Vágólapra másolva!
Sajtóértesülések szerint az Apple F1-es tematikájú filmet fog forgatni, aminek Brad Pitt lesz a főszereplője. Állítólag valamilyen módon Lewis Hamilton is közreműködik.

A Drive to Survive után újabb alkotás készülhet a Forma-1-ről, ezúttal egy fikciós játékfilm formájában. A főszereplő ráadásul nem kisebb név, mint Brad Pitt lesz, és néhány forrás szerint Lewis Hamilton is részt fog venni a gyártásban.

A főszereplő Brad Pitt többször is járt autóversenyen, a 2016-os Le Mans-i 24 órás előtt körbe is vitték a pályán Forrás: AFP/Jean-Francois Monier

A ComingSoon.net úgy tudja, hogy lezárult a hónapokig tartó licitháború a jogokért a különböző filmstúdiók és streamingszolgáltatók között.

Végül Az Apple Studios került ki győztesen, a végső ár pedig 130-140 millió dollár lett.

A film rendezője Joseph Kosinski lesz, aki a Top Gun, a tervek szerint idén megjelenő folytatását is készíti. A forgatókönyvet az előbbi filmnél szintén közreműködő Ehren Kruger írja, a film producere pedig a Brad Pitt által alapított produkciós cég, a Plan B, valamint Jerry Bruckheimer lesznek.

Ezen a ponton pedig elérkeztünk a legnagyobb névhez, ugyanis a főszereplő a kétszeres Oscar-díjas amerikai színész lesz. Az 58 éves sztár egy veterán, korábban visszavonult pilótát fog játszani, aki visszatér a mezőnybe, hogy világbajnoki címhez segítse csapattársát.

A hírek szerint ráadásul a filmnek nem csupán maga a forgatókönyv lesz az egyetlen F1-es kötődése.

A Deadline.com értesülései alapján ugyanis valamilyen módon Lewis Hamilton is közre fog működni az elkészítésben. Az ugyanakkor még nem tisztázott, hogy a hétszeres világbajnok szerepet is fog kapni, vagy csak a háttérből fog segíteni.

A forgatáson Hamilton is közre fog működni Forrás: AFP/Miguel Medina

Aligha véletlen, hogy Hollywoodban pont most döntöttek amellett, hogy F1-es tematikájú filmet készítenek, hiszen az elmúlt években jelentősen megugrott a sportág népszerűsége az Egyesült Államokon belül. Mindez elsősorban a Drive to Survive című sorozatnak köszönhető, amit a Netflix 2019 óta gyárt. A (tavalyi szezont feldolgozó) 2022-es évad márciusban fog megjelenni.