Társoldalunk:
Hírlevél

Csapatot vált a magyar Forma-3-as versenyző

2022.01.25. 13:30

A tavaly a Forma-3-ban debütáló Tóth László idén is marad a mezőny tagja, ám immáron nem a Campos Racing, hanem a Charouz Racing System versenyzőjeként.

Tóth László menedzsmentje bejelentette, hogy a 21 éves pilóta csapatot vált a Forma-3-on belül. A magyar versenyző tavaly a Campos Racing színeiben vett részt a sorozat küzdelmeiben, idén viszont már a Charouz Racing System színeiben teszi meg ugyanezt. 

Tóth László csapatot váltott az idei szezonraForrás: Tóth László média

Tóth 2018-ban kezdett el együléses autókban versenyezni, abban a szezonban az olasz és a spanyol Forma-4-ben indult. Egy év múlva kategóriát nem, csak szériát váltott és német bajnokságban folytatta pályafutását. Ugyanebben az esztendőben vett részt az FIA Motorsport Játékokon, vagyis kvázi az „autósport olimpián”, ahol egy 4. és egy 7. hellyel a magyar küldöttség legjobb eredményét érte el.

2020-ban a Formula Renault Európa-Kupában mérettette meg magát, hogy aztán tavaly leigazolja a Campos Racing Forma-3-as csapata. Tóth nem szerzett pontot, legjobb eredménye a zandvoorti második futamon elért 16. helye volt, de hozzá kell tenni, hogy a franciaországi hétvégét koronavírus-fertőzése miatt kénytelen volt kihagyni. A magyar versenyző egy idény után elhagyta a csapatot, és immáron a Charouz Racing Systemnél folytatja.

Örülök, hogy elkezdhetjük a közös munkát ezzel a csapattal – fogalmazott Tóth a közleményben. – A múlt héten már jártam a prágai központban, elkezdődött a szimulátoros felkészülés is. A csapattagok pozitívan fogadtak, a körülmények kiválóak, remélem, hogy sikeres lesz az idei esztendő a Charouz színeiben."

Boldogok vagyunk, hogy a csapatunkban köszönthetjük Lászlót, aki egy fiatal, ígéretes versenyző, értékes kilométerekkel a háta mögött a Formula-4-es és a Formula-3-as kategóriából – ezek már Antonín Charouznak, az istálló alapítójának és tulajdonosának szavai. – Biztos vagyok abban, hogy az elmúlt években gyűjtött tapasztalatai segítségünkre lesznek mindannyiunknak az idei szezon során. Úgy gondolom, számára nem lesz probléma megtalálni a leghatékonyabb módját a közös munkának, és már az első közös teszteléseink alkalmával fel tudja venni a tempót.” 

Tóth tavaly a 32. helyet szerezte meg az összetettbenForrás: Dutch Photo Agency/Diederik Van Der Laan

A Forma-1-es idényhez hasonlóan az F3-as szezon is március 20-án, Bahreinben indul. A tavalyi hét helyett idén összesen kilenc hétvégét rendeznek, de mivel a 2021-es idénnyel ellentétben ezúttal ismét a Forma-2-es versenyekkel azonos hétvégén fognak zajlani, fordulónként csupán két futamot tartanak. Ahogyan az F1, úgy Tóthék is július utolsó napjain látogatnak a Hungaroringre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK