Vágólapra másolva!
Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke kijelentette, versenyképes autót és megfelelő jövőképet kell biztosítaniuk Sebastian Vettel számára annak érdekében, hogy a négyszeres világbajnok náluk maradjon. Utóbbiban akár a most épülő gyár is segítségükre lehet.

Bár valamivel jobban sikerült neki, mint az utolsó ferraris idénye, Sebastian Vettelnek nem hozta el a sokak által remélt megváltást a tavalyi év az Aston Martinnal. Az autó nem bizonyult versenyképesnek, a német pilótát pedig már jól láthatóan nem csak a versenyzés foglalkoztatja, így akár az is elképzelhető, hogy ez lesz az utolsó F1-es idénye.

Nem biztos, hogy Vettel jövőre is ott lesz az F1-es mezőnyben Forrás: Motorsport Images/Zak Mauger

Mindez nyilvánvalóan sok tényezőtől függ, és persze nem csupán a 34 éves versenyző inthet búcsút a csapatnak, hanem mindez fordítva is megtörténhet. Az Aston Martin ugyanakkor jelenleg arra törekszik, hogy megtartsa a négyszeres világbajnokot, és

Mike Krack szerint ez elsősorban rajtuk fog múlni.

Remélem, hogy a jelenlétem már elég neki ahhoz, hogy maradjon. Nem, csak viccelek – nyilatkozta a nemrég kinevezett csapatfőnök a nemzetközi média néhány képviselőjének. – Egyértelmű, hogy egy olyan srác, mint Sebastian, egy négyszeres világbajnok nem a tizenötödik, a tizenkettedik vagy a nyolcadik helyen akar lenni, ez világos. A mi feladatunk, hogy egy jól teljesítő autót, vagy fogalmazzunk úgy, hogy egy jól teljesítő struktúrát biztosítsunk neki.”

Bár az idei autó sikeressége vélhetően minimum középtávon nagyban meghatározza a csapat jövőjét, de a luxemburgi szakember úgy véli, messze nem ez az egyetlen tényező. Krack szavai alapján Vettelnek legalább olyan fontos az a jövőkép, amelyet az Aston Martin kínál neki, hiszen ha akar, pár évet még valószínűleg eltölthet a Forma-1-ben.

Sebastian okos srác, így nemcsak az idei autóra fog koncentrálni, hanem inkább arra, hogy mi történik [a csapatnál], és hogy lát-e potenciált – magyarázta Krack. – Ha ez sikerül, akkor szerintem van esélyünk arra, hogy hosszabb időre megtartsuk.

Hogy őszinte legyek, még nem beszéltem vele erről, [de] ennek nyilvánvalóan sorra kell kerülnie.”

Az 50. születésnapját a Bahreini Nagydíj pénteki napján ünneplő szakember ugyanakkor nem csak Vettelben gondolkodik, hiszen előbb vagy utóbb mindenképpen eljön az idő, amikor a fiatalok kiszorítják őt. Krakc leszögezte, számukra is vonzó lehetőséget kell nyújtaniuk. „A mi feladatunk, hogy a megfelelő csomagot adjuk, és akkor Sebastian maradni fog, emellett más pilóták is szívesen csatlakoznának.”

Az új gyár sokat lendíthet a csapaton Forrás: Aston Martin F1 Team

Hogy milyen eszközökkel érhetik el ezt a célt? Nos, az egyik, ha nem a legfontosabb tényező az a vadonatúj gyár, amelyet tavaly kezdtek el építeni. Mindez hatalmas előrelépést fog jelenteni, hiszen jelenleg azt a létesítményt veszik igénybe, amelyet az istálló jogelődjei egészen a Jordanig és a 90-es évekig.

Óriásiak az itteni infrastrukturális változások – jelentette ki Krack. – Azt hiszem, 19 év után ez lesz az első újonnan épített F1-es központ, szóval a legmodernebb lesz, ami egyértelműen megmutatja Lawrence [Stroll, az Aston Martin tulajdonosa] és a csapat ambícióit. Van egy ötéves tervünk [ennyi idő alatt válnának bajnokesélyes csapattá – a szerk.], és minden olyan létesítménnyel rendelkezni fogunk, amely a sikerhez szükséges.”