Társoldalunk:
Hírlevél

Alonsót újra meg kell műteni, felkészültebben várná a következő szezont

2021.12.18. 18:00

Még át kell esnie egy műtéten Fernando Alonsónak, mielőtt megkezdené a felkészülést a 2022-es F1-es szezonra.. A kétszeres világbajnok bízik benne, hogy jövőre szintet léphet az Alpine-nal.

Nem indult jól Fernando Alonso számára az idei év, hiszen február elején, biciklis edzés közben elütötték a kétszeres világbajnokot, akinek eltört az állkapcsa és műteni is kellett. Mindez egyértelműen visszavetette kissé az Alpine versenyzőjének felkészülését, de a téli teszteket és versenyeket sem kellett kihagynia. A baleset utóhatásai viszont még hónapokig jelen voltak az életében, noha elmondása szerint nem hátráltatták a versenyzésben. Ahogy vélhetően az sem fogja, hogy ismét kés alá kell feküdnie.

Alonso végleg maga mögött hagyhatja biciklis balesetétForrás: AFP/Andrej Isakovic

Alonso a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után még maradt az arab országban, szerdán ugyanis ő vezette az Alpine 2018-as öszvérautóját a Pirelli gumitesztjén. Utána viszont a többi pilótához hasonlóan megkezdte a téli szünetet, amely során még vár rá egy műtét. A télen az lesz a sorsom, hogy ismét kórházba menjek. Először is eltávolítják az arcomból és az állkapcsomból a fémlemezeket, utána pedig emiatt néhány hétig pihennem kell" – idézi őt a spanyol El Mundo Deportivo.

„Kicsit felkészültebbnek kell lennem annál, mint amilyen a legutóbbi szezon előtt voltam. A biciklis balesetem nem segített. Januárban eltávolítják a fémlemezeket, utána pedig két hét kiesik, ugyanakkor ezek a hetek valószínűleg a műtét nélkül is kiesnének, mert itt az ideje pihenni” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok, akinek így nem jelent majd nagy érvágást az újabb műtét.

Alonso elmondta, hogy a balesete után számolta a napokat, mielőtt Bahreinbe kellett utaznia a szezon előtti tesztre, amelyen fizikálisan nem volt 100%-os. Az idén pedig azt tervezi, hogy még többet edz. Ezen a télen egy kicsit többet akarok. Nyilván 40 évesen már nem ugyanúgy edzek, mint 23 évesen. Többet kell edzenem, többet nyújtanom, máshogy kell étkeznem. Sok mindent kell tennem azért, hogy ugyanolyan formában és erőben legyek. De készen állok rá, ezért is tértem vissza. Több áldozatot kell hozni, de ez a terv erre a télre. Olyan erős leszek, amennyire csak tudok, és tudom, hogy többet kell edzenem és tennem, mint a többi pilótának, mivel idősebb vagyok náluk.”

Szerdán a 2018-as Renault-val tesztelte a Pirelli 2022-es gumijaitForrás: Xpb / James Moy Photography Ltd

A kétszeres világbajnok a jövő márciusban rajtoló 2022-es szezonnak nagy reményekkel vág neki, a szabályváltozások ugyanis az Alpine-nak is lehetőséget kínálnak a felzárkózásra. „Több motorerő az egyenesekben, nagyobb leszorítóerő a kanyarokban. Ezt célozzuk meg jövőre" – összegezte az elvárásokat az idei évet egy nyolcadik hellyel a pontversenyben tizedikként záró spanyol.

A hét ponttal csapattársát, Esteban Ocont is megelőző Alonso abban bízik, hogy "csak" jobb autóra van szükségük 2022-ben, a csapat működése szerinte ugyanis már az idén is magas szintű volt. A versenycsapat működése elég jó, Abu-Dzabiban is mindkét autóval pontot szereztünk egy olyan versenyen, amelyen talán nem volt meg a tempónk ehhez, úgyhogy sok területen erősek vagyunk. Mindössze versenyképes csomagra van szükségünk az enstone-i és viry-i gyárakból. Jó néhány hónapja dolgozunk már ezen, és nagy reményeink vannak, de majd a februári teszteken meglátjuk."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK