Vágólapra másolva!
Mattia Binotto elárulta, a tél folyamán tárgyalni fognak Carlos Sainz jövőjéről, és a Ferrari csapatfőnökének szavai alapján könnyen lehet, hogy hosszabbítani fognak a spanyol pilótával. Sajtóértesülések szerint Charles Leclerc szerződése kilépési záradékot tartalmaz, ami akár már jövőre életbe léphet.

Carlos Sainz sokak számára meglepetést okozott idei teljesítményével. A spanyol versenyző az idei évre igazolt a Ferrarihoz, és a legtöbben arra számítottak, hogy Charles Leclerc viszonylag könnyedén legyőzi őt a pontversenyben. Ez olyannyira nem így lett, hogy – részben a kétszeres futamgyőztes pechjeinek köszönhetően – a 27 éves versenyző végzett közvetlenül a Red Bullok és a Mercedesek mögött a táblázat 5. helyén.

A Ferrarinál elégedettek Sainz idei teljesítményével Forrás: Scuderia Ferrari Press Office/Foto Colombo Images

Sainz ráadásul háromszor is dobogós helyen ért célba, ami csapattársának csak egy alkalommal sikerült, így nem véletlen, hogy a Ferrarinál elégedettek vele. Olyannyira, hogy Mattia Binotto szavai alapján könnyen elképzelhető, hogy Maranellóban meghosszabbítanák a spanyol pilóta 2022 végén lejáró szerződését.

Szerintem Carlosnak nagyszerű éve volt

– idézi a Ferrari csapatfőnökét a Grandprix.com. – Amikor egy évvel ezelőtt aláírtunk, azt mondtuk, hogy ez a tél lesz a megfelelő időpont, hogy leüljünk és áttekintsük az idényt. Ezt természetesen meg fogjuk tenni a tél során. Megvizsgáljuk a teljes képet és magát az évadot is, és elkezdünk a jövőnkről beszélgetni.”

Sainz mindössze néhány futam után felvette a ritmust a Ferrarinál, ami kulcsfontosságú volt a konstruktőri 3. hely megszerezése szempontjából, tekintve, hogy Daniel Ricciardónak ez nem sikerült a McLarennél. Az ötszörös dobogósnak mindössze egy hullámvölgye volt, amikor egymást követő három hétvégén is összetörte a Ferrarit, de az idény végére ismét belelendült.

Amikor aláírtunk Carlosszal, az volt a célunk, hogy két jó pilótánk legyen, akik kiegyensúlyozottak, és képesek [rendszeresen] pontokat szerezni a csapatnak

– magyarázta Binotto. – Szerintem ebben a szezonban ezt megkaptuk, úgyhogy mindkettejükre rendkívül büszke vagyok. Ahogyan gyakran hangoztattam, úgy vélem, nekünk van a legjobb párosunk a Forma-1-ben, és nagyon elégedett vagyok Carlos szezonbeli teljesítményével.”

Főnöke szerint Sainz folyamatosan fejlődött, Abu-Dzabiban pedig egy 3. hellyel koronázta meg idei évét Forrás: Scuderia Ferrari Press Office/Foto Colombo Images

A svájci szakember hozzátette, tekintve, hogy ez volt az első éve a Ferrarinál, egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy Sainz ilyen teljesítményre lesz képes. Binotto kiemelte, a 27 éves versenyző személyében nemcsak remek pilótáról, hanem jó tanulóról is van szó, hiszen folyamatosan fejlődött. Főnöke szerint az idény végén nyújtotta a legjobb teljesítményt, bár ennek némileg ellentmond, hogy az év első flében töb pontot gyűjtött.

Leclerc szerződése lejárta előtt távozhat?

Leclerc 2019 végén 2024 végéig állapodott meg a Ferrarival, ráadásul a legutóbbi értesülések szerint további két évvel meghosszabbítaná az együttműködést. Ugyanakkor a La Gazzetta dello Sport újságírója, Gianluca Gasparini nemrég azt állította, hogy a szerződésben szerepel egy kilépési záradék. Ennek értelmében Leclerc már jövő év végén elhagyhatja a csapatot, amennyiben az visszaesik a konstruktőri pontversenyben.

Amennyiben az információ valós, akkor kifejezetten érdekes helyzetet szülhet, ha Lewis Hamilton esetleg 2022 végén visszavonul. Ebben az esetben ugyanis felszabadul az F1 jelenlegi legjobb csapatának ülése, és az űrt bizonyára Leclerc is szívesen betöltené. Persze más kérdés, hogy a Mercedes kivel számolna, és egyáltalán milyenek lesznek az erőviszonyok a két istálló között.