Társoldalunk:
Hírlevél

Elfogytak a Ferrari-juniorok a Forma-2-ből, de ez nem baj

2022.01.15. 11:29

5-0-ra nyerné a Red Bull a Ferrari elleni csatát abban, hogy ki tud több junior pilótát indítani a Forma-2-ben, ha lenne ilyen verseny, de nincs, a maranellóiak pedig valójában igen jól állnak pilótafronton.

Feltűnő lehet majd azoknak az idei szezon során, akik rendszeresen követik a Forma-2 történéseit, hogy az F1 első számú utánpótlás-sorozatában nem lesz Ferrari-junior, azaz a vörösök versenyzői akadémiájának logóit hiába is keressük majd az autókon, sisakokon és versenyzői overálokon. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a maranellóiak gondban lennének az utánpótlással, sőt.

Tavaly Svarcman volt a legjobb Ferrari-junior az F2-ben, de az idén már nem lesz ott a mezőnybenForrás: NurPhoto via AFP/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Miután 2020-ban még öt Ferrari-növendék volt az F2 mezőnyében, erős a kontraszt az idei nullával. A tavalyi felhozatalból Robert Svarcman a Scuderia tesztpilótájaként folytatja, és egyelőre nem tudni, hogy versenyez-e valahol (az F2-ben biztosan nem), miközben az F2-ben maradó Marcus Armstrong már nem a vörösök kötelékének tagja.

A versenyzői akadémia jelenlegi pilótái pedig még alsóbb kategóriákban, legfeljebb az F3-ban indulnak az idén (köztük ott van Charles Leclerc öccse, Arthur Leclerc is).

Ez azonban leginkább azt mutatja, hogy Maranellóban elégedettek a Charles Leclerc-Carlos Sainz kettőssel,

és rövid távon megfelelőnek tartják, hogy amennyiben helyettesíteni kell valamelyiküket, akkor a Mick Schumacher, Antonio Giovinazzi, Robert Svarcman hármas valamelyikével, leginkább előbbi kettővel tegyék ezt, hiszen Schumacher és Giovinazzi a Ferrari hivatalos tartalékjai. És akkor még ott van az idén az IndyCarban versenyző, de a Ferrarival a kapcsolatot nem megszakító Callum Ilott is, akinek majd vélhetően a vörösök Hypercar-programjában lehet helye.

Mick Schumacher  többször tesztelt már FerraritForrás: Scuderia Ferrari Press Office/Foto Colombo Images

Közülük a jövőben pedig egyértelműen Mick Schumacher lehet az első számú esélyes arra, hogy a Ferrari versenyzője legyen, persze ha sikerül a megfelelő szintre eljutnia.

A Red Bullnál pont az ellenkező a helyzet

Érdekes megfigyelni, hogy míg néhány éve az energiaitalosok programjában alakult ki hasonló vákuum, és kellett például visszahívniuk korábban kirúgott pilótákat a Toro Rosso üléseinek betöltésére (Brendon Hartley, Danyiil Kvjat, Alex Albon), miközben a Ferrari tele volt F2-es pilótákkal, addig most a bikások mondhatják el magukról ezt.

Az idei F2-es mezőnyben ugyanis nem kevesebb, mint öt Red Bull-junior lesz, név szerint Jehan Daruvala (Prema), Dennis Hauger (Prema), Jüri Vips (Hitech), Liam Lawson (Carlin) és Ivasza Ajumu (DAMS), de a tavaly még az energiaitalosok által támogatott Jack Doohan is indul. Közülük leginkább Hauger, Vips és Lawson lehet esélyes egy 2023-as F1-es ülésre az Alpha Tauriban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK