Vágólapra másolva!
Zajlik a spa-franchorchamps-i aszfaltcsík felújítása, elsősorban a pálya biztonságosabbá tételének érdekében. Az üzemeltetők több képet is nyilvánosságra hoztak, amelyeken alig lehet felismerni a híres kanyarokat.

A mezőny a tervek szerint természetesen idén is ellátogat Spa-Francorchamps-ba, ahol megrendezik a Belga Nagydíjat, ám a pálya már soha nem lesz olyan, mint eddig. Persze nem olyan mértékű változtatásokra kell gondolni, mint például Abu-Dzabiban, ahol több ponton is átalakították a vonalvezetést, inkább a biztonság növelése a cél.

La Source

A felújítás jelenleg is zajlik, és az aszfaltcsík üzemeltetői közzétettek néhány fotót a feltúrt területekről. Ezeken több legendás kanyar is látszik, ám az ember nem biztos, hogy mindegyiket elsőre felismeri jelen állapotukban.

Eau Rouge-Raidillon kombináció

Többek között a pálya elejét is átalakítják, hiszen meghosszabbítják a célegyenes utáni hajtűkanyar, a La Source bukóterét, és az aszfalt mellett lesz kavicságyas rész is. A Forma-1-es futamot nem fogja érinteni, de a teljesség kedvéért megemlítendő, hogy a 24 órás versenyen használt lelátórészt is kicserélik.

A következő szakaszt, az Eau Rouge-Raidillon kombinációt már sokkal jelentősebb mértékben átalakítják. Ezen a részen vesztette életét Anthoine Hubert a Forma-2 2019-es főversenyén, miután a bukótérből visszatért a pályára, és Lando Norris tavalyi bukása is sokkal csúnyább véget érhetett volna, ha futamon történik.

Les Combes-Malmedy kombináció

Annak érdekében, hogy csökkentsék a francia pilótáéhoz hasonló esetek valószínűségét, mindkét irányban megnövelik a bukóterek területét, ami a domborzatnak köszönhetően nem könnyű feladat. Továbbá a Raidillon mellett található faházat lebontották, így lehetőség nyílt egy új tribün építésére, ami áprilisban fog elkészülni. A hagyománytisztelő pilóták és szurkolók számára jó hír, hogy a korábbi pletykákkal ellentétben magán a vonalvezetésen nem változtatnak.

Bruxelles

A Kemmel-egyenes utáni Les Combes-Malmedy kombinációt ugyancsak módosítják: a korlátot áthelyezik, valamint az aszfaltozott bukótér helyére itt is kavicságy kerül. Ez utóbbi a terv az ezt követő Bruxelles melletti területtel.

Blanchimont

Hasonló a cél sikán előtti Blanchimont-kanyar bukóterét illetően is. A rendkívül tempós szakaszon kiszélesítik a bukóteret, és kavicságyat létesítenek. Mindezen túl pedig egy új szervizutat is építenek.