Vágólapra másolva!
Nem Nico Hülkenberg és nem is Antonio Giovinazzi, hanem az a Kevin Magnussen lesz Mick Schumacher csapattársa a múlt héten menesztett Nyikita Mazepin helyett a Haas F1-es istállójában, akinek a neve az utóbbi napokban jóformán fel sem merült, és csak a bejelentést megelőző 24 órában kezdtek róla pletykálni. A dán pilóta 2017 és 2020 között már versenyzett az amerikai csapatban, mielőtt Schumacher és Mazepin érkezésével, tehetős szponzorok hiányában mennie kellett.

Miután kezdett elkerülhetetlenné válni, hogy a Haas el fogja küldeni Nyikita Mazepint, több versenyző neve is felmerült az orosz pilóta pótlására, ám Kevin Magnussené egészen az utolsó pillanatig nem volt köztük. Nem tűnt elképzelhetetlennek, hogy a tesztpilóta, Pietro Fittipaldi kapja meg az ülést, de ferraris kötődése miatt esélyesnek látszott a tavaly az Alfa Romeótól kiszoruló Antonio Giovinazzi, illetve az Aston Martinnál tartalékpilótai állást betöltő Nico Hülkenberg is. A Haas azonban végül meglepőt húzott, döntése ugyanakkor teljességgel érthető.

Magnussen legutóbb 2020-ban versenyzett az F1-ben Forrás: AFP/William West

Ugyanis azt a Kevin Magnussent hívták vissza, aki 119 F1-es rajtjából 79-szer a Haas versenyzőjeként várta a piros lámpák kialvását. A 29 esztendős dán pilóta a csapat közleménye szerint többéves megállapodást kötött régi-új csapatával, először pedig a csütörtökön kezdődő bahreini teszten vezetheti a VF-22-es versenyautót.

Az F1-ben 2014-ben a McLaren színeiben bemutatkozó, 2015-ben a wokingiak tartalékjává lefokozott, majd 2016-ban a Renault-val szerencsét próbáló pilóta várhatóan leghamarabb pénteken ülhet autóba, mivel a Haas azt már megerősítette, hogy amennyiben a két napos csúszásban levő szerelők csütörtök délutánra kész lesznek a kocsi felkészítésével, aznap délután Pietro Fittipaldi ül majd a volán mögé.

Magnussen 2020 végén kimondva-kimondatlanul azért veszítette el az ülését, mert nem tudott jelentős támogatót felmutatni, a Haas pedig inkább az egyaránt komoly szponzorokkal érkező Mazepin és Schumacher mellett döntött (utóbbi F2-es bajnokként és a neve miatt is vonzó opció volt az istállónak). A dán ezt követően az amerikai sportautó-bajnokságban versenyzett, valamint bemutatkozott a Le Mans-i 24 óráson és egy futam erejéig az IndyCarban is.

Apjával, a korábbi F1-es pilóta Jan Magnussennel a tavalyi Le Mans-i 24 óráson Forrás: AFP/Jean-Francois Monier

A 2022-es szezonra pedig még komolyabb tervei voltak, aláírt ugyanis a sportautó-világbajnokságba visszatért Peugeot gyári alakulatához, hogy többek között a szintén két korábbi F1-es pilóta Paul di Resta és Jean-Éric Vergne oldalán megcélozza a Le Mans-i győzelmet. Az élet azonban átírta ezt a forgatókönyvet, és Mazepin menesztésével újabb esélyt kapott a Forma-1-ben.

„Örömmel köszöntöm ismét Kevin Magnussent a Haas F1-es csapatában” – üdvözölte régi-új pilótáját Günther Steiner csapatfőnök az istálló közleményében.

Kevin azonnali elérhetősége azt jelenti, hogy már a szezon előtti teszten profitálhatunk belőle Mick Schumacher és Pietro Fittipaldi mellett. Pietro lesz az első, aki autóba ül a héten fél nap erejéig csütörtökön, ami nagyszerű lehetőség neki, majd Mick és Kevin teljesíti a teszt hátralevő részét."

„Kevin kulcsfontosságú része volt a korábbi sikereinknek, nem utolsó sorban akkor, amikor mindketten a legjobb eredményünket értük el 2018-ban. Tavaly továbbra is megmutatta, hogy elit autóversenyző, aki győzelmeket és dobogós helyezéseket tett hozzá a rezüméjéhez. Veteránként jó viszonyítási alapként fog szolgálni nekünk a VF-22-es fejlesztésében mind a garázsban, mind a mérnöki eligazításokon. Mindannyian várjuk, hogy újra köztünk üdvözölhessük őt ezen a héten Bahreinben."

A 2020-as Abu-dzabi Nagydíjon talán ő maga sem gondolta volna, hogy fog még versenyezni a Forma-1-ben Forrás: Andy Hone / LAT Images/Motorsport Images

„Nyilván nagyon meglepődtem, egyúttal nagyon izgatott is voltam, amikor felhívtak a Haastól – mondta maga az érintett. – Más irányba nézelődtem a 2022-es elkötelezettségeimmel, de a lehetőség, hogy visszatérhetek a Forma-1-be, ráadásul egy olyan csapattal, amelyet nagyon jól ismerek, egyszerűen túl csábító volt. A Peugeot-nak és a Chip Ganassi Racingnek is meg kell köszönnöm, hogy azonnal elengedtek, mindkettő nagyszerű szervezet."

„Természetesen Gene Haasnak és Günther Steinernek is meg szeretném köszönni az esélyt, hogy folytathatom a Forma-1-es karrierem. Tudom, hogy mindketten mennyire versengő alkatok, és mennyire szeretnének ismét hétről hétre megküzdeni az ellenfelekkel. Jó volt a kapcsolatunk, ami megmaradt azután is, hogy 2020 végén távoztam. Amennyire csak lehet, képbe helyeztek a VF-22-es fejlesztésével és a csomagban rejlő potenciállal kapcsolatban. Van még dolgunk, de izgatott vagyok, hogy a részese lehetek. Már alig várom, hogy Bahreinben visszaüljek egy Forma-1-es autó volánja mögé."