Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint – noha mindkét pilóta kiemelkedik a jelenlegi mezőnyből – van valami, amiben Max Verstappen Lewis Hamiltont is felülmúlja, mivel ez a tulajdonság olyan ritka, hogy korábban csak Nigel Mansellnél látta. Horner azért nem felejtett el odaszúrni egyet a hétszeres világbajnoknak, mondván Verstappent nem változtatták meg a sikerek.
A tavalyi szezonban Max Verstappen és Lewis Hamilton kétségtelenül kiemelkedett a mezőnyből, ami nem utolsósorban annak is volt köszönhető, hogy a Mercedes és a Red Bull is kiváló autóval állt elő 2021-re. Ám Christian Horner, utóbbi istálló csapatfőnöke úgy véli, a két riválist más is megkülönbözteti a többiektől.

Horner elsősorban Verstappen képességeivel van tisztában, hiszen pilótája minden rezdülését nyomon követi évek óta. Ez alapján úgy véli, hogy a holland a Red Bull valaha volt legjobb versenyzője. Kétségtelen, hogy ő a legjobb, akit valaha valamelyik autónkban láttunk, ami a nyers képességeket és elszántságot illeti. Ő a legjobb. Sebastian [Vettel] is elképesztően jó volt, de neki jobb autót adtunk – nyilatkozta Horner a The Times-nak, majd mondott egy példát is. – A kiemelkedő pillanatok számomra akkor jönnek el, amikor egy olyan pályára megyünk, mint Dzsidda (az első Szaúd-arábiai Nagydíj helyszíne - a szerk.), amit senki sem látott korábban. Max pedig kimegy, és két és fél másodperccel gyorsabb bárki másnál, majd fél órába telik bárkinek is közel férkőzni az idejéhez."
Horner szerint a jelenlegi mezőnyből Verstappen és Hamilton egyértelműen rendelkezik a nagy bajnokok ismérvével, miközben a csapatfőnök szavai alapján Vettelben ez például már nem feltétlenül van meg, noha korábban megvolt. „[Verstappennek] veleszületett képessége van, aminek köszönhetően kisebb erőfeszítéssel tud a határon vezetni, mint mások, és közben nincs rajta nyomás. Mehet padlógázon, de akkor is képes átlátni, hogy mi történik a versennyel, az autóval és az ellenfelekkel. Nagyon ritka ilyen pilótát látni. Lewis-ban és Maxban is megvan ez, és Sebastianban is megvolt, amikor a világbajnoki címeit nyerte."

Főnöke szerint Verstappent pedig még egy valami kiemeli és teljesen egyedivé teszi a jelenlegi mezőnyben. Maxban megvan az, amit szintén nem sok pilótában láttam, kivéve, amikor gyerekként Nigel Mansellt néztem. Ez pedig az, hogy óriási szíve van. A szívével versenyez és mindent belead."
Horner az interjúban egy kicsit azért a pilótatársai szerint is magát a többiektől teljesen elszigetelő, tulajdonképpen egy másik világban élő Hamiltonnak is odaszúrt azzal, hogy elmondta, Verstappent a sikerek nem változtatták meg. Egy futam után csak újra FIFA-zni akar a haverjaival, nem lett belőle valamiféle díva – utalt egyértelműen Hamiltonra. – A pénz természetesen fontos tényezővé vált az életében, de továbbra is ugyanazok az értékei."