Társoldalunk:
Hírlevél

Miután majdnem meghalt, más ember lett a bahreini horrorbukást túlélő Grosjeanból

2021.11.29. 14:36

A 2020-as Bahreini Nagydíjon kis híján az autójában égő Romain Grosjean volt a legutóbbi vendége Nico Rosberg podcastjának. Az azóta már az IndyCarban versenyző francia pilóta elmondta, mi változott meg benne a baleset hatására.

Napra pontosan egy évvel ezelőtt csapódott a védőkorlátnak a Bahreini Nagydíj első körében és változott tűzgolyóvá Romain Grosjean Haas-Ferrarija, ejtve csapdába a francia versenyzőt, aki ezután 27 másodpercen át ült az égő autóban, mígnem a csodával határos módon ki tudta szabadítani magát. A kézfején szerzett égési sérüléseivel a mai napig küzdő pilóta Nico Rosberg podcastjának vendége volt és többek között arról is beszélt a 2016-os világbajnoknak, hogy mi változott az életében a baleset miatt.

Grosjean balesete és menekülése a lángok közül

Grosjean Rosberg kérésére felelevenítette a 67G-s becsapódást, majd azt a 27 másodpercet, amely során előbb elfogadta, hogy meg fog halni és bennég az autóban, majd a gyerekeire gondolva mozgósította minden erejét, és a beszorult bal lábát kitépve a pedál alól, a kezeivel a tűzben kapaszkodva kimászott az oldalára borult kocsiból.

A baleset azzal együtt, hogy Grosjean F1-es pályafutásának végét jelentette (a szezon végén mindenképp megvált volna tőle a Haas, de a baleset miatt nem tudott rajthoz állni az utolsó két versenyen), az egész életére kihatással volt. „Az ember egy ilyen élmény után nem tud ugyanaz maradni. Ma az élet apró örömeit is élvezem és többet vagyok a gyerekeimmel. Különösen az idén, amikor a sok utazás miatt többet vagyok távol” – utalt arra, hogy az IndyCarban versenyezve hosszabb időszakokra az Egyesült Államokba repült svájci otthonából. 

Magától értetődőnek vesszük az életet, de nagyon gyorsan véget érhet. Egy ilyen baleset mindent megváltoztat, például azt is, ahogy a versenyzésemre tekintek.

Továbbra is nagyon professzionális módon űzöm, edzek, és mindent próbálok helyesen csinálni, de nem akarok megfeledkezni a szórakozásról, amire profi sportolókként olykor hajlamosak vagyunk" – árulta el Grosjean.

Grosjean az idén már a Dale Coyne Racing színeiben állt rajthoz az IndyCarbanForrás: CHRIS OWENS - IMS PHOTO-2021/Chris Owens

A jövőre már az Andretti Autosport színeiben versenyző francia elmesélt egy történetet is, amelyből remekül le lehet szűrni, hogy milyen változás következett be a hozzáállásában, már rögtön a baleset után. „Pingpongoztam a személyi edzőmmel Bahreinben, amikor megpróbáltam visszatérni az utolsó futamra. Miután befejeztük és visszatértem a szobámba, a feleségem megkérdezte, hogy melyikünk nyert, mire mondtam neki, hogy nem tudom, mert nem pontokra játszottunk. Erre kicsit aggódni kezdett, mert korábban mindig csak a győzelemért játszottam."

A keze még most is fáj

A balesetben Grosjean legkomolyabb sérülése a kezeinek, különösen a bal kézfejének a megégése volt. Ez akadályozta meg abban is, hogy visszatérjen az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjra, és bár versenyezni már tud vele, elmondta, hogy továbbra is sok baja van vele. Ugyanakkor szerinte ez a legkevesebb.

A bal kézfeje komolyan megégett (a képen egy héttel a baleset után látható)Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Clive Mason

„Az egyik, a jobb, az rendben van, a bal viszont már kevésbé – mutatta Rosbergnek előbb a jobb, majd a bal kézfejét, amelyek közül utóbbin továbbra is csúnya égésnyomok látszódtak. – Majdnem normális életet élhetek, de a hideget nem bírja, két évig nem érheti nap, úgyhogy naptejet kell használnom, arra kesztyűt húznom és a többi. Folyamatosan fáj, tíz percenként rehabilitációs gyakorlatokat kell csinálnom, hogy ne veszítsem el a mozgékonyságát, úgyhogy nem minden rózsaszín és szép, de megvan mindkét kezem, tudok vezetni, át tudom karolni a gyerekeimet, tudok velük játszani, és csak ez számít."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK