Vágólapra másolva!
Max Verstappen szerint rászolgált a tavalyi világbajnoki címre, mert a teljes szezonban neki volt több balszerencséje. A holland pilóta továbbra sem helyesli Michael Masi kirúgását, és azt sem tartja szerencsésnek, hogy ketten fogják pótolni őt a versenyigazgatói poszton.

Bár nemsokára elrajtol az idei szezon, az előző világbajnokság utózöngéi még mindig nem csengtek le teljesen, és alighanem időről időre elő fognak kerülni. Így történt ez az egyik főszereplő, Max Verstappen esetében is, aki kifejtette a véleményét a végjátékról, és annak következményeiről.

Verstappen úgy véli, a szezon egészét figyelembe véve neki járt a vb-cím Forrás: NurPhoto via AFP/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Mint ismert, a holland pilóta és Lewis Hamilton pontegyenlőséggel érkezett meg az Abu-dzabi Nagydíjra, amelyet sokáig utóbbi vezetett, de Nicholas Latifi balesetének, illetve a biztonsági autós fázis végén hozott vitatott döntésnek, na meg persze a friss gumijának köszönhetően Verstappen az utolsó körben megelőzte riválisát. Sokan emiatt szerencsésnek tartják a győzelmét, ami csak azt a futamot nézve vitathatatlan, de az egész idényt tekintve már nagyon más a helyzet, és ezt ő is így gondolja.

Ez igaz, de egy bajnokságot egy teljes szezon alatt nyernek, és nem az utolsó futamon hozott döntésnek köszönhetően

– válaszolta a holland De Telegraafnak adott interjújában arra a felvetésre, hogy sokat beszéltek az utolsó versenytől. – Úgy gondolom, hogy teljes mértékben megérdemeltem a világbajnoki címet. Talán vannak olyanok, akik csak az utolsó nagydíjat nézték meg, és azt gondolhatják, hogy szerencsém volt. Normál esetben viszont a bajnokság már rég eldőlt volna a javamra. Kétszer is rengeteg pontot vesztettem, miután egy másik autó kiütött, Bakuban pedig ott volt a defekt. A sok balszerencse miatt maradt a döntés az utolsó futamra.”

Ami mámoros öröm volt az egyik oldalon, azt hatalmas csalódásként élték meg a másikon. Lewis Hamilton közel két hónapig eltűnt a nyilvánosság elől, csapata, a Mercedes pedig megóvta a futam végeredményét, majd később fellebbezni is akart, de attól végül elállt. Verstappen megérti a hétszeres világbajnok bánatát, de a korábbi kijelentését így is fenntartja.

Igen, ha megnézzük, mi történt Abu-Dzabiban – felelte az erre vonatkozó kérdésre. – Azonban, ahogyan mondtam, az egész szezont kell figyelembe venni.

Az ember nem egy futam alapján érdemli ki a világbajnoki címet.”

Michael Masi versenyigazgató ellentmondásos döntéséről rengeteget beszéltek a futam után, ami valamelyest elhomályosította Verstappen győzelmét. A Red Bull versenyzője nem tartja kizártnak, hogy egyes szereplők szándékosan törekedtek erre, de hozzátette, ha így is történt, teljes mértékben hidegen hagyja.

Verstappen továbbra is úgy véli, hogy Masinak maradnia kellett volna Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Clive Mason

„Lehetséges, de ha jól ismernek, tudják, hogy nem érdekel – reagált a felvetésre. – Végeredményben ez egy őrült és epikus idény volt, és a vesztes csapat megpróbálja egy kicsit elvenni a fényt [a győztesről]. Ugyanakkor biztosíthatom, hogy még mindig jó érzés a győztes oldalon lenni.”

A történtek után az FIA vizsgálatot indított az utolsó körökben látottakkal kapcsolatban, aminek eredményeként a szövetség elnöke, Mohammed bin Szulajm bejelentett néhány intézkedést, Ezek egyike, hogy Masit eltávolították a versenyigazgatói pozícióból, amiről Verstappen már korábban elmondta, hogy elfogadhatatlannak tartja, és véleménye azóta sem változott.

Szerintem ez nem igazságos, az FIA-ra nyomást gyakoroltak, hogy meghozza ezt a döntést

– hangoztatta azt az álláspontot, amit főnöke, a Red Bullt irányító Christian Horner is képvisel. – Úgy vélem, hogy mindig a versenyzés kell hogy az elsődleges legyen, és Michael így gondolkodott. Ebben a sportágban mindenkinek szüksége van segítségre. Én könnyen beszélek, egy egész csapat vesz körül. Michael talán kaphatott volna egy kicsit több támogatást.”

A Nemzetközi Automobil Szövetség ráadásul nem egy, hanem két embert nevezett ki az ausztrál szakember helyére. Eduardo Freitas és Niels Wittich felváltva fogják betölteni a pozíciót, ám Verstappen szerint mindez súlyosbítani fog egy, a versenyzők és a szurkolók által is sokat emlegetett problémát.

Most ejtették őt, én küldtem neki egy üzenetet, ő pedig értékelte ezt – utalt Masira. – Semmi bajom az új versenyigazgatókkal, de váltogatni fogják egymást, ezért azt gondolom, hogy még nagyobb különbségek lesznek az [esetek] megítélésében.

Szerintem jobb, ha egy versenyigazgató van, aki egy kicsit több segítséget kap.”

Verstappen hozzátette, Masival ellentétben Hamilton esetében nem érezte szükségesnek, hogy üzenetet küldjön neki. Ami pedig az idei évet illeti, nem számít annyira kiélezett küzdelemre, mint a tavalyi, de készen áll arra, hogy ismét megmérkőzzön az F1 történetének legsikeresebb pilótájával.