Montoya: Hihetetlen élmény volt végre F1-es Ferrarit vezetni - videó

Forma-1, Juan Pablo Montoya
BOWMANVILLE, ONTARIO - JULY 07: Juan Pablo Montoya is shown in the paddock before the Mobil 1 Sportscar Grand Prix IMSA WeatherTech Series race at Canadian Tire Motorsport Park, on July 7, 2019 in Bowmanville, Ontario. (Photo by Brian Cleary/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Juan Pablo Montoya 15 évvel F1-es visszavonulása után végre beülhetett a Ferrari egyik Forma-1-es autójába, és meghajthatta azt a mugellói pályán. A Williams és a McLaren korábbi pilótájaként hétről hétre a vörösök legyőzéséért küzdő kolumbiai hihetetlen élménynek nevezte, amit átélt.

Láttunk már olyat a Forma-1-ben, hogy egy versenyző végül annak a csapatnak az autójában kötött ki, amely ellen éveken át ádáz csatát vívott, ám az még ennél is különlegesebb, ha valakivel 15 évvel az F1-es visszavonulása után esik meg mindez. Juan Pablo Montoyával pedig megesett, a 2001 és 2004 között a Williamsnél, 2005-ben és 2006-ban pedig a McLarennél versenyző kolumbiai nemrég ugyanis egy Forma-1-es Ferrarit vezethetett.

Montoya a 2008-as Ferrariban

Montoya 94 nagydíja során hét győzelmet, 30 dobogós helyezést, 13 pole pozíciót és 12 leggyorsabb kört ért el az F1-ben, majd a 2006-os szezon közben viharosan távozott a McLarentől és átnyergelt a NASCAR-ba. Az agresszivitásáról és könyörtelen stílusáról ismert kolumbiai királykategóriás évei bánatára pont egybeestek a Ferrari sikerkorszakával, így aztán első négy szezonjában végignézhette, hogy az olaszok minden évben újra világbajnokok lesznek Michael Schumacherrel.

Montoyának valós esélye egyedül 2003-ban volt a vb-címre, amikor az utolsó előtti futamig versenyben volt Schumacherrel és Kimi Räikkönennel, de versenyt 2001-ben, 2004-ben és 2005-ben is nyert, utóbb már a McLaren színeiben. Emellett 2002-ben az időmérőkön rendszeresen borsot tört a hengerlő Ferrari orra alá, 17 futam során szerzett 7 pole pozíciójával ezen a téren holtversenyben zárt Schumacherrel.

Mindezek tükrében neki és alighanem a pályafutását követőknek is furcsa volt őt a Ferrari szokásos évzáró eseményén, a Finali Mondialin egy Ferrari F2008-as volánja mögött látni. „A csapattársam, [a sportautó vb-n szintén a DragonSpeed csapatban versenyző] Henrik Hedman hívott meg, hogy vezessem az [ő tulajdonában levő] autót, és nagyon klassz volt. Hihetetlen élmény – nyilatkozta Montoya a Motorsport olasz kiadásának arról, hogy miként ülhetett be a 2008-as Ferrariba. – Mindig a Ferrari ellen versenyeztünk az F1-ben, ezért furcsa volt vezetni egyet. De ennél jobb már aligha lehet."

Montoya F1-es évei alatt olykor borsot tudott törni a Ferrari és Schumacher orra alá, de az olaszok legyőzése nem jött össze neki Forrás: AFP/Antonio Scorza

Mivel nem a 2008-ban használt bordázott Bridgestone-okkal, hanem bemutatókra készített slick abroncsokkal vezethette, Montoya nem kapott teljes képet a Felipe Massával kis híján világbajnoki címet nyerő F2008-asról, de azért azt így is megtapasztalta, hogy nem véletlenül számított 13 éve ez a modell a mezőny kiemelkedő autójának. „Minden autó más. Amikor elhagytam a Williams-t, azt gondoltam, hogy beülök a McLarenbe és nagyon hasonló lesz, de nem volt az. Kezdetben ez igen nagy sokként ért.

Az ember nagyon keményen akarná vezetni, de közben nem szeretne hibázni és megrongálni valaki más autóját, hiszen ha jobban belegondolunk, ezzel az autóval nyert a Ferrari legutóbb konstruktőri világbajnoki címet."

Igyekezett nem összetörni a 2008-as konstruktőri világbajnok Ferrarit

Montoya arról is szót ejtett, hogy bár éveken át a Ferrari ellen küzdött, az olasz drukkerek közül szerinte sokan kedvelték őt. „Hétről hétre le kellett győznünk őket. Különösen, ha Olaszországba jöttünk, akkor akartuk nagyon megverni őket, Monzában pedig mindig jól mentünk, úgyhogy az mindig nagyon különleges volt.

A Ferrarinak akkorák a tradíciói, hogy igazán jó volt ennyi év után végre beülni egybe és megtenni néhány kört."