Társoldalunk:
Hírlevél

Változott a terv, a Honda még négy évig segítheti a Red Bullt az F1-ben

2022.01.03. 09:14

Sajtóértesülés szerint a korábbiakhoz képest némileg változott az, hogy a Red Bull miként fog együttműködni a Forma-1-ből a tavalyi szezon végén kiszálló Hondával, ez a változás pedig mindenképpen pozitívum az energiaitalos istállónak.

A Honda 2020 őszén bejelentette, hogy a 2021-es szezon végén kiszáll a Forma-1-ből, majd miután tavaly világbajnok lett a Red Bull-lal, sokadszor is elköszönt (legutóbbi időszakuk hivatalosan 2015-től 2021-ig tatott) a sportágtól. Ám ez a búcsú közel sem teljes, a japánok ugyanis csak hivatalosan, és persze anyagi szempontból szálltak ki, miközben a motorjaik és több szakemberük továbbra is marad, csak már a Red Bull alkalmazottja lesz. Ami pedig még fontosabb, hogy egészen 2026-ig, az új motorok bevezetéséig segíthetik a Milton Keynes-i együttest.

A Honda-név eltűnik, de továbbra is a japánok motorjai lesznek a két Red Bullban és a két Alpha TauribanForrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Clive Mason

Az eredeti elképzelés is az volt, hogy a továbbiakban a Red Bull frissen felállított motorrészlege, a Red Bull Powertrains segítségével ugyanúgy a Honda készíti majd fel az általuk kifejlesztett, az idei évtől a fejlesztések befagyasztása miatt már nem módosítható erőforrásokat. Ezt a feladatot a tervek szerint 2023-ig látták volna el a japánok, 2024-től pedig már teljes egészében a Red Bull Powertains vette volna át ezt, ám a RacingNews365.com úgy értesült, hogy változtak az elképzelések.

Mégpedig úgy, hogy a Red Bull 2024-től sem fogja átvenni a motorok gyártását és felkészítését, helyette a bikások és a Honda megállapodása egészen 2026-ig, az új generációs erőforrások bevezetéséig kitolódik. Ennek azért lehet nagy jelentősége, mert így a Red Bull újonnan létrehozott motorrészlege az elkövetkező években nagyobb figyelmet fordíthat az új, 2026-ban érkező motor tervezésére, miközben a jelenlegi egységeket a Honda továbbra is Japánból szállítja nekik.

Persze jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor mégis mi értelme volt a Honda kiszállásának? Ezzel a megállapodással ugyanakkor a japánok igazodni tudnak a jövőbeni céljaikhoz, hiszen a fejlesztések befagyasztása révén motorfejlesztési költségek nem merülnek fel, a gyártással és összeszereléssel kapcsolatos költségeket pedig nyilvánvalóan nem ők, hanem a Red Bull állja.

Jamamoto (balra) is maradForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

Ami pedig igencsak jó hír az energiaitalosoknak, hogy Jamamoto Maszasi, a Honda F1-es programjának igazgatója is marad, és a továbbiakban a Red Bull Powertrains kötelékében felügyeli majd a motorral kapcsolatos dolgokat. A 65 esztendős szakember korábban célzott rá, hogy szerette volna, ha a Honda nem száll ki, így nem meglepő, hogy a sportágban való folytatás mellett döntött.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK