Vágólapra másolva!
Az Alfa Romeo csapatfőnöke nem helyezi eredménykényszer alá Csou Kuan-jüt, a Forma-1 történetének első kínai pilótáját. Frédéric Vasseur szerint a szimulátor segíthet neki abban, hogy Verstappenhez vagy Charles Leclerchez hasonlóan jó eredményekkel tegye le a névjegyét.

Csou Kuan-jü lesz a Forma-1 történetének első kínai versenyzője, aki az F2 tavalyi értékelésében bronzérmesként végzett. Az Alfa Romeónál mutatkozhat be, és csapatfőnöke, Frédéric Vasseur az első benyomások alapján méltatta a kvalitásait.

„Tudjuk, hogy az F1 nagy kihívás. Azért is, mert vadonatúj autók jönnek, alig lesz tesztelés, mindegyik pilótának három nap jut" – mondta a RacingNews365.com-nak.

Csou az Alpine utánpótlás programjának tagja, velük tesztelt már F1-es autót is Forrás: Xpb / James Moy Photography Ltd

„Az F2-ben megmutatta, hogy észszerűen közelíti meg a munkát, módszeresen. Amikor eljött a gyárunkba, minden téren figyelmes volt."

Vasseur úgy véli, az előszezoni tesztelés rövidsége ellenére Csou kellően felkészülten vághat neki a szezonnak, mégpedig a szimulátor révén. Ezt arra alapozza, hogy az utóbbi években számos tehetség igen eredményesen mutatkozott be.

„A szimulátor révén a korábbiakhoz képest egy új eszköz is rendelkezésünkre áll, ugyanakkor azt gondolom, a mai fiatalok sokkal érettebben érkeznek [az F1-be], mint 20 éve" – mondta Vasseur.

„Meggyőződésem, hogy jól tudjuk fejleszteni a fiatal versenyzőket, alig várom a feladatot. Régebben is erről szólt az életem. Kőkeményen fogok dolgozni, hogy a legjobbat hozzam ki Csouból." Ez egyébként valóban specialitása az Alfa Romeónak, illetve elődjének, a Saubernek, hiszen többek közt Leclerc és Kimi Räikkönen is náluk debütált. Vasseur pedig korábban utánpótlás-szériák csapatainál tevékenykedett sokáig.