Társoldalunk:

A balesetek a szokásosnál is jobban megnehezíthetik a Ferrari helyzetét

2022.01.02. 19:30

Laurent Mekies elárulta, a tavalyi szezonnal ellentétben idén pénzügyi szempontból már nem igazán férnek bele a balesetek a Ferrarinál. A maranellóiak sportigazgatója leszögezte, az esetleges kezdeti nagy különbségek után hamar összerázódik a mezőny.

Idén sok szempontból megváltozik a Forma-1 a tavalyi évhez képest. Természetesen ezek közül a leglényegesebb, hogy a csapatoknak forradalmian új technikai szabályok mentén kell megépíteniük a 2022-es autót, de emellett akad néhány egyéb tényező, ami szintén befolyásolja az istállók működését. 

Jövőre már kevésbé férnek bele a balesetek, valószínűleg nem csak a FerrarinálForrás: AFP/Giuseppe Cacace

A 2021-ben bevezetett költségvetési plafon immáron 145 helyett 140 millió dollár, vagyis a csapatok csak ennyiből gazdálkodhatnak. Ezzel párhuzamosan az előző évvel ellentétben nem lesz befagyasztva a fejlesztési területek nagy része, vagyis az előző idényhez képest több új alkatrész várható az év folyamán.

A szezon során kevesebb pénz áll majd rendelkezésre fejlesztésekre, mivel a teljes költségvetés is csökkent – idézi Laurent Mekiest, a Ferrari sportigazgatóját a RacingNews365.com. –Több fejlesztés lesz, mint 2021-es idényben, ugyanakkor kevesebb, mint 2018-ban vagy 2019-ben.”

Mindez pedig a versenyzőkre is hatással lehet, legalábbis a kockázatvállalás mértékének szempontjából. Tavaly Charles Leclerc és Carlos Sainz is többször összetörte az autót, aminek akkor nem lett súlyosabb következménye, idén viszont nagy kárt okozhatnak a csapatuknak az ilyen hibákkal, ami vélhetően a mezőny többi tagjára is igaz.

Arra biztattuk a pilótáinkat, hogy tapogassák ki a határaikat, mivel a kettejük közötti versengés segít nekünk a továbblépésben – emlékezett vissza a francia szakember. – Idén (az idézett mondatok még tavaly hangzottak el – a szerk.) viszonylag keveset fejlesztettünk az autón, [ezért] a költségvetés szempontjából jobban együtt tudtunk élni a balesetekkel. Ez 2022-ben másképp lesz, mivel minden pénzre szükségünk van a kocsi fejlesztésére.”

Ami az idei autókat illeti, mindenki csak találgatja az erőviszonyokat. Mindez nem meglepő, hiszen a csapatok háza tájáról nem nagyon érkeznek konkrét információk. Mekies elmondása alapján a Ferrarinál sem tudják, hogy mi a valós helyzet. 

A Ferrarinál sem tudják, hogy mennyire lesz versenyképes a 18 colos felnire szerelt abroncsokkal (a képen) rendelkező autóForrás: Zak Mauger / LAT Images/Motorsport Images/Zak Mauger

„Fogalmunk sincs, hogy állunk a többiekhez képest – jelentette ki. – [A 2022-es szabályokat illetően] nincs összehasonlítási alap. Az elején hatalmas volt a köridőveszteség, de ebből sokat behoztunk, azonban senki nem tudja, hogy ez elegendő-e. Barcelonában pályára küldjük az autót [a tesztelés során], és reméljük, hogy úgy viselkedik, ahogyan azt a szimulációk és a szélcsatorna [adatai] ígérik.”

Sokan attól félnek, hogy az új szabályrendszerben lesz egy, jobb esetben két kiemelkedő csapat, de az FIA-nál valószínűnek tartják, hogy idővel zárul az olló. Mekies úgy véli, hogy erre nem is kell annyira sokat várni.

Hat hét után kisebb lesz [a különbség], 2023-ban pedig nagyjából ugyanolyanok lesznek az autók – vélekedett. – [Az előrelépés] lehetséges mértéke egyszerűen sokkal kisebb lesz, mint ma. Az autókat nyilván nehezebb lesz vezetni, és sok fog múlni azon, hogy a pilóta hogyan alkalmazkodik ehhez. Jól fel vagyunk szerelkezve Charles és Carlos személyében, akik más-más módon érik el a céljaikat.”

A Mercedes számol a Ferrarival

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, még ha nem is mondta ki konkrétan, de utalt rá, hogy a Ferrari erős lehet az idei szezonban. Kollégája, a Mercedest irányító Toto Wolff viszont már sokkal egyértelműbben fogalmazott ezzel kapcsolatban. Az osztrák üzletember versenyképes Ferrarira számít.

Teljes mértékben számolnunk kell azzal, hogy a következő szezonban ott lesznek az élmezőnyben, mert sok aerodinamikai fejlesztési lehetőségük volt a gyenge 2020-as idény miatt – utalt a szélcsatorna használatának időtartamára, amit a konstruktőri helyezés alapján határoztak meg. – Nagyszerű szervezetről van szó, és minden szükséges erőforrás a rendelkezésükre áll, ezért mindenképpen ott vannak a radarunkon. Nem csak a Ferrari, van néhány más csapat is, amely nagyon jól szerepelhet.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK