Főnöke elárulta, mit tart Vettel legnagyobb erényének

Forma-1, Katari Nagydíj, péntek, Sebastian Vettel, Aston Martin
Aston Martin's German driver Sebastian Vettel drives during the second practice session ahead of the Qatari Formula One Grand Prix at the Losail International Circuit, in the city of Lusail, on November 19, 2021. (Photo by ANDREJ ISAKOVIC / AFP)
Vágólapra másolva!
Otmar Szafnauer méltatta Sebastian Vettel versenyzői és emberei tulajdonságait az első közösen teljesített idény után. Az Aston Martin csapatfőnöke ugyanakkor nem lepődött meg a látottakon.

Az idény elején új fejezet kezdődött Sebastian Vettel pályafutásában, hiszen hat év után távozott a Ferraritól, és a tavaly még Racing Point néven induló Aston Martinhoz igazolt. A német pilóta első éve a silverstone-i alakulatnál összességében felejthetőre sikeredett, de főnöke ennek ellenére is szuperlatívuszokban beszélt róla.

Vettel közkedvelt figurává vált az Aston Martinnál Forrás: Motorsport Images/Charles Coates

Vettel a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után megköszönte a csapatnak, hogy befogadták az új otthonában. Otmar Szafnauer szavai alapján azonban mindez nem okozott nagy nehézséget, ugyanis a négyszeres világbajnok személyiségét mindenki kedveli az istállónál.

Briliáns volt. Ő egy nagyon tisztességes ember, keményen dolgozik, nagyszerű a munkamorálja és minden követ megmozgat

– jellemezte versenyzőjét az Aston Martin csapatfőnöke a Motorsportweeknek adott nyilatkozatában. – A mérnökök szeretnek vele dolgozni, a szerelők pedig kedvelik őt mint embert. Egyszerűen őszinte, és ez sokat számít az életben. Tizenöt éve ismerem, mindenki más ugyanúgy beszélt róla, mint ahogyan most én teszem. Nem lepődtem meg, de így is örültem, hogy a cselekedetei megerősítették, amit gondoltam.”

A Szafnauer által elmondottak egy részéről a külső szemlélők is meggyőződhettek, mivel Vettel többször is tanúbizonyságot tett emberi nagyságáról. A Brit Nagydíj után például szemetet szedett, a spái időmérőn pedig megállt a hatalmas balesetet szenvedő Lando Norris autója mellett, hogy meggyőződjön a brit pilóta állapotáról.

A két fél házassága nem indult simán, ugyanis az előszezoni teszteken technikai hibák hátráltatták őket, az első négy nagydíjhétvégén pedig Vettel nem szerzett pontot, és az időmérőkön is mindössze egy 10. hely volt a legjobbja. Monacóban viszont egy 5. pozícióval megtört a jég, Szafnauer szerint nem véletlenül.

Körülbelül négy futam kellett neki, hogy megismerjen minket, az autót és a hajtásláncot, ezt követően nagyszerű munkát végzett.”

A hercegségbeli viadalt követte az Azeri Nagydíj, ahol a 2. helyen ért célba, megszerezve ezzel az istálló történetének első dobogóját. A Hungaroringen ezt megismételte, ám az autójában túl kevés üzemanyag maradt, így kizárták, és ezeket leszámítva elég hullámzó volt a teljesítménye. A román származású amerikai szakember ugyanakkor elmondta, a 24 éves pilóta még a nagydíj alatt is képes javulni.

Főnöke szerint Vettel egy versenyen belül is képes javulni Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„Szerintem versenyzőként az a legnagyobb erénye, hogy fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy gyorsabb és gyorsabb legyen. Még a futamon is ezt teszi. Amikor elindul egy versenyen, megnézi, hogy a többi pilóta milyen íveket használ, és kipróbál bizonyos dolgokat, hogy gyorsabban tudjon menni, vagy jobban spóroljon a gumikkal, vagy bármi, amire szükség van.”