Társoldalunk:
Hírlevél

Räikkönen beismerte, már nem volt olyan gyors, mint amikor világbajnok lett

2022.01.04. 10:30

Kimi Räikkönen őszintén bevallotta, hogy Forma-1-es pályafutása végére már nem volt képes ugyanazt a tempót hozni, mint fiatalon, de ennek miértjeire ő sem tudja a választ.

Kimi Räikkönen tavaly 42 évesen, 349 F1-es futammal a háta mögött vonult vissza a sportágtól, amivel jelenleg ő minden idők legtapasztaltabb Forma-1-es pilótája. A Jégember 2001-ben, a Saubernél mutatkozott be, majd 2002-ben már a McLarennél versenyzett. A wokingiakkal 2003-ban és 2005-ben is harcban volt a világbajnoki címért, ám azt 2007-ben, már a Ferrari színeiben nyerte meg.

Noha a 2008-as szezonnak címvédőként vágott neki, abban az évben már nem ő, hanem Felipe Massa küzdött meg a McLarennel és Lewis Hamiltonnal, Räikkönen pedig onnantól egészen pályafutása végéig nem csatázott az év végi elsőségért. Az F1 Nation podcastban pedig elárulta, hogy ahogy öregedett, a sebessége is megkopott.

42 évesen már nem votl olyan gyorsForrás: Florent Gooden / DPPI

„Nyilván akkor sokkal fiatalabb voltam, mint most. 20 év nagy különbséget jelent, ez biztos. Nem vagyok már olyan gyors, mint 25 évesen" – ismerte be a finn, akit a 2000-es évek elején nyers tempó tekintetében sokan az F1 leggyorsabb versenyzőjének tartottak.

Arra ugyanakkor ő sem tudja a választ, hogy miért gondolja így, hiszen a különböző szabályrendszerek és autók miatt nagyon nehéz összehasonlítani a mostani nyers tempóját a fiatalkori énjének sebességével. Nem tudom. Nem érzem, de biztos vagyok benne, hogy valami történik az emberrel. Lehetetlen, hogy nem, aztán persze vannak más okok is, hiszen minden évben más az autó, a gumik és más dolgok is. Azokban az években (2005 és 2007 között) egy kicsit jobban passzolhatott hozzád az autó a szezon elején vagy a későbbi részében."

2005-ben sokak szerint világbajnok lett volna, ha a McLarennek nem olyan gyatra a megbízhatóságaForrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Epa Steve Mitchell

Az egyik elmélet szerint Räikkönen a Michelin és a Bridgestone közötti gumiháború végét sínylette meg, hiszen 2007 óta egyetlen beszállító van az F1-ben (2010-ig a Bridgestone, azóta a Pirelli szállítja az abroncsokat).

Ő azonban nem biztos benne, hogy ez hatással volt a teljesítményére.

„Szerintem ez nem ilyen egyszerű. Nyilván a gumiknak nagy a szerepe, és nyilván az autók csapatonként is eltérnek. De 2007-ben mindenki ugyanolyan gumikkal versenyzett, és ilyen esetben már nem számít annyit, hogy ki a beszállító. Mindenki ugyanazt kapja, aztán birkózzon meg vele. A Bridgestone szerintem az azelőtti évben is nagyon jó volt, amikor még zajlott a gumiháború közte és a Michelin között. Nem gondolom, hogy túl nagy különbség lett volna aközött, amikor egymással harcoltak ahhoz képest, amikor mindenki ugyanazokat a gumikat kapta."

2007-ben szerencse is kellett neki a világbajnoki címhezForrás: AFP/Mark Ralston

A 21-szeres futamgyőztestől megkérdezték azt is, hogy szerinte valóban a 2005 és 2007 közötti időszakban volt-e a csúcson. „2003-ban jól mentem., de az autónk bizonyára nem volt olyan gyors, mint amennyire lehetett volna. Aztán 2007-ben sem teljesítettünk rosszul, különben nem nyertük volna meg a világbajnoki címet. Eltartott egy ideig hozzászokni a Ferrarihoz, de különösen az év második felében voltunk nagyon-nagyon gyorsak, akkor is leginkább versenykörülmények között" – ecsetelte.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK