Társoldalunk:
Hírlevél

Verstappen apja több mint tíz év után újra versenyezni fog

2022.02.05. 09:45

Nem akármit vett a fejébe Jos Verstappen, Max Verstappen apja. A Forma-1-ben több mint 100 futamot teljesítő veterán 13 év kihagyás után ül újra élesben versenyautóba, de nem az általa jól ismert zárt pályákra tér vissza.

Nem túl gyakori az autóversenyzők esetében, hogy visszavonulásuk után több mint tíz évvel újra versenyzésre adják a fejüket, hiszen többnyire vagy azért akasztják szögre a sisakjukat, mert már túl idősek ahhoz, hogy megfelelő szinten teljesítsenek, vagy elveszítik a motivációjukat és más kihívások után néznek. Ennél is ritkább az, ha valaki egy számára teljesen ismeretlen terepre tér vissza. De mint azt a korábban az F1-ben is versenyző Jos Verstappen esete mutatja, ilyen is előfordul, a 49 esztendős holland ugyanis ralizásra adja a fejét.

Jos Verstappennek viszketett a tenyereForrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Mark Thompson

Max Verstappen édesapja 1994 és 2003 között 106 Forma-1-es nagydíjon vett részt, majd miután véget ért a királykategóriás pályafutása, versenyzett a rövid életű A1GP-sorozatban, majd sportautózásra váltott, 2008-ban pedig kategóriagyőzelmet ünnepelhetett a Le Mans-i 24 óráson és a Le Mans Series-ben. 2009 óta viszont ideje nagy részét fia, Max pályafutásának egyengetésével tölti, ám most, hogy a fiatalabbik Verstappen már jó ideje a maga ura, ismét versenyautó volánja mögé ül.

Mint kiderült, Jos ralizni fog, és ezt már tavaly Assenben megtette volna, ha a koronavírus-járvány miatt nem törlik a versenyt. A debütálás így viszont az idén február 26-ra maradt, a veterán pilóta ugyanis a 2022-es belga ralibajnokság első fordulóján fog rajthoz állni egy Citroen C3 R5-tel. „Nagyon várom már, mert rájöttem, hogy igazán kedvelem a ralizást, különösen azért, mert nagyon kiszámíthatatlan” – idézi őt fia, Max Verstappen hivatalos honlapja. Természetesen hajt a természetem és egy topcsapat támogat, de újra meg kell majd találnom a határaimat. Jól akarom csinálni, de az örömforrás miatt vágok bele ebbe a ralis kalandba."

Nem Jos Verstappen lesz az első, aki F1-es tapasztalattal a birtokában próbálja ki magát raliversenyen. A jelenlegi mezőnyből Valtteri Bottas az, aki többször is ralizott már, míg a tavaly visszavonult Kimi Räikkönen két szezont a világbajnokág mezőnyében is ment. Az ő elmondásuk alapján kifejezetten nehéz hozzászokni ahhoz, hogy a pályaversenyekkel ellentétben itt félig-meddig vakon, a navigátor útmutatása alapján kell vezetni.

Jos Verstappen 2009-ben Le Mans-ban egy Aston Martin volánja mögöttForrás: AFP/Jean-Francois Monier

„A ralizást az emberek tapasztalatból csinálják. Ennek a tapasztalatnak a megszerzése lesz a legnagyobb kihívás” – mondta Verstappen.  Ezt nem lehet összehasonlítani semmivel az autósportos karrieremből, számomra minden új lesz az autótól kezdve a munkamódszerig. Itinert írni és használni azt, utasításokat hallgatni vezetés közben és ismerni minden szakaszt. Egyáltalán nincs vagy csak nagyon kevés lehetőség áll rendelkezésre feltérképezni a szakaszokat, ezért azonnal gyorsnak kell lenni, miközben kerülni kell a szükségtelen kockázatot."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK