Társoldalunk:
Hírlevél

Verstappen elárulta, visszatér-e a Drive to Survive következő évadaiba

2022.03.11. 09:00

Magyar idő szerint reggel 9 órakor megjelent a Drive to Survive negyedik évada a Netflixen. Az ezt bojkottáló Max Verstappen elmondta, a következő években sem tervezi, hogy interjút ad a készítőknek.

Már javában zajlanak a bahreini tesztek, ám a Forma-1 rajongóinak mást is tartogat a pénteki nap. Magyar idő szerint ugyanis délelőtt 9 órakor elérhetővé vált a Netflixen a Drive to Survive (Hajsza a túlélésért) negyedik évada. Ahogyan az már megszokottá vált, a tíz epizód az előző, rendkívül izgalmas idényt dolgozza fel.

Magyar felirattal is megjelent a legújabb előzetes

A Drive to Survive első évada 2019-ben jelent meg, akkor még a Ferrari és a Mercedes részvétele nélkül. Ennek ellenére rögtön hatalmas sikert aratott, és rengeteg új nézőt hozott a Forma-1-nek, elsősorban a fontos piacnak számító Egyesült Államokból. Ugyanakkor a széria egyre több kritikát kapott, mivel sokak szerint hamis narratívákat és nem létező rivalizálásokat akartak felépíteni.

Éppen ezért döntött úgy a 2021-es világbajnok Max Verstappen, hogy nem vesz részt a mostani évadban, és nem nyilatkozik a Netflix stábjának annak érdekében, hogy vele kapcsolatban biztosan ne tegyenek ilyesmit, így a vb-címért folytatott csata egyik főszereplője csak korlátozott mértékben fog megjelenni. A holland pilóta ráadásul a jövőben sem tervez újabb esélyt adni a sorozatnak.

Nem, nem fogom meggondolni magam – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján. – Szerintem már az első évad után elrontották [a sorozatot]. Eléggé földhözragadt srác vagyok, és csak a tényeket akarom [látni], nem azt, hogy felhype-olják.”

Verstappen az általa emlegetett első évadban fontos szerepet kapott, hiszen a széria kiemelt figyelmet szentelt az akkori csapattársával, Daniel Ricciardóval történő rivalizálásának, amelynek csúcspontja a bakui ütközésük volt. A címvédő hozzátette, döntése ellenére azért nem hagyja teljesen hidegen a sorozat. 

Verstappen nemcsak a mostani, hanem a következő évadokban sem akar részt venniForrás: AFP/Giuseppe Cacace

„Természetesen megértem, hogy a Netflixnek ez kell, ott minden sorozat ilyen, vagy dokumentumfilm, vagy akárhogyan is hívják, csak ez nem az én világom – magyarázta. –Valószínűleg meg fogom nézni, és meglátom, mennyire túlozzák el a dolgokat, majd élem tovább az életemet. Vélhetően néhány más dokumentumfilmet is megtekintek a Netflixen.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK