Társoldalunk:

Kihirdették, milyen feltételekkel rajtolhatnak el az orosz autóversenyzők

2022.03.04. 18:21

Az FIA meghatározta, az orosz és fehérorosz autóversenyzők milyen feltételek vállalása esetén vehetnek részt a sorozatokban. Lehet, hogy az F1-ben ez már viszont nem érinti Nyikita Mazepint, a Haas egyik szponzora ugyanis közzétett egy olyan posztot, amiben Pietro Fittipaldit nevezték meg Mick Schumacher csapattársaként.

Az elmúlt napokban számos szankciót hoztak az ukrajnai háború miatt az orosz és fehérorosz autóversenyzők ellen is, továbbá felbontották a szerződést az Orosz Nagydíjról. A Nemzetközi Automobil Szövetség pénteken kiadott egy közleményt, amelyben pontosan megfogalmazták, milyen elvárásoknak kell megfelelniük az e két országból származó pilótáknak.

Az már tudható volt, hogy kizárólag semleges színekben és az FIA zászlaja alatt vehetnek részt a versenyeken, ezt kiegészítették többek között azzal, hogy a pilóták a közösségi médiában és a nyilvános megjelenéseik során nem használhatják hazájuk nemzeti színeit illetve egyéb motívumait (példaként említették az orosz hadsereg kabátját és az orosz kétfejű sas szimbólumát, valamint az olyan feliratokat, mint a "Russia" vagy "RUS").

Nyikita Mazepin és a Haas csapatfőnöke, Günther SteinerForrás: Andy Hone / LAT Images/Motorsport Images

Ha megnyernek egy futamot, a díjátadón természetesen nem hangzik el hazájuk himnusza, s bár aligha elképzelhető, hogy megtörténne, a háború támogatásáról sem beszélhetnek a megnyilvánulásaik során.

Az orosz és fehérorosz autóversenyzőknek egy dokumentumot kell aláírniuk és benyújtaniuk az FIA-hoz, amiben vállalják a feltételeket.

A szövetség egyben megemlítette, hogy a későbbiekben szigorúbb intézkedéseket is hozhat.
Egyelőre Nyikita Mazepin továbbra is F1-es pilótának számít, kérdés, meddig. Pénteken a Sky német adása már tényként közölte, hogy kirúgták, de a csapat ezt cáfolta. Az istálló egyik szponzora, a Home Deluxe egyik vezetője az Instagramon ugyanakkor arról számolt be, hogy örömmel köszöntik Mick Schumacher új csapattársát, Pietro Fittipaldit.

Lehet, hogy kommunikációs zavar történt a szponzor és a Haas között a bejelentés időzítése kapcsán. A kétszeres F1-es világbajnok Emerson fia nem lenne teljesen újonc a bajnokságban, hiszen 2020 utolsó két futamán ő helyettesítette a súlyos balesetet szenvedő Romain Grosjeant a Haasnál.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK