Társoldalunk:
Hírlevél

A Haas nem váratja a szurkolókat, már a héten bemutatja új festését

2022.02.03. 15:43

A Red Bull után a Haas is csütörtökön jelentett be egy hírt új autójával kapcsolatban. Az amerikai istálló pénteken fogja bemutatni új festését.

Miután a Red Bull bejelentette, hogy február 9-én mutatják meg a nyilvánosságnak idei versenygépüket, azt lehetett hinni, hogy a bikások autóját láthatjuk majd először. Nos, ez továbbra is így van, de nem ők lesznek az elsők, akik valamit nyilvánosságra hoznak új versenygépükkel kapcsolatban, ugyanis a Haas megelőzte őket.

A Haas már a héten bemutatja új festését

Olyannyira, hogy még a jövő hetet sem várják meg, és már pénteken nyilvánosságra hozzák a FV-22-es festését. A kannapolisi istálló tehát nem váratja meg a rajongókat, sőt, még aznap is viszonylag korán, magyar idő szerint délben mutatják be az új külsőt Hogy ezt pontosan milyen formában teszik, azt nem közölték, de valószínűleg csak képeket osztanak meg róla.

A festés terén tavaly pont a Haas keltette a legnagyobb felháborodást, miután a VF-21-est orosz nemzeti színekbe „öltöztették” a Mazepin-család tiszteletére. Ez már önmagában furcsa egy amerikai csapattól, de sokaknál azért verte ki a biztosítékot, mert nem sokkal korábban hozták meg a döntést, hogy az orosz zászlót semmilyen formában nem használhatják a legnagyobb sporteseményeken. (Hivatalosan Nyikita Mazepin sem orosz színekben versenyzett.)

A Haasnak idén mindenképpen előre kell lépnie, hiszen tavaly katasztrofális szezont zártak, és egy pontot sem szereztek. Erre persze számítani lehetett, miután a 2020-as autón mindössze annyit módosítottak, hogy megfeleljen az új aerodinamikai szabályoknak, vagyis ők voltak az elsők, akik feladták a tavalyi versenygép fejlesztését. Ha ennek most nem lesz meg az eredménye, az komoly kérdéseket vethet fel az istálló jövőjével kapcsolatban.

Ahogyan tavaly, úgy idén is Mick Schumacherrel és Mazepinnel vágnak neki a szezonnak. Mindketten teljesítették újoncévüket, vagyis mind a német, mind az orosz versenyzőtől elvárható a fejlődés. Előbbi akár azért is küzdhet, hogy 2023-ban már a Ferrarinál kapjon lehetőséget, utóbbinak pedig illene közelebb kerülnie csapattársához. 

A Haas komoly előrelépésben reménykedikForrás: Mark Sutton / LAT Images/Motorsport Images/Mark Sutton

Az első teszteket február 23-tól 25-ig rendezik Barcelonában, majd március 10-től 12-ig a bahreini szezonnyitó helyszínén készül fel a mezőny az új idényre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK