Vágólapra másolva!
A 2022-es szezonban a Forma-1 új időszakhoz érkezik a megreformált technikai szabályozással, a cél, hogy kiegyenlítettebbé tegyék a mezőnyt és több csatát láthassunk a versenyhétvégéken. A McLaren úgy érkezik az új idénybe, hogy a Hondával való 2017-es szétválásuk óta csak növelték a megszerzett pontjaik számát szezonról szezonra, miközben Mercedes-motorra váltottak. 

Zak Brown a RacingNews365.com-nak adott interjújában beszélt arról, hogy optimista, hiszen a szabályok ilyen mértékű változtatása előidézi az ismeretlen változók megjelenését.

– mondta. – Persze nyilván tudják, hogy ebben mennyire jók a Forma-1-es istállók, mégis feszült izgalom van a csapatban."

"Elméletben boldogok vagyunk, jól érezzük magunkat, mert elértük a kitűzött céljainkat, de mivel nincs összehasonlítási alapunk, vagy bármi egyéb, amihez viszonyíthatnánk akár az előző évekből, így nagyrészt az ismeretlennel nézünk szembe."

Daniel Ricciardo 2021-es monzai futamgyőzelme Forrás: AFP/Miguel Medina

Brown beszélt arról is, hogy benne van a hibafaktor az új szabályok bevezetése miatt az autók tervezésében és előkészítésében:

"Továbbá azt hiszem, lesz meglepetés a mezőnyben. Hogy ki és hogyan? Ezt előre senki nem tudja."

Kiegyenlítődő élmezőny?

A legtöbb csapat számára a legfontosabb módosítás a költségvetési plafon csökkentése. Idén 140 millió dollár lesz a plafon, a 2023-as szezon végére pedig 135 millió dollárban maximálják.

Ennél többet nem lehet egy idényben elkölteni.

Brown azt reméli, hogy a szabálymódosítások előrehaladtával a Forma-1-es topcsapatok között egyre kiegyenlítettebb lesz a csata, de számol azzal is, hogy a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari továbbra is előnyt fog élvezni a meglévő infrastruktúrájuk miatt.

A McLaren negyedik lett a konstruktőri bajnokságban tavaly, miután a Ferrari lehagyta őket a fejlesztési versenyben Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene - Formula 1

Ott van a szélcsatorna építése, vagy hasonló természetű dolgok. Habár úgy vélem, öt vagy hat csapat is ugyanabból a költségvetési sapkából fog dolgozni, nem mindannyian azonos szinten lépünk be a versenybe. Időbe fog telni, talán néhány évbe is, hogy felzárkózzunk, és meglegyen mindaz számunkra is, ami a Ferrarinak vagy a Mercedesnek van. Mondhatjuk, hogy éves szinten ugyanaz áll rendelkezésünkre nekünk is, mint nekik, de nem rendelkezünk ugyanazokkal az eszközökkel, ugyanazzal az infrastruktúrával."

Valamint hozzátette:

A McLaren február 11-én mutatja be az MCL36 elnevezésű autóját. A csapatban továbbra is Daniel Ricciardo és Lando Norris ül a kormányok mögött, immáron második éve csapattársakként.