Vágólapra másolva!
Az orosz-ukrán háború következtében közel egy millió embernek kellett elhagynia nemcsak az otthonát, de az országát is. Több nagyvállalat is bejelentette már, hogy adományt küld a rászorulóknak, a Ferrari ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott.

Miután Oroszország, a levegőben, a földön és a vízen is megtámadta Ukrajnát, a menekültek száma napról-napra egyre növekszik, hamarosan elérheti az egymilliót is. Ahogy folytatódik a háború, egyre többen érkeznek Európába, ahol a jelenlévő nagyvállalatok is igyekeznek segítséget nyújtani a menekülteknek.

A Ferrari kedden bejelentette, hogy 1 millió eurót adományoz a nehéz helyzetben lévőknek

a Vöröskereszt és az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbizottsága, az UNHCR (United Nations High Commissioner for Refugees) segítségével. Továbbá a Ferrari létrehozott egy nemzetközi humanitárius programot is, amely Ukrajnát, illetve az Ukrajnából Olaszországba érkező menekülteket hivatott segíteni.

Ezen felül pedig további adományt küldenek az Association Chernobyl of Maranello-nak, (amelyet a csernobili atomerőmű katasztrófáját követően hoztak létre 1986-ban), hogy támogatást nyújtsanak az övezetbe érkező ukránok lakosoknak.

A Ferrari továbbá arról is döntött, hogy felfüggeszti az orosz piacra szánt gépjárművek gyártását. Szorosan figyelemmel kísérik a történéseket, és megfelelően fel vannak készülve a szabályozásokra, illetve a szankciókra.
Az Ferrari elnöke, Benedetto Vigna a következőképp kommentálta a bejelentésüket:

Forrás