Társoldalunk:
Hírlevél

Red Bull: A Ferrari jelentheti az idén a nagy fenyegetést

2022.02.02. 09:55

Komolyan számolnak a Red Bullnál azzal, hogy több évnyi küszködés után a Ferrari az idei szezonban ismét ott lesz az élmezőnyben, derült ki Jonathan Wheatley, a bikások sportigazgatójának szavaiból.

Az idei év kulcsfontosságú lesz a Ferrari jelenlegi vezetése számára, hiszen az új szabályok érkezésével többé nincs mivel takarózniuk, és ha nem is azonnal a világbajnoki címért, de győzelmekért mindenképpen kell tudniuk harcolni. A Scuderia legutóbb 2019-ben nyert versenyt, 2020-ban 40 éves mélypontra került, majd tavaly előrelépett, és magabiztosan megszerezte a konstruktőri harmadik helyet a Mercedes és a Red Bull mögött. Jonathan Wheatley, az energiaitalos csapat sportigazgatója pedig nem zárja ki, hogy maranellóiak valóban képesek lesz jelentős fejlődésre az új szabályokkal, és akár rájuk és a Mercedesre is fenyegetést jelenthetnek.

Az idén akár a Red Bull dolgát is megnehezítheti a Ferrari?Forrás: AGIF via AFP/Duda Bairros/AGIF/Duda Bairros

Wheatley a The Jack Threlfall Showban beszélt arról, hogy bár a minden korábbinál nagyobb szabályváltozások miatt nagyon nehéz bármit is mondani a várható erőviszonyokról, ő úgy látja, hogy a Ferrari jó helyzetben lehet az idén. „Jelenleg nagyon nehéz jósolni, mivel csak a tavalyi autó szolgál referenciaként. Információmorzsákhoz juthatunk más csapatoktól, de nem tudhatjuk, hogy az igazat mondják-e, vagy csak azt akarják elérni, hogy aggódjunk. Tulajdonképpen ilyenkor a saját íróasztalunkkal kell foglalkozni és a lehető legjobb munkát végezni."

„A Ferrari, különösen az erőforrása, nagyon erősnek tűnt a tavalyi szezon végén. Az év végére egyértelműen ők voltak a harmadik leggyorsabbak. Nagyszerű a pilótapárosuk is. Nem voltam benne biztos, hogy összefognak, de látszólag ezt is nagyon jól megcsinálták. Szerintem a Ferrari lesz a sötét ló, vagy akár a nagy fenyegetés is az idén" – jelentette ki a Red Bull sportigazgatója.

Az erőforrással a hírek szerint nagyot léptek előreForrás: Mark Sutton / LAT Images/Motorsport Images/Mark Sutton

Wheatley ugyanakkor nem bánná, ha legalább eggyel több szereplős lenne a világbajnoki címért zajló csata. „Nyilván a tökéletes világbajnokság számomra az, amit mi nyerünk. De puszta kezes ökölharcot szeretnék az elsőtől az utolsó versenyig. Minden hétvégén harcolni szeretnék. Azt szeretném látni, hogy hat-nyolc pilóta is képes futamot nyerni, és minden azon múlik, hogy ki tudja a legjobban összerakni a szezont 23 versenyen. Ki követi el a legkevesebb hibát, ki tud a leginkább versenyképes autóval előállni a legtöbb hétvégén, és ki tud az utolsó pillanatban jó stratégiai döntéseket hozni."

„Ne értsenek félre, nagyszerű lenne dominálni és megnyerni mind a 23 versenyt. De az ideális bajnoki szezon számomra az, aminek a végén az ember kimerült, és közben valami elképesztő dolgot vitt véghez."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK