Megszülettek a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) tavaly év végén kinevezett elnökének első fontos döntései, amelyek a 2021-es Forma-1-es szezon botrányos végjátékára adott első válaszoknak is tekinthetők.
Azok után, hogy az FIA Motorsport Világtanácsa a múlt héten rendkívüli ülésen tanácskozott, a szövetség pedig most bejelentette, hogy több komoly, az FIA felépítését érintő döntést is hoztak, amelyek közül a leginkább lényeges, hogy
vezérigazgatót fognak kinevezni a szövetség élére. Eddig ilyen pozíció az FIA-n belül nem létezett.
A találkozón lefektették egy „robosztus és új kormányzási folyamat" felállításának alapjait, amely a vezérigazgató kinevezése mellett az FIA független pénzügyi átvilágítását és egy ettől különálló, mélyreható átvilágítást is magában foglal.

A három különböző feladatra három munkacsoportot állítottak fel. A szövetség átvilágítását végző az elnököt és csapatát fogja segíteni az FIA jelenlegi felépítésének elemzésében, majd változtatási javaslatokat tesz. A folyamat célja lesz kiválasztani egy harmadik félnek minősülő tanácsadót, meghatározni az átvizsgálás időtartamát és költségeit, majd indítványozható döntéseket javasolni a Világtanácsnak és az FIA Szenátusának.
A pénzügyi munkacsoport egy harmadik fél személyében auditált céget bíz meg, és „meghatározza az FIA pénzügyi gyakorlataiban felmerülő legfontosabb kérdéseket, hogy megállapítsa, szükség van-e változtatásra." Ezt a két munkacsoport a Szenátus új elnöke, Carmelo Sanz de Barros fogja vezetni, míg a harmadiknak az irányítása az FIA elnökhelyetteseinek, Robert Reidnek és Tim Shearmannak a feladata lesz.
A vezérigazgató személyét megtalálni segítő munkacsoport hivatott meghatározni az elnök csapatával közösen, hogy milyen tulajdonságokra van szükség a poszt betöltéséhez, illetve segít kiválasztani azt a céget, amely majd megtalálja a leendő vezérigazgatót, illetve a másik két munkacsoporthoz hasonlóan meghatározza a toborzás időkeretét és költségeit, majd javaslatot tesz a Világtanács és a Szenátus jelöltlistájára. Az FIA vezérigazgatója kinevezése után a szövetség operatív ügyeiért lesz felelős.
A RacingNews365.comúgy tudja, hogy az általuk a Forma-1 20. legbefolyásosabb emberének rangsorolt 61 esztendős ír Sean O'Connor az egyik fő esélyes a pozícióra, miután már tíz éve dolgozik együtt Mohammed bin Szulajm FIA-elnökkel, aki „új korszakként" jellemezte a szövetség átláthatóbbá váló struktúráját.

„Új korszak kezdődik az FIA életében egy nyitottságon és globális sokszínűségen alapuló kormányzási keretrendszer felállításának képében – mondta az elnök. – Ez a stratégiánk alappillérje lesz, én pedig melegen köszönöm a Világtanács tagjainak, akik elfogadták a változtatásokat. A Világtanácsok tagoktól származó felelősségi köre ezzel megnő, hatékonyabb felügyeleti modellt alakítanak ki, a részvényesek prioritásait összehangolják, és biztosítva lesz az FIA felelősségteljesen jövedelmező működése. Hogy elérjük ezeket a célokat, a szövetség irányító testülete és adminisztrációja szorosan együttműködik, hogy az FIA-t a motorsport és a mobilitás globális szószólójává tegye."
Arról nem esett szó, hogy a tavalyi, Michael Masi versenyigazgató botrányos döntéseivel záruló idény milyen sportszakmai változtatásokat hoz magával, és maradhat-e a helyén az ausztrál szakember, de Mohammed bin Szulajm FIA-reformját nem nehéz összekapcsolni az Abu-Dzabiban történtekkel. Az F1-et érintő szabálymódosításoknak legkésőbb a márciusi idénnyitó futamig szintén tisztázódnia kell.