Társoldalunk:
Hírlevél

Ross Brawn megvédte az F1 sokat bírált versenyigazgatóját

2021.12.07. 17:41

Védelmébe vette Michael Masit Ross Brawn, a Forma-1 sportért felelős igazgatója, miután számos kritika érte az ausztrál szakembert a Szaúd-arábiai Nagydíj után. Brawn szerint Masi jó munkát végzett és nem hozott ellentmondásos döntéseket.

Számos helyről kapott kritikát Michael Masi, az F1 versenyigazgatója a Szaúd-arábiai Nagydíjon, Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója szerint viszont jól végezte a munkáját és dicséretet érdemel. Az ausztrál szakembert Lewis Hamilton az első piros zászlós megszakítás után "vette elő", mondván szerinte rendben volt a Mick Schumacher által megtorpedózott gumifal és felesleges volt félbeszakítani a versenyt, majd a legélesebb kritikát azért kapta, ahogyan az első újraindítás utáni Verstappen-előzést és a pozíció visszaadását kezelte.

Michael Masi sokak szerint ellentmondásosan tevékenykedettForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Clive Mason

De Fernando Alonso kritizálta Masit azért is, mert Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen ütközése után nem rendes, csak virtuális biztonsági autót "küldött be", és azért is kapott kririkát a versenyigazgató, mert szó nélkül hagyta, hogy Valtteri Bottas a biztonsági autós fázis során megejtett kerékcseréje előtt feltartotta Verstappent. Miközben Christian Horner a futam után odáig ment, hogy kijelentette, hiányzott neki Charlie Whiting, Masi 2019-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt legendás elődje, Brawn szerint a jelenlegi versenyigazgató jól dolgozott. Szeretném megdicsérni az FIA-t és Michael Masi versenyigazgatót, amiért jól kezelt egy hihetetlenül nehéz versenyt. Tudom, hogy néhányan úgy érzik, némely döntések ellentmondásosak voltak, de én nem érzem így."

A legnagyobb felhördülést az váltotta ki, amikor Masi az első megszakítás alatt azon egyezkedett a Red Bull-lal, hogy ha Verstappen visszasorol Esteban Ocon és Hamilton mögé, akkor elkerüli az esetleges büntetést. „A Max és Lewis közötti szituáció az újraindításnál, amikor Michael azt javasolta, hogy Max menjen vissza Esteban és Lewis mögé, jól lett kezelve, mivel a másik alternatíva az volt, hogy jelentik az esetet a felügyelőknek, ami időbüntetéssel fenyegetett. Szerintem Michael pragmatikusan kezelte a helyzetet – jelentette ki Brawn. – Ilyen párbeszéd számos alkalommal előfordul egy versenyen. Ha egy pilóta elmegy valaki mellett vagy unfair módon védekezik, a versenyigazgató szól a csapatnak, hogy adja vissza a helyet."

Ross Brawn megvédte MasitForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

„Néhányan úgy gondolják, hogy Michael egyezséget kötött, de nem ezt tette. Egyszerű volt a helyzet: elfogadják a versenyigazgató döntését egy ismert végkimenetellel, vagy továbbítják az ügyet a felügyelőknek" – szögezte le a brit szakember, majd hozzátette, összességében nagyon nehéz versenyhétvégén vannak túl, amelyen rengeteg kihívással kellett szembenézniük, de szerinte az F1, az FIA és a csapatok közösen vették az akadályokat és végül óriási sikernek bizonyult az első szaúdi versenyhétvége.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK