Vágólapra másolva!
Gyerekkora óta ugyanaz motiválja Lewis Hamiltont Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint. A hétszeres világbajnok továbbra sem nyilatkozik vagy posztol a közösségi médiában.

Lassan egy hónapja nem hallat magáról a tavalyi szezonzáró óta lényegében a világtól totálisan elvonuló, az Abu-Dzabiban történteket érdemben nem kommentáló Lewis Hamilton, így azt sem tudhatjuk, hogy mi játszódik le a hétszeres világbajnok fejében. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke korábban abbéli reményét fejezte ki, hogy pilótája az őt ért igazságtalanság után nem akasztja szögre a sisakot, és 2022-ben is ott lesz a mezőnyben. Az osztrák üzletember most a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak elmondta, mi motiválhatja a 37. életévét a napokban betöltő britet.

Wolffban és Hamiltonban több a közös, mint gondolnánk Forrás: Daimler AG/Steve Etherington/Mercedes-Benz Grand Prix Ltd.

Wolff a német napilapnak úgy fogalmazott, hogy „jelentős szerepe van" Hamilton motivációjában annak, amit gyerekkorában, fiatal versenyzőként átélt. „Gyerekként zaklatták a gokart pályán, a fehér szülők megtiltották a gyerekeiknek, hogy kapcsolatba lépjenek vele, ami egyértelműen mély sebeket ejtett rajta.

– jelentette ki a Mercedes csapatfőnöke.

A 14 évesen félárvává váló Wolff elárulta, hogy rengeteget beszélt Hamiltonnal erről, és már csak azért is át tudja érezni a hétszeres világbajnok helyzetét, mivel neki is nehéz gyerekkora volt. „Nagyon hasonló az, ami kivált bennünk dolgokat.

– mondta Wolff, aki korábban úgy fogalmazott, hogy az életének nehéz időszakaihoz képest semmiség az F1-es világbajnoki csatával járó nyomás.

Hamiltont gokartos évei óta ugyanaz motiválja Forrás: DPPI/Jacky Foulatier

Wolff korábban és most is fejtegette, hogy az élet bármely területén akadnak szép számmal olyan sikeres emberek, akik valamilyen gyerekkori traumából erőt merítve érik el a sikereiket. „Ez szupererőt aktiválhat az emberekben – mondta. – Nem akarom azt mondani, hogy a sikeres embereknek szükségszerűen cipelnie kell egy ilyen terhet, de a személyes tapasztalataim és az általam jól ismert emberek alapján ennek egyértelműen van szerepe."