Társoldalunk:
Hírlevél

Schumacher másként jellemezte Hamiltont, mint Alonso vagy Verstappen apja

2022.01.31. 11:54

Mick Schumacher más jellemzést adott Lewis Hamiltonról, mint a hétszeres világbajnokot kritizáló Jos Verstappen és Fernando Alonso. A Haas német pilótája emellett elmondta, milyen lehetett a kétszeres világbajnok spanyolnak és Kimi Räikkönennek ellene versenyezni, valamint a ferraris jövőjéről is beszélt.

Noha többnyire a mezőny végén autózott a gyengécske Haasszal, Mick Schumacher azért ritkán a csapattársán kívül mással is tudott versenyezni egy kicsit. Például a mezőny két nagy öregjének számító Fernando Alonsóval és Kimi Räikkönennel, akik évekkel ezelőtt Michael Schumacherrel is megküzdöttek, ami a fiatal német szerint nemcsak neki, hanem a két világbajnoknak is szürreális élmény lehetett. Mick Schumacher Lewis Hamiltonnal ilyen formán nem találkozott tavaly, de a pályán kívül többször is beszélt a hétszeres világbajnokkal, akiről más képet festett, mint ami korábban elterjedt róla.

Alonso és Schumacher az Osztrák NagydíjonForrás: Xpb / James Moy Photography Ltd

A Haas versenyzője természetesen nem tudta megnehezíteni sem az Alpine, sem az Alfa Romeo pilótájának dolgát, ráadásul mindkettejükkel összeakadt (Alonsóval Törökországban, Räikkönennel Brazíliában), ezért reméli, hogy a spanyol ellen az idén újra próbálkozhat. Igen, [szürreális volt] és szerintem nekik is szürreális lehet belegondolni, hogy két generáció ellen is versenyeztek.Ettől úgy érezhetik magukat... Nos, úgy érezhetik magukat, hogy jó ideje a sportágban vannak már – kerülte el udvariasan a Crash.netnek adott interjúban Schumacher, hogy "leöregezze" az egyaránt 40 fölötti két pilótát. – Sajnos annyit nem tudtam velük csatázni, amennyit szerettem volna, de remélhetőleg némelyikük itt lesz 2022-ben is, és visszafizethetem a kölcsönt az újabb csaták során."

A tavalyi mezőny négy világbajnokából eggyel, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettellel Schumacher különösen jó kapcsolatot ápol, de elmondása szerint a többek között Alonso és Jos Verstappen által is magának valónak és a többiekkel szemben zárkózottnak titulált Hamiltonnal is beszélgetett, sőt, tanácsot is kapott a Mercedes pilótájától.

Hamiltonnal a Francia NagydíjonForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Peter Fox

„Igen, egyértelműen – felelte arra a kérdésre, hogy Vettel mellett Hamilton is adott-e neki tanácsot. – Mindig nagyon nyitott volt tanácsot adni és segíteni abban a helyzetben, amiben én voltam. Régebben, amikor édesapám már nem volt a Mercedes tagja, volt alkalmam eljönni néhány versenyre és látni őt. Jó dolog, hogy amikor volt időnk, tudtunk beszélgetni bizonyos dolgokról. Nyilván ezek magánjellegű beszélgetések, egy részük a versenyzéshez kapcsolódik, de többnyire csak baráti csevegések."

Az F1 vezére is szívesen látná Ferrariban

Mivel Schumacher 2019 óta a Ferrari versenyzői akadémiájának tagja, és az idei évtől már a vörösök tartalék pilótája is, magától értetődő, hogy amennyiben megfelelő szintet ér el, egy napon a maranellóiak pilótája is lehet. Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke szerint már az idén is megállná a helyét, ha be kellene ugrania Charles Leclerc vagy Carlos Sainz ülésébe, Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója pedig szintén úgy véli, hogy Mick nem fog csalódást okozni.

Többször tesztelt már FerraritForrás: Scuderia Ferrari Press Office/Foto Colombo Images

„Én részesültem abban a kiváltságban, hogy dolgozhattam Michael-lel a Ferrarinál, és természetesen Mick egy Ferrariban nagyszerű kilátásokkal kecsegtetne a jövőre nézve" – nyilatkozta Domenicali az RND-nek, majd hozzátette, a Ferrarinak jelenleg van két „fantasztikus és még mindig fiatal" pilótája, de „amikor Mick készen áll és adódik egy lehetőség, meg fogja ragadni azt."

Az olasz sportvezető szerint Mick Schumacher professzionalizmusa és munkamorálja pontosan olyan, mint amilyen az apjáé volt. Maga az érintett a Crash.netnek erről így vélekedett: „Nem mondanám, hogy tanultam ezt, inkább természetesen jön. Élvezem, hogy csapatként és csapatban dolgozhatok. Ez a legfontosabb. Ezek nélkül a srácok nélkül nem tudnék versenyezni, úgyhogy ezért ilyen a hozzáállásom."

Ami pedig a Ferrarit illeti, egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy mikor mutatkozhat be vörösben. „Mindenkinek az az álma, hogy a Ferrarinál versenyezzen, szerintem mindenki szívesen megtenné ezt. A gondolataim azonban egyelőre a jelen körül forognak, és próbálom a legjobb munkát végezni a Haasszal. Egy jobb autóval remélhetőleg képesek leszünk mindent kihozni a lehetőségeinkből."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK