Vágólapra másolva!
Toto Wolff elmondta, hogy Lewis Hamiltont és Nico Rosberget is kirúgással fenyegette, miután a 2016-os Osztrák Nagydíjon összeütköztek. A Mercedes-csapatfőnök és a ma már hétszeres világbajnok fagyos viszonya ennek a szezonnak a végén vált barátivá.

Lewis Hamilton és Toto Wolff mára minden idők legsikeresebb pilóta-csapatfőnök párosa, hiszen a Mercedesnél hat egyéni és nyolc konstruktőri világbajnoki címet nyertek együtt. Kapcsolatuk mára nem meglepő módon nem merül ki a szakmai viszonyban, hanem annál sokkal több és személyesebb, ám ez korántsem volt mindig így.

Ausztriai balesetük után Wolff nagyon dühös volt Hamiltonra és Rosbergre

Wolff többször is negatívan beszélt arról az időszakról, amikor Hamilton még Nico Rosberggel vívott csapaton belül a bajnoki címért, hiszen a két pilóta számos alkalommal keveredett konfliktusba egymással. Ennek csúcspontja a 2016-os Spanyol Nagydíj első körében történt ütközésük volt, ám a Mercedes csapatfőnökénél pár hónappal később, az Osztrák Nagydíjon telt be a pohár, amikor az utolsó körben találkoztak, elbukva ezzel egy kettős győzelmet.

Úgy éreztem, hogy a csapat céljai elé helyezték a sajátjaikat, es nem tartották tiszteletben, hogy ezer ember dolgozik nekik

– nyilatkozta aThe Times-nak adott interjújában. – Meg kellett mutatnom a szervezetnek, hogy többé nem fogom engedni ezt a viselkedést. A futam után mindkét versenyzőt utasítottam, hogy jöjjenek oda, ahol a mérnökök is vannak. Mondtam nekik, hogy »nézzetek rá mindenkire ebben a teremben, és képzeljétek magatok elé az otthoniakat és a családjaikat, és vegyétek észre, hogy milyen képet festetek rólunk«. Használtam néhány durva szót, amelyeket nem ismételnék meg.”

Wolff nem állt meg a megszégyenítésnél, sőt, ennél sokkal tovább ment. Annak ellenére, hogy ekkorra már teljes mértékben egyértelművé vált, hogy a világbajnoki cím ezúttal is közöttük fog eldőlni, attól sem riadt volna vissza, hogy egy újabb vétség esetén a legsúlyosabb döntéssel zárja le a kérdést.

Láttam, hogy a mérnökök és a pilóták is a padlót nézik – folytatta. – Mondtam, hogy »legközelebb, amikor le akarjátok terelni egymást a pályáról, jussanak eszetekbe az itt lévő arcok, és kétszer is meggondoljátok«. Hozzátettem, hogy ha ez még egyszer megtörténik, habozás nélkül elveszem tőlük az ülést.

»Ne feszítsétek a húrt, nem akarjátok megtudni, hogy mire vagyok képes.«”

Hogy ez mennyire befolyásolta őket, azt nem tudjuk, mindenesetre többet nem ütköztek. Végül Rosberg pályafutása során először felért a csúcsra, majd be is jelentette visszavonulását, Hamilton viszont maradt a csapatnál. A kiélezett idény azonban rányomta a bélyegét a kapcsolatára Wolff-fal, amit végül az év legvégén sikerült rendezniük.

Nem volt mindig felhőtlen Hamilton és Wolff viszonya Forrás: Daimler AG/Steve Etherington/Mercedes-Benz Grand Prix Ltd.

„Akkor decemberben vonakodva találkoztunk a karácsonyi bulin az oxfordshire-i otthonomban – emlékezett vissza az osztrák üzletember. – Azt mondtam, el kell döntenünk, hogy együtt akarunk-e dolgozni. »Te versenyzőként akarsz nyerni, én csapatként. Ez néha konfliktushoz vezet, és el kell döntenünk, hogy meg tudunk-e birkózni ezzel a helyzettel.«”

Wolff egy párhuzamot is felhozott, ami elmondása szerint nem nyerte el az említett személy tetszését: kijelentette, hogy bár feleségével, Susie Woff-fal is vannak nézeteltérései, eszébe nem jutna elválni tőle, és hasonlóan gondolkodott Hamiltonról is. Kijelentette, hogy személyében a legjobb pilótával akar dolgozni, és a legjobb autót akarják biztosítani neki. A hosszú diskurzus végül meghozta az eredményét.

Mondhatni, veszekedve kezdtünk bele ebbe a beszélgetésbe, de négy-öt óra után a konyhában ez teljesen átalakult

– mondta Wolff. – Egy tisztán üzleti alapú kapcsolatból személyes viszony alakult ki, és egy barát lett. Ez nem jelenti azt, hogy már nem vitatkozunk, de most már Lewis sikere a csapat sikere, a csapat sikere pedig Lewis sikere.”

Érdekesség, hogy onnantól kezdve nem csak Hamilton és Wolff kapcsolata simult ki. Mivel Valtteri Bottas személyében új pilóta érkezett a Mercedeshez, aki tartósan soha nem tudott méltó ellenfele lenni, a csapaton belüli rivalizálás is megszűnt. Ez, valamint az, hogy a többi istálló pedig a brackley-iekkel nem tudta felvenni a versenyt, ahhoz vezetett, hogy a brit versenyző a tavalyi idényt leszámítva a korábbiaknál jóval simábban tudta megszerezni a világbajnoki címeket.