Társoldalunk:
Hírlevél

Kis híján Alonsóval versenyzett a legújabb magyar F1-es esportoló

2022.01.30. 07:11

SM: Térjünk rá magára a szezonra! Előzetesen mivel lettél volna elégedett?

SP: Nagyon sokat vártam magamtól, lehet, hogy túlságosan is sokat. Szerettem volna nyerni egy futamot, ez volt a minimális célkitűzés. Az előszezonban viszont eléggé le voltam maradva a többiekhez képest, így az agyam átállt arra, hogy csak magammal foglalkozzak, minden nap hozzam ki magamból a lehető legtöbbet, és érjem utol őket. Kicsit rossz volt látni, hogy le vagyok maradva, de a második fordulóra szerintem mindenkit behoztam, és onnantól már meg is nehezítettem a dolgukat.

SM: Mikor és hogyan dőlt el, hogy a három versenyzőből melyik kettő fog indulni az adott pályán?

SP: Ott ülnek mögöttünk a versenymérnökök, akik figyelik az időket, illetve a kiegyensúlyozottságot. Nem is mindig az számít, hogy ki a leggyorsabb, hanem hogy az ember mennyire konzisztens. Ezeket nézik, és pár nappal a versenyek előtt összeül az egész csapat, megbeszéljük, és elmondják a felállást. Onnantól kezdve mindenki csak azokra a pályákra gyakorol, amelyeken megy. 

Sipos PatrikFotó: Csudai Sándor - Origo

SM: Ausztriában kiestél a Q2-ben, mint ahogyan Dani is, aki azt mondta, hogy az időjárás előre nem látható módon megtréfált titeket. Egyetértesz ezzel a kijelentésével?

SP: Nézve az időket a gyakorláson, bőven megvolt az egykörös tempó, és igen, Nicolasszal mindketten meglepődtünk, mert körülbelül egy perc alatt teljesen megváltoztak a körülmények. Két kanyart teljesítettünk, az elsőben még csak borult volt az égbolt, a másodikban pedig már esett az eső. Kiszámíthatatlan volt, és ezzel tényleg nem tudtunk mit csinálni. Éppen az utolsó körömet kezdtem, és ez így nem volt igazságos.

SM: Ha nem jön az eső, meglehetett volna a Q3?

SP: Meg hát. Azt nem mondom, hogy a Q3-ban jól szerepeltem volna, ott is nagyon sok múlott az időzítésen, de szerintem bőven bejuthattam volna.

SM: A futamon szintén leszakadt az ég, te pedig három pozíciót vesztettél a kerékcserék során. Ha korábban jössz ki, meglehetett volna a pontszerzés?

SP: Igen. Az egyik Ferrari egy körrel hamarabb állt ki, amit szerintem tökéletesen csinált, mert a középső szektorban már nem lehetett használni a DRS-t, ami általában azt jelenti, hogy vizes a pálya, és jönni kell intermediate-ekért. A csapattársam előttem autózott, így ő élvezett elsőbbséget, nekem pedig kint kellett maradni még egy kört. Ekkorra már nagyon esett az eső, és nem tudom, hány másodpercet veszíthettem. Igen, meglehetett volna a pontszerzés, ha jól emlékszem, tizenegyedik voltam, mert Nico már akkor is az első tízben haladt. Ez volt az első futamom, de már ott látszott, hogy megvan a sebesség. Kicsit csalódottak voltunk, de alapvetően nem volt rossz.

SM: Spában a mezőny egyik fele extrém esőgumikon, a másik intereken indult. Te az utóbbi csoportba tartoztál, és végül ez bizonyult a nyerő stratégiának, de te az első körben váltottál. Miért döntöttetek így?

SP: Az időjárás-jelentés azt írta, hogy a verseny felétől enyhülni fog az eső, ezért úgy határoztunk, hogy kezdjünk interen. Hét-nyolc körig valóban teljesen esős idő volt, de az interek összességében csupán tíz másodpercre voltak tőlük, és egy kiállást meg tudtak spórolni, akik azokon kezdtek. Én úgy éreztem, hogy ez bőven esős, mondtam is a csapatnak, ők pedig kihoztak, de végül az volt a nyerő stratégia, hogy ha valaki kint maradt az intereken, és kerékcsere nélkül teljesítette a versenyt. 

Sipos PatrikFotó: Csudai Sándor - Origo

SM: Ebben az esetben egyetértettetek a stratégiában, de ez bizonyára nincs mindig így. Ahogyan a valós Forma-1-ben, úgy nálatok is előfordulhat, hogy a versenyző felülírja a csapat döntését?

SP: Az alapján, amit elmondtak, az előző évben még a versenyző választott, a stratégák pedig megnézték, hogy tényleg ez-e a jó döntés, majd adott esetben jóváhagyták. Most viszont végig megmondták, hogy mikor álljunk ki, szóval nem a pilóta döntött.

SM: Előfordult, hogy nem értettél egyet a döntéssel?

SP: Persze, de nagyon nehéz megérezni, hogy mikor kell kiállni. Nagy a stressz, és minden körben koncentrálni kell, hogy az ember ne vágja le a pályát, úgyhogy egy fokkal könnyebb, ha nem kell azon gondolkozni, hogy mikor menjek ki kereket cserélni. Nyilván előfordult, hogy a stratégia rossznak bizonyult, amit el kell ismerni, és ezt a csapat megtette. Ebből tanulunk, és idén talán jobb lesz.

SM: Zandvoortban érted el a legjobb időmérős eredményedet a negyedik hellyel. Számítottál rá, hogy itt lehetsz a legerősebb?

SP: Nem, mert Fab gyorsabb volt nálam, de amikor kiesett a Q1-ben, én átkapcsoltam egy másik üzemmódba, és sorra autóztam az egyéni legjobb köröket. Ilyenkor a Q1-re, a Q2-re és a Q3-ra is készülünk, és a Q1-ben még a gyakorláson sem futottam olyan időt, mint akkor. Azonban majdnem azzal is kiestem, szóval stresszes volt, de bejutottam, utána pedig a Q2-ben is összeraktam egy tökéletes kört, és akkor valami átkattant: elhittem, hogy megvan a sebességem, és meg tudom csinálni. Aztán a Q3-ban is egész jó lett a köröm.

SM: A versenyt a nyolcadik helyen fejezted be, de a közvetítésben elmondtad, hogy balszerencséd volt. Ezt pontosan mire értetted?

SP: Bari [Boroumand] sokkal lassabb volt előttem, valószínűleg nagyobb leszorítóerővel ment, viszont Jarno [Opmeer] kisebb leszorítóerővel jött mögöttem. Ennek következtében végig nyomás alatt voltam, ami az addigi legstresszesebb helyzetet idézte elő. Beszorultam, nem tudtam előremenni, mivel nem volt meg a tempó, mögöttem pedig Jarno folyamatosan ott volt egy-két tizedre, ami Zandvoortban azt jelenti, hogy a hátul lévő tiszta pályán gyorsabb lenne. A végén ketten megelőztek, ami elég balszerencsés volt, de a stratégiát ott sem hajtottuk végre jól. Dani Moreno mögöttem volt, majd korán kiállt, és végig vezette a versenyt. Most is túl későn cseréltünk kereket, szóval voltak gondok a taktikával, de első évemben meglett az első pontszerzés. Így kell tekinteni erre, idén pedig jobb lesz.

SM: Miután kikerültél David Tonizza DRS-éből, Opmeer és Joni Törmälä szinte egyszerre előzött meg úgy, hogy a te gumijaid voltak a legfrissebbek. Ennyit számít az állítható hátsó szárny, vagy volt valami, ami nem került be a közvetítésbe?

SP: Amit a nézők nem láthattak, hogy nem volt ERS-em, így nem tudtam rendesen védekezni. Az utolsó körben jártunk, és próbáltam visszaverni Jarno támadását. Megpróbáltam visszajönni a külső íven, de leszorított, és Törmälä elment a külső íven, mivel én a belsőn elvesztettem a sebességemet, és Jarno manővere miatt még a pályán is kellett tartanom az autót. Ugyanakkor ez a versenyzés, szabályosan csinálta, szóval ez most így alakult. 

Sipos PatrikFotó: Csudai Sándor - Origo

SM: Imolában ismét bejutottál a Q3-ba, ott viszont mindenkivel szemben nagy volt a hátrányod. Hibáztál?

SP: Igen. A játék nem teljesen valósághű, és az első sikánban vannak azok a sárga rázókövek. Nagy esély van rá, hogy megdobja az autót, de ha az ember tökéletesen találja el, akkor egy tizedet is nyerhet. Két ilyen kerékvető van, az elsőn sikerült jól átmennem, így egy tizedet javítottam, a másodikat viszont rosszul találtam el, így megdobta a kocsit, és kicsúsztam, ezért voltam öt tizeddel lemaradva a többiektől.

SM: Hogy érzed, a hiba nélkül hová kvalifikálhattad volna magadat?

SP: Az első szektorom jó lett volna, ha befejezem. Az utolsó körökben a gumizódás miatt mindig gyorsan változik a pálya állapota, ezért nem tudom megmondani, hogy mire lehettem volna képes, de az egykörös tempó nagyjából minden pályán megvolt. Mondhatnám, hogy volt esélyem a pole-ra, de abban az évben nem lehetett tudni, hogy kié lesz a rajtelsőség, mert nagyon szoros volt, és csak ezredek döntöttek.

SM: A versenyen az első sorból induló pilótákon kívül kizárólag te rajtoltál a lágyakon. Mi állt ennek a döntésnek a hátterében?

SP: Az volt a stratégia, hogy az első körökben megpróbálunk átmenni mindenkin, de Bari keményen védekezett, és tönkretette a tervet. Az első körben előztem hármat, aztán viszont teljesen beragadtam, nem tudtam mit csinálni. Utána úgy döntöttünk, hogy kiállunk hamarabb, de már kiestem a pontszerző helyekből, mondhatni, felfaltak. Ha nincs ez a sok karambol, nem szereztem volna pontot, úgyhogy most volt egy kis szerencsém.

SM: Mondhatjuk, hogy amit a sors Zandvoortban elvett, azt Imolában visszaadta?

SP: Igen, ez így van.

SM: Az utolsó versenyed után írtál egy összegzést a Twitterre, amiben kijelentetted, hogy nem voltál maradéktalanul elégedett az idénnyel. Mik voltak a problémák?

SP: Túl sok hibát követtem el a szezon során, igazából emiatt voltam csalódott. Austinban is versenyeztem, ahol kiestem a Q2-ben. Minden futam előtt van közös gyakorlás, és ezen Nicolasszal kettős győzelmet arattunk, [az éles futamot] viszont nagyon elrontottam. Nicolas megszerezte a pole-t, de nekem is ott kellett volna lennem, és akkor kicsit más lett volna a helyzet. Emellett Imolában is hibáztam. Néhány apró részletet ki kell javítani, de a sebesség bőven megvan, a többit pedig idén megoldjuk.

SM: Ezek szerint 2022-ben is biztos a helyed az Alpine-nál?

SP: Igen, kétéves szerződést kötöttünk, úgyhogy biztos.

SM: A csapattól hasonló visszajelzéseket kapsz, mint amiket az imént kiemeltél?

SP: Ők mindig azt mondják, hogy ez az első idényem, a többiek meg már itt vannak három-négy éve, és szerintük az öt futamon szerzett nyolc pont nem rossz, látják bennem a potenciált. Én bízom bennük, ők is bíznak bennem, meglátjuk, hogy idén mire leszünk képesek.

Az idei szezonra is biztos a helye az Alpine-nál

SM: Az Esportslearning.com szerint 25 ezer dollárt, azaz több mint 8 millió forintot kerestél a 2021-es szezonban. Ez mennyire van közel a valósághoz?

SP: Távol áll az igazságtól.

SM: Felteszem, túlbecsülték az összeget.

SP: Igen.

SM: Danival ti ketten képviseltétek Magyarországot a tavalyi kiírásban. Beszéltetek egymással a szezon alatt?

SP: Nem nagyon. Az ausztriai versenyt követően váltottunk egy-két szót, miután egymással csatáztunk. Szerinte fair küzdelem volt, és örült, hogy van még egy magyar a mezőnyben, ami jólesett. Ezt leszámítva viszont egyáltalán nem beszéltünk.

SM: Számítottál rá, hogy előtte végzel a pontversenyben?

SP: Abszolút nem, de mindig magamra koncentrálok, nem másokra. Ezzel együtt be kell vallani, hogy Daninak nem volt túlságosan szerencsés szezonja.

SM: 2022-ben jelentős technikai változások lesznek a valós Forma-1-ben. Szerinted ez a játékban mennyire fog visszaköszönni?

SP: Nagyon jó kérdés, hogy hogyan fog működni a játék. Többféle beállítás lesz, és remélem, hogy nem az fog történni, mint a tavalyiban, amiben driftelni kell, meg hasonlók, és tényleg egy rendes játékot fogunk kapni, amit élvezhetünk is, és nem csak szenvedés lesz az egész.

SM: Ezt amiatt mondod, mert nem elég valósághű?

SP: Egyáltalán nem, például ott van a vezethetőség. Imolát már említettem: mikor lehet olyat látni, hogy egy Forma-1-es autó teljesen átmegy a sárga rázóköveken az első sikánban? Soha. Szóval a tavalyi játék kicsit nevetséges volt.

SM: Nemrég Cem Bölükbaşı, aki korábban szintén az F1 Esports Pro Seriesben versenyzett, ülést kapott a Forma-2-ben. Te is szeretnél egyszer egy igazi autó volánja mögött ülve küzdeni a pályán?

SP: Persze, igazából mindenki azt akarja, hogy a valós versenyzésben kipróbálja magát, mindenki ezt válaszolná, ha megkérdeznék őt. Most viszont még nem ez a cél, hanem itt, esportban kell teljesíteni. Én a többiekhez hasonlóan bajnok szeretnék lenni. Ezért, valamint a csapat jó eredményeiért is keményen fogunk dolgozni.

SM: Nemrég részt vettél a hivatalos virtuális Le Mans-i 24 órás versenyen, és abban az egységben kaptál lehetőséget, aminek hivatalosan Fernando Alonso volt a csapatfőnöke. Milyen szerepet töltött be ő valójában?

SP: Fogalmazzunk úgy, hogy ez egy átverés volt. Igen, papíron ő vezette a csapatot, de mi, versenyzők nem nagyon beszéltünk vele, mert akkor volt a műtétje [a tavalyi kerékpáros balesete után], és nem tudott ott lenni. Tíz óra magasságában küldött egy emailt, hogy „hogy megy, srácok?”, és hogy „visszatértem”, de igazából ennyi volt. Ugyanakkor nagyon élveztem az egészet, eddigi legjobb élményem volt, amit a szimulátoros versenyzésen szereztem. 

Sipos PatrikFotó: Csudai Sándor - Origo

SM: Szóval akkor lényegében semmilyen kommunikáció nem volt Alonso és köztetek?

SP: Nem, leszámítva azt, amit mondtam, illetve előtte még küldött egy üzenetet, hogy nem tud részt venni a futamon a műtétje miatt, de nagyjából ennyi.

SM: Szóval, ha nem lett volna műtétje…

SP: ...akkor valószínűleg együtt versenyeztünk volna csapattársakként, mert először úgy hirdették meg, hogy ő is indulni fog.

SM: Mi volt az oka, hogy nem tudtátok befejezni a versenyt?

SP: Ollinak [Olli Pahkala, a csapat másik profi esportolója – a szerk.] váltógondjai akadtak, emiatt felrobbant a motor, ami balszerencse. Én [este] kilenc órától tizenegyig vezettem, aztán visszavettem kettőkor, és négy óra húsz perckor hagytam abba. Reggel megint én jöttem volna Olli után, de addigra kiestünk.

SM: Mennyit tudtál aludni?

SP: Éppenhogy csak elaludtam, mert az adrenalin bennem volt, hiszen ott versenyeztem mindenkivel. Legfeljebb félórát tudtam aludni a két etapom között.

SM: A sajtó leginkább azt a pillanatot kapta fel, amikor Max Verstappen az élen autózva a falnak csapta autóját, így csapata feladta a futamot. Szakmai szemmel mit gondolsz a balesetről?

SP: Élőben pont nem láttam, de visszanéztem. Szerintem probléma volt a kormányával, mert elég amatőr hibának tűnt, amit nem hiszem, hogy elkövetett, főleg egy 24 órás versenyen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Előző
  • 1
  • 2
Következő