Holland sajtóhírek szerint Max Verstappen hosszú távú szerződést kötött a Red Bull-lal, aminek köszönhetően letaszíthatja a trónról az egy bizonyos mutatóban évek óta az élen álló Lewis Hamiltont.
Miután tavaly Abu-Dzabiban világbajnok lett, Max Verstappen a levezető körben közölte a Red Bull-lal, hogy „remélem, még tíz-tizenöt évig csinálhatjuk ezt". A holland pilóta ezzel természetesen arra célzott, hogy szívesen maradna hosszú távon a bikások versenyzője, a csapat pedig természetesen igyekszik őt megtartani. A jelenleg az istállóval a 2023-as szezon végéig szerződésben álló címvédő hosszabbítása a vb-cím megnyerése óta napirenden van, a holland De Telegraaf Verstappent érintő ügyekben rendszerint jól értesült újságírója szerint pedig a tavalyi világbajnok rekordösszegért írhat alá.

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója januárban úgy nyilatkozott az AutoRevue-nek, hogy „a következő hetekben fogunk egyeztetni Max-szal a szerződéshosszabbításról", valamint elmondta, hogy Raymond Vermeulen-nel, a holland pilóta menedzserével „nehéz volt beszélni, mert a fia részt vett a dubaji 24 órás versenyen Jos [Verstappennel]."
Marko elmondta azt is, hogy Verstappen sajtóhírek szerint évi 25 millió dolláros fizetésével „közel vannak a határhoz", még úgy is, hogy a versenyzői fizetések nem esnek az idei szezontól 140 millió dollárosra csökkentett költségplafon hatálya alá, illetve kifejtette, hogy a korábbi évekkel ellentétben már nem áll fent az a veszély, hogy versenyzőjüket elcsábítja a Mercedes, mivel a tavalyi Brit Nagydíjon történtek után jelentősen megromlott a viszony Toto Wolff és Verstappenék között.
Erik van Haren a De Telegraaf hasábjain most viszont arról ír, hogy a felek már megegyeztek a 2023 utáni időszakra vonatkozó hosszabbításban, Verstappen pedig további négy vagy öt évre kötelezi el magát az istálló mellett, amivel neki lenne a legtovább szóló szerződése az egész mezőnyben.
Nemcsak ebben ugrana azonban az élre, a holland újságíró angliai forrásokra hivatkozva ugyanis állítja,
Verstappen Forma-1-es rekordot jelentő évi 50 millió dollárért írt alá,
amivel megelőzné a RacingNews365 csapatokkal és az F1-es paddockban jól értesült források segítségével összeállított listáját évi 40 millió dollárral vezető, eddig a mezőny legjobban fizetett pilótájának számító Lewis Hamiltont.

Nagy szerepet játszhat Verstappen fizetésének megduplázásában, hogy a Red Bull nemrég évi 50 millió dollár körüli szerződést kötött a Bybit nevű, kriptovalutákkal való kereskedésre szakosodott platformmal, illetve az Oracle-lel kötött korábbi megállapodását is új szintre emelte. A Red Bull, Verstappen menedzsere, illetve maga a pilóta és apja nem kommentálta a De Telegraaf értesüléseit. A holland lap szerint még a héten érkezni fog a hivatalos bejelentés.