Hamilton: Az első négy futamon biztosan lesznek problémáink

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Bahrein teszt 2022, 2. nap
Mercedes' British driver Lewis Hamilton drives during the third day of Formula One (F1) pre-season testing at the Bahrain International Circuit in the city of Sakhir on March 12, 2022. (Photo by Mazen Mahdi / AFP)
Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton szerint legalább négy nagydíjhétvége kell ahhoz, hogy tökéletesen kiismerjék az idei autót, de a mérnökök lelkesen néznek szembe a kihívással. Max Verstappen nem ad hitelt a hétszeres világbajnok aggodalmainak.

Bár az előszezoni tesztek alapján úgy tűnik, hogy a Mercedes idén is ott lesz az élmezőnyben, többen is úgy vélekednek, hogy az év első futamain valamelyest a Red Bull és a Ferrari mögött lesznek az erősorrendben. Ennek elsősorban a delfinezés jelensége az oka, amit még a bahreini tesztek végére sem tudtak orvosolni, és emiatt vissza kellett fogni a W13-ast.

Hamilton szerint több futamra van szükségük ahhoz, hogy teljes mértékben kiismerjék az autót Forrás: AFP/Mazen Mahdi

Lewis Hamilton már meg is kongatta a vészharangokat, amikor kijelentette, hogy jelenleg esélytelenek a győzelemre, és csapattársa, George Russell sem volt túlzottan optimista. A hétszeres világbajnok most azt is elárulta, hogy szerinte mi a legkorábbi időpont, amire meg tudják oldani a gondjaikat.

Nehéz volt a tesztelés

– nyilatkozta a Dubaji Világkiállításon. – Ez őrület, évekkel ezelőtt rengeteg tesztnapunk volt, most pedig összesen csak három napot [valójában hatot – a szerk.] tölthettünk az autóban, ami nem sok kör. Ennek a versenyhétvégének nekivágva még mindig tanuljuk az autót, és ez valószínűleg legalább az első négy futam során így lesz. Számos problémánk van, ahogyan láthatták, mindenki fel-le pattog.”

Külső szemlélőként is megállapítható, hogy utóbbi jelenség meglehetősen kellemetlen lehet a versenyzők számára, és feltételezhető, hogy az idősebbek már kevésbé tudnak alkalmazkodni ehhez, mint a fiatalok. Hamilton szerint azonban a nála 13 évvel fiatalabb Russellt is megviselte a delfinezés.

Érdekes, mert azon aggódtam, hogy én már éves vagyok, és George ellen versenyzek, aki mindössze 24, nem igaz? – fejtegette. –

Azonban neki [is] voltak problémái, és érezte a hátát, szóval ez a dolog nem pusztán korfüggő.”

A brit versenyző korábbi és mostani szavai alapján akár úgy is tűnhet, hogy a Mercedesnél pánikba estek az eddigi szereplés láttán. Ez azért egyelőre nincs így, sőt, Hamilton szerint a mérnökök kifejezetten lelkesen néznek szembe a nehézségekkel.

Hamilton örül, hogy idősebb kora ellenére nem bírja az átlagnál rosszabbul az autó pattogását Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

„Az a nagyszerű, hogy rögtön ezután lesz egy konferenciahívásom a brixworthi srácokkal, amelyen a motorról és a vezethetőségről beszélgetünk, valamint arról, hogyan tudnánk többet kihozni az erőforrásból a héten – árulta el. – Aztán lesz egy másik konferenciahívásom a brackley-i mérnökökkel [arról], hogyan tudjuk előrébb vinni az autót, miként tudjuk megakadályozni a pattogást, és hogyan tudunk kihozni belőle mindent. Mindenki fel van dobva, mindenki izgatott, ezek a mérnökök imádják a kihívást, ami jó.”

Verstappen szerint Hamilton terel

Bár a három élcsapatnak tűnő istálló közül egyik sem kiáltotta ki magát esélyesnek, a Red Bull volt az egyetlen, amelyik ennek ellenkezőjét sem tette. Max Verstappen szerint azonban a Mercedesnél sincs ok a túlzott siránkozásra, és úgy véli, a konstruktőri címvédő problémái nem valósak.

A 24 éves versenyző részben a tavalyi idényből indult ki, amikor a brackley-iek szintén nem mutattak jó formát a teszteken, de Hamilton aztán megnyerte az idénynyitót.

Mindig ez van – idézi a holland pilótát az Autosport. –Ha egy csapat jól szerepel, vagy ha egy istállótól mindenki azt várja, hogy jól teljesítsen, akkor [ennél az alakulatnál azt mondják, hogy] »ó, nem, biztosan nem mi vagyunk az esélyesek«. Aztán egy héttel később, amikor jól mennek a dolgok, [az lesz belőle, hogy] »egy hét alatt teljesen megfordítottuk. Hihetetlen munka, köszönet a gyárban dolgozó összes embernek!«”

A Mercedes mellett a Ferrarinál is az a kommunikáció, hogy nem ők a favoritok, mert a csillagos és a bikás alakulatnak is gyorsabb autója van, mint nekik. A címvédő viszont úgy véli, hogy a maranellóiak sem panaszkodhatnak.

Jelenleg egyértelműen stabil autóval rendelkeznek

– szögezte le. – Egyszerűen jónak tűnik a helyzetük, eddig kevés problémával szembesültek. A héten meglátjuk, hogy ki a leggyorsabb, de jó tesztjük volt. Az elmúlt két év nem volt valami nagyszerű számukra, szóval automatikusan egy kicsit korábban kezdtek el készülni az idei szezonra, mint néhány másik csapat. Több mint normális, hogy hamarabb kezdtek el [foglalkozni] a 2022-es autóval, mint mi, és ez rendben van. Végső soron ezeknél a kocsiknál az idény közbeni fejlődési ütem a legfontosabb.”