Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton elégedett volt a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén elért ötödik pozícióval, és mint mondta, a futamon is inkább hátrafelé kell majd tekintgetnie. Csapattársa eközben a kísérletezésbe bukott bele.

Csak az ötödik és a kilencedik helyet szerezte meg a két Mercedes a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén, ami a konstruktőri világbajnoki címvédő elmúlt években látott szintjét tekintve rossz eredmény, Lewis Hamilton azonban így is elégedett vele. A tavaly egy ilyen időmérőt alighanem még tragédiaként megélő hétszeres világbajnok a csapat teszteken és a bahreini versenyhétvége pénteki napján látott küszködését figyelembe véve nyilatkozta ezt.

Forma-1, Max Verstappen, Kelly Piquet
Forma-1, Daniel Ricciardo, szurkoló, szelfi
Forma-1, Günther Steiner
Forma-1, Pierre Gasly, szurkolók
Forma-1, Max Verstappen, Sergio Pérez
Forma-1, Bahreini Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Bahreini Nagydíj, Valtteri Bottas, Alfa Romeo
Forma-1, Bahreini Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Bahreini Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Bahreini Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Bahreini Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Bahreini Nagydíj, Max Verstappe, Red Bull
Forma-1, Bahreini Nagydíj, Fernando Alonso, Alpine
Forma-1, Bahreini Nagydíj, Carlos Sainz, Ferrari
Forma-1, Bahreini Nagydíj, Nico Hülkenberg, Aston Martin
Forma-1, Bahreini Nagydíj, időmérő, George Russell, Mercedes
Forma-1, Bahreini Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Bahreini Nagydíj, időmérő, Verstappen, Mohammed bin Szulajm
Forma-1, Bahreini Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Bahreini Nagydíj, időmérő, Leclerc, Ferrari

Forma-1, Bahreini Nagydíj, időmérő, Horner, Red Bull
Forma-1, Bahreini Nagydíj, időmérő, Binotto, Ferrari
Forma-1, Bahreini Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Bahreini Nagydíj, időmérő, Leclerc, Sainz, Ferrari
Forma-1, Bahreini Nagydíj, időmérő, Hamilton, Russell, Mercedes

Forma-1, Bahreini Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, időmérő, Bahreini Nagydíj, Csou, Alfa Romeo
Forma-1, időmérő, Bahreini Nagydíj, Ocon, Alpine
Forma-1, időmérő, Bahreini Nagydíj, Leclerc, Mohammed bin Szulajm
Forma-1, időmérő, Bahreini Nagydíj, Leclerc, Ferrari
Forma-1, időmérő, Bahreini Nagydíj, Verstappen, Red Bull

Forma-1, időmérő, Bahreini Nagydíj, Ricciardo, McLaren

Forma-1, időmérő, Bahreini Nagydíj, Lance Stroll, Aston Martin
Forma-1, időmérő, Bahreini Nagydíj, Leclerc, Sainz, Ferrari
Forma-1, időmérő, Bahreini Nagydíj, Sainz, Ferrari
Forma-1, időmérő, Bahreini Nagydíj, Pérez, Red Bull
Forma-1, időmérő, Bahreini Nagydíj, Magnussen, Haas
Forma-1, időmérő, Bahreini Nagydíj, Mick Schumacher, Haas

Forma-1, időmérő, Bahreini Nagydíj, Verstappen, Red Bull, Sainz, Ferrari

– mondta a tavalyi világbajnokság második helyezettje a Sky Sportsnak. – Kisebb rémálom volt vezetni a kocsit, de leszegtük a fejünket és dolgoztunk tovább. Mindenkire büszke vagyok, amiért pozitív maradt. Az előttünk levő srácok másik ligában vannak, de összességében elégedett vagyok azzal, ahol állunk. Nem az első sor, de fejlődni fogunk, holnap pedig minden tőlünk telhetőt megteszünk."

A pole pozíciót megszerző Charles Leclerc-nél közel 7 tizeddel rosszabb kört futó világbajnok a Mercedes versenytempója kapcsán sem bizakodó,

szerinte ugyanis esélyük sem lesz tartani a tempót a Ferrarival és a Red Bull-lal.

„Eze a srácok el fognak húzni, úgyhogy nem velük fogunk csatázni. Egy másodperccel gyorsabb a versenytempójuk, úgyhogy valószínűleg a mögülem indulókkal fogok harcolni. Persze meg fogok próbálni a lehető leggyorsabb lenni és előrelépni, de a teljesítményük igencsak jobb a miénknél" – tekintett előre.

A körülményekhez képest sem lehet elégedett a kilencedik rajtkockát megszerző George Russell, aki a Q1-ben még Hamilton előtt zárt, majd a Q2-ben is csak 2 tizedre volt a csapattársától, a Q3-ban azonban egy másodperces hátrányt szedett össze. Mint mondta, valami mással próbálkozott, ami egyáltalán nem jött be.

Russell nagyon kikapott Hamiltontól Forrás: AFP/Mazen Mahdi

„A Q2 eléggé rendben volt, elég erős kört futottam, az autó és a gumik is jónak érződtek – értékelt a Sky Sportsnak. – A Q3-ra egy szett új gumink maradt, én pedig valami mást próbáltam ki, mert meg akartam próbálni a Red Bull-lal és a Ferrarival csatázni.

Az autó jelenlegi állapotában képes az ötödik-hatodik helyre, most ez a mi harcunk. A lehető legkeményebben dolgozunk és próbáljuk megoldani a komoly gondjainkat, hogy a Red Bull-lal és a Ferrarival csatázhassunk. A kilencedik egyértelműen nem az a helyezés, ahol lenni akarok."

A Mercedes tempóját egyelőre az veti vissza jelentősen, hogy nem tudják mérsékelni a minden csapatnál tetten érhető pattogás jelenségét, ezért nem csak az egyenesekben, hanem a gyorsabb kanyarokban is időt veszítenek.