Vágólapra másolva!
Laurent Mekies, a Ferrari sportigazgatója kijelentette, az egyetlen idei fejlesztésüket jövőre is hasznosítani tudják, ezt leszámítva viszont már idén is teljes mértékben 2022-re koncentráltak. Mattia Binotto csapatfőnök leszögezte, csak indokolt esetben alakítanak ki sorrendet a pilóták között.

Minden idők egyik legnagyobb mértékű technikai változása jön az F1-ben, hiszen a jövő évi autókat teljesen más koncepció alapján kell megépíteni, mint az idei versenygépeket. Ennek következtében a Mercedest és a Red Bullt leszámítva a csapatoknak ez amolyan átmeneti év volt, és nem vagy alig fejlesztettek.

A Ferrari a legtöbb csapathpz hasonlóan egész évben a 2022-es autóra koncentrált Forrás: F1

Így volt ezzel a Ferrari is. A maranellóiak a legtöbb istállóhoz hasonlóan már az idény elején leszögezték, hogy teljes mértékben a 2022-es autóra koncentrálnak. Ezt még akkor is betartották, ha az idény második felére, vagy még inkább utolsó harmadára egyértelműen előreléptek.

A válasz az, hogy nem

– válaszolta Laurent Mekies, a Ferrari sportigazgatója arra a kérdésre, hogy a tervezettnél tovább fejlesztették-e az SF21-est, a nemzetközi média néhány képviselőjének. – Szerintem nagyon hamar világossá tettük, hogy a 2022-re történő átállás mellett döntöttünk. A szezon elején, amikor elég messze voltunk a McLarentől, abban reménykedtünk, hogy végül harcolhatunk a harmadik helyért. Azonban azt választottuk, hogy 2022-t illetően egyáltalán nem kötünk kompromisszumot. Ez a legegyértelműbb válasz, amit adhatok.”

Ugyanakkor ez így, ebben a formában nem teljesen igaz, hiszen az Orosz Nagydíjra új specifikációjú erőforrással álltak elő. A francia szakember ugyanakkor kiemelte, hogy ezt a következő idényben is tudják majd hasznosítani, hiszen a motorra vonatkozó előírások nem változnak. Ezzel együtt hozzátette, a látszat ellenére nem nyertek vele annyira sokat.

Semmi olyasmi nem volt, ami jelentősen változtatott volna a helyzeten – szögezte le. – Azonban, ha belegondolunk, nagyon kicsik a különbségek, és visszatekintve azt mondhatjuk, hogy ha ez nem lett volna, akkor néhány század vagy tized miatt visszaesünk. Úgy vélem,

azért éreztük ennek a hatását az idény második felében – vagy talán az idény harmadik részében még jelentősebb volt –, mert ennyire szoros a mezőny.”

A különbség azért is lehetett annyira látványos, mert az idény első felében a Ferrari pilótái gyakran pozíciókat vesztettek a futamokon az egyenesbeli hátrányuk miatt. Az új erőforrásnak köszönhetően viszont visszaköszönt az autó valódi teljesítménye.

Mekies szerint a szoros mezőny miatt tűnt úgy, hogy a Ferrari nagyot lépett előre a Szocsiban debütáló motorral Forrás: Scuderia Ferrari Press Office/Colombo Images

„A másik szempont, amint arra bizonyára emlékeznek, hogy annyira ki voltunk téve az előzési helyzeteknek, hogy bizonyos szakaszokon az autó abszolút tempója nem is annyira számított, mivel a csaták során olyan szinten kiszolgáltatottak voltunk, hogy ha egyszer visszaestünk, akkor annyi volt – magyarázta Mekies. – Szóval mindez végül segített nekünk, hogy jobban kihasználjuk az autóban rejlő potenciált.”

Egyelőre nincs csapatsorrend

Bár ez normális esetben nem szolgálna valódi hírértékkel, a Ferrari esetében mindig felmerül, hogy van-e a két pilóta között csapatsorrend. Mattia Binotto azonban leszögezte, hogy korai erről beszélni, és csak indokolt esetben döntenek Charles Leclerc vagy Carlos Sainz mellett a másikkal szemben.

Mindig a csapat az elsődleges, de kétségtelen, hogy ha a bajnokságban képesek lesznek fontos pozíciókért harcolni, akkor a pályán [elért eredmény] fogja meghatározni, hogy ki van előrébb [a rangsorban]

– idézi a Ferrari csapatfőnökét az Autosport. –Néha ez nem is a pilóta tehetségén vagy képességein múlik, [hiszen] egy versenyző lehet rendkívül balszerencsés, megsérülhet [az autója], és lehetnek megbízhatósági problémái vagy balesetei. Nem hiszem, hogy ebben a fázisban szükség van [csapatsorrendre], és természetesen nem is jelölünk ki első és második számú pilótát. Egyszerűen a pályán megszerzett helyezések alapján fogunk erről beszélni, amikor eljön az ideje.”