Társoldalunk:
Hírlevél

Nem csitul a botrány, a Mercedes bojkottálja az FIA-t és fellebbezni készülhet

2021.12.15. 15:10

Úgy tűnik, hogy a Mercedes nem adja fel, és fellebezést nyújt be azért, hogy a bíróságon szerezze vissza az Abu-dzabi Nagydíj utolsó körében, a versenyigazgató vitatható döntése nyomán elbukott világbajnoki címet. Erre utaló jel, hogy a csapat bojkottálta az FIA szokásos év végi fotózását.

Lassan már csak 24 órája marad az Abu-dzabi Nagydíj után óvásokat benyújtó, majd azok elutasítása után az egyik óvásával kapcsolatban fellebbezési szándékát jelző Mercedesnek arra, hogy benyújtsa a fellebbezését az FIA-nak. Mivel a Max Verstappen világbajnoki címét hozó, vitatott körülmények között véget ért utolsó futam óta gyakorlatilag teljes a hírzárlat az istálló részéről, csak a különböző forrásokból és jelekből lehet arra következtetni, hogy a Mercedes komolyan fontolgatja a fellebbezést. Az egyik ilyen jel, hogy nem küldték el nemcsak az F1-es, hanem a Formula E-csapat autóit sem az FIA év végi, a szövetség sorozatainak konstruktőri győzteseivel tartott keddi fotózására.

Toto Wolff és Valtteri Bottast az FIA 2019-es díjátadó gáláján, háttérben a világbajnok W10-es konstrukcióvalForrás: Daimler AG/Eric Vargiolu

Lemondott futam utáni interjúk, elmaradó sajtóanyagok, elnémult közösségi média-csatornák. A Mercedes Lewis Hamilton egyből a verseny után, az autóból kiszállva Jenson Buttonnak adott nyilatkozatát leszámítva semmilyen módon nem nyilatkozott a szezonzáró futam óta. Persze beszéltek helyettük a tetteik: két óvást is benyújtottak, megpróbálva visszaszerezni az utolsó körben elbukott vb-címet, majd miután az FIA mindkettőt elutasította, azonnal jelezték a fellebbezési szándékukat.

A fellebbezés benyújtására a szándék jelzésétől számítva 96 órájuk van, tehát csütörtök estig kell azt megtenniük. Egyelőre semmilyen információ nem érkezett sem a csapat, sem az FIA részéről azzal kapcsolatban, hogy valóban fellebbeznek-e, de a jelek most erre utalnak. Míg a The Times a futam utáni hétfőn arról írt, hogy Toto Wolff csapatfőnök – bár továbbra is mérges a szezonzárón történtek miatt – felismerte: ha továbbra is a zöld asztalnál akarják visszaszerezni Hamilton győzelmét és a vb-címet, az igencsak káros lenne a sportágnak, addig Dieter Rencken, a Racefans veterán újságírója két nappal később megbízható forrásokra hivatkozva állítja: a Mercedes és az FIA között továbbra is óriási szakadék tátong.

A Mercedes célja, hogy visszaszerezze a világbajnoki trófeátForrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Mark Thompson

Mindezt az bizonyítja, hogy

a Mercedes a hírek szerint bojkottálta az FIA csütörtöki díjátadója előtti szokásos fotózását, és a szövetség kérése ellenére nem küldte el sem az F1, sem a Formula E konstruktőri bajnoki címét megnyerő autóját,

miközben a többi FIA-bajnokság győztes csapata megtette ezt. Ez a lépés is azt mutatja, hogy a Mercedes továbbra sem nyugszik bele az F1-es világbajnoki cím elvesztésébe, és komolyan fontolgatja, hogy fellebbez.

Miben bízhatnak?

A Mercedes továbbra is abba kapaszkodik, hogy Michael Masi versenyigazgató nem a szabályok szerint járt el akkor, amikor a Nicholas Latifi balesete miatt beküldött biztonsági autót kihívva újraindította a futamot. A konstruktőri világbajnok két ponton is kifogásolja Masi cselekvését: szerinte nem volt szabályos, hogy nem vehette vissza minden lekörözött pilóta a körét, csak a Hamilton és Verstappen között levő öt autót engedték el; illetve szerintük ott is hibázott a versenyirányítás, hogy már az elengedés körének végén behívta a biztonsági autót, miközben ezt csak a következő (utolsó) kör végén tehette volna meg.

Az óvásukat azonban ezzel kapcsolatban az FIA visszadobta, mondván a versenyigazgatónak jogában áll a saját belátása szerint kiküldeni, illetve behívni a biztonsági autót, ez pedig felülírja a Safety Car bokszba hajtásának idejéről szóló szabályt.

A Mercedes úgy véli, a szabályok szerint a biztonsági autó mögött kellett volna véget érjen a verseny, ebben az esetben pedig Hamilton lenne a világbajnokForrás: Pirelli

A Racefans megszólaltatta Nicholas Bambert, a Penningtons Manches Cooper ügyvédi iroda szabályozási és kereskedelmi vitarendezési munkatársát, aki úgy véli, hogy a Mercedesnek szilárd jogi alapja van megtámadni az óvást elutasító határozatot. „A Mercedes óvására válaszul arra a következtetésre jutottak, hogy a 15.3-as pont engedményt ad a versenyigazgatónak arra, hogy kontrollálja a biztonsági autó használatát, ami felülírja a 48.12-es pontban előírt eljárást."

Első látásra ez az értelmezés azonban nem egyeztethető össze a szabályozás egyszerű szövegezésével, valamint ellentmond Michael Masi a 2020-as Eifel Nagydíjon alkalmazott megközelítésével, ahol kijelentette: »van egy követelmény a sportszabályzatban, amely előírja, hogy az összes lekörözött autót el kell engedni [mielőtt a biztonsági autót visszatér a bokszba és folytatódhat a verseny], ennélfogva a biztonsági autós fázis hosszabb volt, mint amit normál esetben szerettünk volna.« Azaz a versenyigazgató nem bírálhatja felül a szabályok megfelelő alkalmazását, beleértve a 48.12-es cikkek teljeskörű alkalmazását sem" – mondta a jogász.

Bamber szerint Masi cselekedetét lehet a Nemzetközi Sportkódex megsértéseként értelmezni,

amely kimondja, hogy a spotszabályzatot a „biztonság és a sport alapvető értékei mentén kell végrehajtani". „A sportág tisztessége részben a szabálykönyv következetes alkalmazásán múlik, és mint ilyen, a Mercedesnek a jelek szerint jó jogi alapja van arra, hogy fellebbezést kezdeményezzen." 

Michael Masi a Mercedes szerint helytelenül járt elForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Clive Mason

Azt ugyanakkor a szakember is elmondta, hogy amennyiben az FIA Nemzetközi Fellebbviteli Bíróságára is kerül az ügy, a szabályok következetlen alkalmazását nehezen lehet majd bizonyítani, az FIA pedig azzal érvelhet, hogy a nem egyértelmű szabályok esetében Masi a verseny közben, nyomás alatt, a futam biztonságos lebonyolítását szem előtt tartó döntéseire kell támaszkodni, illetve nem szabad megfeledkezni a sportjog általános érvényű alapelvéről sem, amely a játékvezető által hozott döntések tiszteletben tartására vonatkozik.

Bamber ugyanakkor úgy véli, hogy amennyiben az FIA erre hivatkozik majd, az sem fog meggyőző érvnek tűnni a futam során és a korábbi versenyekkel összehasonlítva is következetlen döntések fényében.

Kiemelte azt is, hogy nem feltétlenül tesz jót, ha a csapatfőnökök a verseny közben, közvetlen összeköttetés útján tudnak nyomást gyakorolni "a bíróra". Ezzel kapcsolatban Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója jelezte, hogy a következő szezontól be fogják tiltani a versenyigazgató és a csapatfőnökök közötti kommunikációt a futamok közben.

A Mercedes nem hagyhatja annyiban?

Hogy valóban fellebbez-e a Mercedes, az legkésőbb holnap estig ki fog derülni, ám amíg csak találgatni lehet erről, a valós indíték is kérdés lehet. A témában a The Guardiannak nyilatkozó választottbírósági jogász, Duncan Bagshaw szerint is erős pozícióban van az istálló ahhoz, hogy sikeresen jogi útra terelje a történteket, amit jelen állás szerint már csak azért is megtehet, mert nincs más választása.

Wolff dühös volt, de nem biztos, hogy pusztán ez vezéreli a Mercedes a fellebbezéshez folyamodásbanForrás: AFP/Giuseppe Cacace

„Nagyon fontos a Mercedesnek, hogy azt az üzenetet közvetítése: a versenyzés a legfontosabb ebben a sportban, és tiszteletben tartják a pályán elért eredményt, miközben azt a tényt is el kell fogadniuk, hogy kereskedelmi szempontból ez a sportág a pénz körül forog. Vannak kötelezettségeik Lewis Hamilton, a csapatuk, a szponzoraik és sok más ember felé. Nem is inkább arról lehet szó, hogy meg akarják kérdőjelezni ezt a döntést, vagy azt akarják, hogy ügyvédek előtt dőljön el a szezon, hanem arról, hogy nincs más választásuk."

Egy biztos, az FIA holnap esti, szokásos év végi díjátadójáig kiderül, hogy miként döntött a Mercedes, ha pedig a fellebbezést választották, annak elbírálásáig Max Verstappent nem lehet majd biztosan a 2021-es szezon világbajnokának nevezni, ami a ceremóniára is rányomhatja a bélyegét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK