hogy az FIA kötelékében maradjon. Fontos tagnak tekintjük" – mondta.

Tárgyalunk vele egy pozícióról az FIA-ban.

A jelentés megállapította, hogy Masi jóhiszeműen és legjobb tudása szerint járt el a nehéz körülmények között, vagyis a szándékos manipuláció gyanúja nem merült fel, egyszerűen csak hibázott a nagy nyomás mellett.

Az idei szezontól Eduardo Freitas és Niels Wittich személyében ketten felváltva dolgoznak az F1 versenyigazgatójaként, továbbá számos egyéb intézkedést is bevezettek a folyamatok terén. Az első futamon nem történt különösebb vitát generáló eset.

Új tisztséget hoznak létre

Az FIA tudatta, hogy létrehoznak egy vadonatúj munkakört is sportigazgató címen. Egyelőre nem szellőztette meg a külföldi szaksajtó, van-e kiszemelt a pozícióra, de bárki töltse is be, a feladata az lesz, hogy a szabályok megalkotásának folyamatát és alkalmazását javítsa.

Javítani akarnak a versenyirányítás folyamatánForrás: Xavi Bonilla / DPPI/Xavier Bonilla/Xavi Bonilla

A Masi-féle botrányban szerepet játszott az egyik paragrafus nem teljesen egyértelmű megfogalmazása, és a cél az, hogy az új tisztségviselő biztosítsa, hogy a sportszakmai és a műszaki előírásoknál ne forduljanak elő hasonló esetek. Egy további munkakört is meghirdetnek jogi ügyekben való tanácsadáshoz.

Az FIA a jelentésében kitért arra, hogy a szabályok nagy részét a versenyigazgató alkotja meg, ami hozzájárult az egyre növekvő terheihez.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK